Normális ez a gyerek? A hiperaktivitás szindróma

2012. december 19., szerda 19:31

hiperaktiv-1355942871.jpg

„Minden gyermek egy külön világ”-való igaz ez a mondás, hiszen egy-egy csöppség a megszületése pillanatától kezdve már egyéniséggel rendelkezik, amit aztán megfelelő neveléssel egy kerek világgá lehet alakítani. Mi szülők, abban egyetérthetünk, hogy a gyermekeknek a tőlünk telhető maximális tudást, képességet szeretnénk nyújtani. De mi a teendő abban az esetben, ha a jó szándékú szülő azt tapasztalja, hogy az ő gyermeke MÁS, mint a többi. A szokásos nevelési elvek kevésbé hatékonyak, s maga is tanácstalanul áll a probléma megoldása előtt.

Kívülállóként az ilyen ’más’ gyerekre szokták azt mondani, hogy egy kiadós verésre volna szüksége. S valóban előfordulhat ilyen eset is. De vajon mi különbözteti meg az örökmozgó, erős akaratú,nagyobb fegyelmet igénylő gyereket a kezelésre szoruló hiperaktív gyerektől?


 

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (Attention Deficit Hyperactivity Disorder, ADHD) egyre gyakrabban előforduló jelenség. A szülők viszont jóformán semmilyen információval nem rendelkeznek róla, s amennyiben a saját gyerekükről kiderül, hogy hiperaktív, nemigen tudnak szembenézni a problémával. Ha mégis megpróbálják, leginkább csak falakba ütköznek, hatásos segítséget nem sokan tudnak számukra nyújtani. Kritikát annál inkább kapnak. Nem elég, hogy meg kell birkózniuk csemetéjük különcségével, akinek nevelése sokkal nehezebb az átlagos gyerekekéhez képest, előbb-utóbb a társadalom teljes értetlenségével is szembesülnek, kezdve a családi környezettel.


Bár a köznyelvben nagyonis elterjedt a hiperaktivitás címkéje, a figyelemzavar-hiperaktivitás diagnózisa csak akkor állítható fel, ha egy féléves megfigyelés alatt kellő számú tünet együttesen jellemzi a gyermek viselkedését. Így a figyelemzavar tünetei közül legalább hatnak, s a hiperaktivitás-impulzivitás tünetei közül is legalább hatnak kell fennállnia hat hónapig ahhoz, hogy a figyelemzavar-hiperaktivitás valószínűsége megállapítható legyen.

hirdetés

 

A hiperaktivitás, azaz a túlzott mozgékonyság többnyire figyelemzavarral együtt jelentkezik. Nem rosszaság. Hátterében elsősorban idegrendszeri éretlenség, működési zavar áll, amit környezeti, családi tényezők is befolyásolnak. A szülő és a pedagógus egyaránt tanácstalan: mit tegyen a nehezen kezelhető gyermekkel, aki különben értelmes, segítőkész, jó humorú, de egyik pillanatról a másikra indulatos, dacos, támadó lesz, amivel alaposan próbára teszi a környezetében élők türelmét?


Ugyanakkor lényeges leszögezni, hogy ezeknek a tüneteknek a kortársakhoz képest jelentős mértékűeknek kell lenniük, súlyos problémát, zavart kell, hogy okozzanak a gyermek mindennapi életében. Azon kívül legalább két helyzetben (iskolában, otthon, szabadidős tevékenységekben, stb.) meg kell jelenniük.

 

Nézzük hát, mi az, amire érdemes figyelni!

 


A figyelemzavar tünetei:

  • Nehezére esik a figyelmét megtartani játék- vagy feladathelyzetben egyaránt
  • Külső ingerek könnyen elvonják, a figyelmét
  • Nem figyel megfelelően a részletekre, gondatlan hibákat vét
  • Úgy tűnik, nem figyel oda, mikor hozzá szólnak
  • Nem követi az utasításokat, elmarad a kötelességek teljesítése
  • Nem fejezi be a feladatait
  • Nehezen tudja megszervezni a tevékenységeit
  • Gyakran elveszíti a holmijait, ruháit, felszerelését
  • Többször elkerüli, nem szereti a tartós erőfeszítést igénylő helyzeteket
  • Feledékeny a mindennapi tevékenységekben

 

A hiperaktivitás (túlzott mozgásigény) tünetei:

  • Egyfolytában fészkelődik, matat a kezével, lábával

  • Nehezen tud egyhelyben megülni, felugrál a padból az iskolában, vagy olyan helyeken, ahol ülve maradást várnának el
  • Sokat rohangál, ugrál olyankor is, amikor nem helyénvaló
  • Nem tud önállóan, nyugodtan játszani
  • Állandó mozgásban van, mint akit felhúztak
  • Túl sokat beszél

 

Az impulzivitás (szertelenség) tünetei:

  • Kimondja a választ, mielőtt a kérdést befejezték volna
  • Nehézséget okoz neki a várakozás
  • Félbeszakít másokat például beszélgetés vagy játék közben

 

 

Több kutató úgy véli, hogy a hiperaktivitás megjelenésének intenzitásában is szerepet játszik a szülői hozzáállás, a toleráns, illetve intoleráns családi légkör. Elkülönítik a "szituatív" hiperaktivitást és a "valódi", tulajdonságból adódó hiperaktivitást.

 

A két kategória közötti különbség talán úgy érzékeltethető, hogy amíg a "szituatívan" hiperaktív gyerek pl. csak otthon viselkedik hiperaktívként, addig a "valódi" hiperaktív gyerek mindenhol egyformán viselkedik. Természetesen csak ez utóbbi tekinthető hiperaktivitásnak, az előbbi oka a nevelési hibákban keresendő.                                                      


A hiperaktivitás oka nagyon sokféle lehet, kezdve az örökletes hajlammal. Többek szerint viszont a gyerek hiperaktivitását a terhesség alatti problémák okozzák (gyógyszerszedés, toxikózis, italozás, dohányzás, az anya idős kora, stb.), illetve a szülés körülményei miatt alakulnak ki (oxigénhiány, császármetszés, RH inkompatibilitás, stb.). Ez utóbbinak nagyobb az esélye, ha figyelembe vesszük, hogy a fekvő pozícióban szülés alatt a baba feje nehezebben tud utat törni magának, így a jobboldali homloklebeny sérülésének nő az eshetősége, márpedig vizsgált hiperaktív gyerekeknél kimutatták, hogy itt keresendő az összefüggés. Végül említendő az a tény is, hogy különböző környezeti tényezők (mesterséges ételszínezékek, szalicilátok, vagy például az ólom) szerepet játszhatnak a figyelemzavar kialakulásában. Több kutató azt találta, hogy sokan küszködnek valamiféle allergiával, többnyire ételallergiával, vagy tejérzékenységgel.

 

A hiperaktivitás csak öt-hat éves korban diagnosztizálható igazán. Ez a viselkedési zavar olyan összetett, és olyan nehezen diagnosztizálható megbízhatóan, hogy előfordulási gyakorisága valójában nem is állapítható meg pontosan.

 

 

galiga
 

Kapcsolódó cikkek

40-1354442005.jpgHa kézbe vesznek egy újszülöttet, a helyes hordozási pozícióba húzza magát és megnyugszik. Ezen az elven alapulnak azok az egészséges, csinos és vagány hordozóeszközök, amelyekben a modern kismamák szállítják babáikat.

baba2-1355997728.gif

A második hónap végére a kisbabád kb. 20-30 mm hosszú. A létfontosságú szervek részben már kifejlődtek, és ekkor alakul ki a halló- és egyensúlyszerv. De nézzük végig, mi is történt ez alatt az idő alatt a pocaklakónkkal!

Budapest, 2016. augusztus 4. - Bár az első három hónapban tízből kilenc anyuka szoptatja a gyermekét, később ez a szám drasztikusan csökkenni kezd: féléves korukra a csecsemők fele, 1 éves kor felett pedig már csak a babák negyede kap anyatejet, derül ki egy friss hazai iparági kutatásból. Pedig a szakértők világszerte a 6 hónapos korig történő kizárólagos szoptatást, majd (szilárd étellel kiegészítve) annak folytatását javasolják. Az élet első 1000 napjának megfelelő táplálása ugyanis különösen fontos: az optimális fejlődés mellett több felnőttkori népbetegség megelőzésében is kulcsszerepet tölt be.