Transformers: A kihalás kora

2014. augusztus 31., vasárnap 23:05

transzf-1409521820.jpg

A Transformers-sorozat negyedik része kicsivel a harmadik rész vége után kezdődik. Miután a harmadik rész „végső” csatájában elpusztult gyakorlatilag egy egész város, az emberiség elkezdi újra élni megszokott életét. Ám egy különös, és veszedelmes csoport bukkan fel amely  elkezdi levadászni a Transformereket, függetlenül attól, hogy azok a jó, vagy rossz oldalon állnak. Eközben Cade (Wahlberg) egy önjelölt feltaláló, talál egy roncsnak látszó öreg teherautót, amit egy kis pénz reményében elkezd felújítani. A felújítás közben jön rá, hogy amit megtalált az nem más mint a bújkáló Optimus fővezér. Nem sokkal ezután Cade tanyáján is megjelenik az a különítmény amely Transformerekre vadászik, Cade azonban ellenáll, ezzel megmenti Optimust, de a saját, és családja életét veszélybe sodorja, majd kénytelen lesz a megmaradt Autobotokkal együtt tartani, és felvenni a harcot a rájuk vadászó emberekkel, és egy titokzatos, ősi erővel is.

Ahogyan a Transformers sorozat negyedik részére gondolok vissza, egy dolog jut eszembe: Ezt a filmet én már láttam egyszer. Meggyőződésem, hogy ezzel nem vagyok egyedül az univerzumban.


Összességében ennyivel tudnám jellemezni a filmet, de hát muszáj lesz többet is beszélnem róla, ami beismerem nem egyszerű, mert egy annyira jellegtelen és sablonos valamiről beszélünk, hogy az már szinte fáj. De azért próbáljuk meg!


Ahogyan a második résznél a néző úgy érezhette, hogy az az első rész másolata, úgy jött ez az érzés a harmadik résznél, és láss csodát nincs másképp a negyediknél sem. Mert bizony Michael Bay a megélhetési rendezők kézikönyvének első paragrafusa alapján tökéletesen húzott le egy negyedik bőrt ugyanarról a filmről. Az úgy nevezett történet, sztori, dramaturgia (kinek hogy tetszik) a teljes másolata az elsőnek. Magyarán szólva az összes párbeszéd és történés csak alibi arra, hogy ismét felrobbanhasson a szélesvászon, ismét összejöhessen a két kamuszerelmes, ismét végső csatába bonyolódjuk a gonosszal, hogy aztán ismét jöhessen egy új rész. És nem utolsósorban Michael Bay ismét teletömhesse a zsebeit. Bár kétségtelen, hogy itt-ott pozitív dolgok is történtek a filmben, de ez természetes, hisz Michael Bay mára már közutálatnak örvend, és csakis a Transformers széria élteti. Így ismét anyait-apait belead, hogy életben maradjon a vörös szőnyegen.

hirdetés


Persze, hogy korrektek legyünk megemelítem a pozitív dolgokat is, mert ilyenek is voltak bizony. Például örvendetes volt Mark Wahlberg szereplése, mert tökéletesen hozta a viccelődő, keménykedő apát, Akinek csak az érzelgős részek nem illettek, (de itt is erőlködött) és például kifejezetten jókat lehet kacagni azon, ahogyan húzza lánya pasiját. A másik a mindig tökéletes Stanley Tucci, Aki ismét zseniálisan, öniróniával teli hozta a pökhendi, nagyképű  tudós Joshua szerepét. És még ebbe az egyébként sablonos karakterbe is színt vinni. És Kelsey Grammer is tökéletes volt mint gonosz. Igazán élvezetes volt látni, hogy az idősebb színészgeneráció ennyit hozzá tudott tenni ehhez az amúgy eléggé élvezhetetlen filmhez és még a sablonkarakterekből is a legtöbbet kihozni. És Bay filmről lévén szó, senki ne tagadja, hogy a látvány ismét a toppon, az egy négyzetméterre eső robbanások száma ugyan, most nem a szokásos mennyiség, de így is igazi látványorgiát kapunk, ami kárpótol az orbitálisan gagyi párbeszédek, és karakterek után. Ismét az utolsó fillérig el lett verve a költségvetés, csak hogy még valami felrobbanhasson.


Röviden ennyit a pozitívumokról, a negatívumokat már említettem, de azt hiszem felesleges is felsoronlom, mert evidens, hogy ismét egy sor sablonos karakterrel találkozhatunk, ismét kapunk drámai halált, vicces beszólásokat (ami néhol tényleg vicces), végső csatát, és felvezetést a következő részhez is. Ezzel szerintem nem mondok már senkinek semmi újat. Egy valamit azért megemlítenék. Érdekes az a dramaturgiai baki, hogy a magánéleti problémái miatt távozó Shia Labeouf karakterét sehogy sem vezették ki a szériából. Semmi választ nem kaptunk arra, hogy miért, hogyan és miképp távozott az előző rész után. De ez lehet, hogy csak Ehren Kruger unottságát jelzi, Aki ezzel a forgatókönyvvel már a harmadik Transformers forgatókönyvét jegyzi. Ha a közönség ennyire unja a szériát, képzelem megírni mennyire lehet unalmas.


Összességében tehát a film tökéletesen lavírozik a pocornmozik világában. Pontosan ide is illik, kellemes közel három órás agyzsibbasztó, a történetet még akkor is értjük, ha oda sem figyelünk, a látvány kellemes, a jobb színészek néhol igazi színt is visznek a filmbe, így néhol még a komolyabb filmrajongók is felkelhetnek néhány képkocka idejére, hogy aztán újra visszalhassanak téli álmukba. Bár igaz, hogy a filmkedvelő emberek ezen fajtája valószínűleg nem a Transformersre vált jegyet. Aki viszont megteszi, könnyed szórakozásban lesz része, szidni a filmet jó szívvel nem is lehet, csak szánalmat érezni iránta, mert megint nem tudott túllépni a sablonok mostanra már borzalmasan egyhangú és unalmas világán.

Színes, Amerikai sci-fi akciófilm (2014), 165 perc
Eredeti cím: Transformers: Age of extinction,
Rendező: Michael Bay,
Forgatókönyv: Ehren Kruger,
Zene: Steve Jablonsky,
Operatőr: Amir Mokri,
Főszereplők: Mark Wahlberg, Nicola Peltz, Stanley Tucci, T.J.Miller, Sophia Myles, Kelsey Grammer, Titus Welliver, Bingbing Li, Jack Reynor

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2015. május 14. - Az Összpróba Alapítvány pályázatot hirdet az Összpróba Nyári Összművészeti Alkotótábor színház / tánc / zene / filmes szekciójában való ingyenes vagy kedvezményes részvételre.

roze-1405406978.jpg

Egyedülálló módon ünneplik a rozé borokat július 18-án és 19-én Villányban. A borvidéken harmadik alkalommal rendezik meg a népszerű Rozé Fröccs Fesztivált. Az ingyenes programokon évről évre rengeteg látogató vesz részt, a rendezvény fénypontja a koncertek, kulturális- és sportprogramok mellett kétségkívül az 1000 Rozé Hosszúlépés futóverseny.

zrinyi-napok-1378160065.jpgKorhű programokkal emlékeznek meg Zrínyi Miklósról (1508-1566) és a vár 1566-ban elesett hős védőiről szeptember 6-ikától, péntektől a szigetvári Zrínyi-napokon. A leghősiesebb város címet viselő Szigetvár a háromnapos esemény ideje alatt a várban, a Zrínyi téren és a Vásártéren több mint harminc programot kínál. A rendezvény az ország egyik legrégebbi hagyományos emlékünnepsége.