Több mint harminc produkció a Harmadik műsorán

2015. szeptember 13., vasárnap 08:00

Pécs, 2015. szeptember 13. - Több mint harminc produkcióval, köztük minden eddiginél több, öt saját bemutatóval várja a közönséget a Pécsi Harmadik Színház (PHSZ) a 2015/2016-os évadban.

Vincze János, a teátrum igazgatója a héten tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az első bemutató október 13-án Tamás Éva Játéktárának Csibész Csabi című előadása lesz Bogárdi Aliz rendezésében. Szintén új produkcióként szerepel a színház műsorában Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker?, Moravetz Levente A világ teremtődése, Sarkadi Imre  Oszlopos Simeon és a Kai Hensel Klamm háborúja című darabja.

 

A direktor a befogadott előadások közül kiemelte a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház vendégjátékát, Szigligeti Ede Liliomfiját; Földes László Hobo Ady-estjét, amelyet A föltámadás szomorúsága címmel a Nemzeti Színház hoz el Pécsre;  a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbán András által írt One Girl Showját Béres Márta előadásában; a veszprémi Pannon Várszínház Heltai Jenő Szépek szépe című mesejátékából készült produkcióját; valamint Écs Gyöngyinek a szlovákiai Árgyélus Színház által színre vitt darabjait.

hirdetés

 

Vincze János kitért rá, hogy a színház továbbra is repertoárján tartja az elmúlt évadok legsikeresebb produkcióit, köztük Martin McDonagh Piszkavas, Marie Jones Kövek a zsebben, Székely Csaba Bányavirág, Spiró György Prah és a Príma környék, Parti Nagy Lajos-Darvas Ferenc Ibusár - megállóhely című darabját, továbbá Örkény István Tóték című groteszk drámáját, valamint az Örkény-művekből összeállított E kor nekünk szülőnk és megölőnk című estet.

 

Az igazgató hangsúlyozta: fontosnak tartja a színház vidéken való megjelenését, hogy azok is láthassanak egy-egy előadást, akik nem tudnak eljutni a baranyai megyeszékhelyre. Utalt rá, hogy az előző évadban hat baranyai településen vendégszerepeltek, idén a Piszkavas és a Kövek a zsebben című darabokkal turnéznak.

 

Vincze János elmondta, az elsősorban kortárs darabokat játszó PHSZ ettől az évtől kiemelt színházként működik. A teátrum éves költségvetése 90-100 millió forint, amelyből 32 millió az állami, 20 millió a pécsi önkormányzat támogatása, a többi saját bevétel.

 

A direktor örömének adott hangot, hogy a színház népszerűsége töretlen: a tavaly műsorra került 34 produkció 168 előadását mintegy 20 ezren látták, a kihasználtság 90 százalékos volt.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

 Washington, 2013. június 7., péntek - A rómaiak lényegesen tartósabb betont állítottak elő annál, mint amilyenre a mai építőanyag-ipar képes, ráadásul sokkal környezetkímélőbb technológiát alkalmaztak - állítja egy nemzetközi kutatócsoport, amely a Pozzuoli-öbölben kikötői létesítmények maradványait vizsgálta.

pfz400-1441941547.jpgPécs, 2015. szeptember 11. - Mozart B-dúr szerenádjával és Bartók Béla Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művének előadásával, Kocsis Zoltán vezényletével kezdte meg az új évadot csütörtökön a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar, amely 122 hangversenyt, számos fővárosi és külföldi fellépést tervez a 2015/2016-os évadban.

ecpecs2015-400-1415401210.jpgPécs, 2014. november 8. - Pécs 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programjához hasonló kedvező hatást vár a kormányzat és a helyi önkormányzat az Europa Cantat nemzetközi kórustalálkozótól, amelyet 2015. július 24. és augusztus 2. között rendeznek meg a városban - mondta tegnap a kultúráért felelős államtitkár.