Pityke és társai: kiállítás a pécsi animációsfilm-gyártás történetéről

2013. augusztus 17., szombat 10:18

pityke1-1376727771.jpgA pécsi animációsfilm-készítés több mint harminc évét mutatja be egy kiállítás, amely tegnap nyílt a baranyai megyeszékhelyen. Az Interaktív Design Labor által a Király utca 26. szám alatt berendezett tárlat látogatói tablók, fényképek segítségével a pécsi animációsfilm-gyártás főbb állomásait, eredményeit, kiemelkedő tehetségű munkatársait, a rajzok és technikai eszközök révén pedig a filmkészítés folyamatát ismerhetik meg.

A két hónapon át nyitva tartó kiállítás látogatói szemügyre vehetnek rajzoláshoz használt speciális asztalokat, kamerákat, egyebek mellett egy régi vágópultot is, a témában való elmélyüléshez pedig számítógépet használhatnak, valamint megtekinthetik Varga Csaba, Baksa Tamás, Pásztor Ágnes, Markó Nándor, Kismányoky Károly, Ficzek Ferenc, Szabó Sipos Tamás, Hernádi Tibor installációit.
   
A pécsi animációs műterem 1979-ben kezdte meg működését a Pannónia Filmstúdió vidéki műtermi hálózatának szervezése keretében. Az elmúlt több mint harminc évben a Pécsett dolgozó képzőművészek és filmesek olyan nagysikerű alkotások születésében működtek közre, mint a Pityke őrmester, az Auguszta, az Orosz nyelvlecke, a Trombi és a tűzmanó sorozat, a Kocka, a Valcer, a Mikulás és a varázsdomb, vagy a Sárkány és Papucs című egészestés rajzfilm.
   
A rendszerváltáskor a műteremből alakult meg a Funny Animációs Filmstudió Kft., amely a Pannónia Film Vállalat és a dolgozók, majd 1995-ben az alkalmazottak, illetve ügyvezetők tulajdonába került.
   
A cég az 1990-es években egyre inkább reklámfilmek és külföldi sorozatok készítésére kapott megbízást, a kétezres években azonban az erősödő árverseny és a megrendelések ebből következő visszaesése miatt ebből is kevesebb akadt.
   
A társaság 2006-től már csak energiaital-reklámfilmeket gyártott, 2012-ben elvesztette művészeti vezetőjét, Hernádi Tibort, és 2013 elején befejezte a rajzfilmgyártást.
   
A kiállítás megnyitóján elhangzott, hogy a szervezők remélik: sikerül megőrizniük a pécsi animációsfilm-gyártás hagyományait, a tárlattal hozzájárulhatnak a filmtörténet e szegmensének oktatásához, és elősegíthetik későbbi megújulását.

hirdetés

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

laknertamas400ecpecs-1437503138.jpgPécs, 2015. július 21. - Pénteken, július 24-én veszi kezdetét a városban Európa egyik legjelentősebb kulturális eseménye,  az EUROPA CANTAT nemzetközi kórusfesztivál. A Pécsre 27 év után visszatérő fesztivál programját és különlegességeit sajtótájékoztatón mutatták be a Nádor Galériában.

foldutan-1357144805.jpg

Bruce Willis, Johnny Depp, Will Smith, Tom Cruise, Harrison Ford és az újra a színészet felé kacsingató egykori kormányzó Schwarzenegger várják a mozilátogatókat 2013-ban. Az egyik legnépszerűbb műfaj idén is a sci-fi lesz: számtalan változatban láthatjuk a kihalt földgolyót a rajta csellengő poszt-emberiség néhány példányával. Az új év kínálatából szemezgettünk.

Pécs, 2014. március 25. - Együtt tartják idén a Zsolnay Fesztivált és a Pécsi Egyetemi Napokat. Az esemény május 1-3. között lesz a Zsolnay Kulturális Negyedben.