PEN 2013

2013. március 13., szerda 11:35

pen.jpg2 év kihagyás után idén ismét megrendezésre kerül a Pécsi Egyetemi Napok azaz a PEN. Április 24-től 27-ig a pécsi Bőrgyár ad otthont a 30 fellépőt és 40 egyéb programot -köztük kiállítások és performance-ok - magában foglaló rendezvénysorozatnak.

Az egyetem nem csak a tanulásról, az ismeretek megszerzéséről szól. Legalább ilyen fontos, hogy élményekkel is gyarapodjanak a diákok. Az egyetemi napokon ez utóbbi garantált. Az elmúlt két évben, elsősorban financiális okokból, nem sikerült megrendezni az egyetemi napokat, ezért most nagyon örülünk, hogy ebben az évben minden a helyére került. – mondta Kovács L. Gábor, a Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettese.

hirdetés

 

A jó hangulathoz a zenét olyan előadok biztosítják mint:

A Tankcsapda, Punnany Massif, Ákos, Kiscsillag, Brains, Péterfy Bori & Love Band, Heaven Street Seven, P.A.S.O., Irie Maffia Soerii & Poolek vagy éppen a Supernem

 

A PEN persze elsősorban a zenéről, a bulizásról szól, de fontos megemlíteni, hogy lesznek itt különféle performance-ok és kiállítások is, azaz igyekszünk megmutatni, hogy a szórakozás nem csak koncerteket jelent. A költségvetésünk 60 millió forint, amelyből 15-öt az egyetem áll. Reményeink szerint naponta legalább ötezer ember szórakozik itt majd gondtalanul. - mondta Gellai Gergő főszervező.

 

A 2 év kihagyás ellenére a jegyek árai változatlanok maradtak.

 

Bérletek:
Elővételi bérlet: 6900 Ft
Helyszíni bérlet: 7900 Ft
PTE bérlet elővételben: 4900 Ft
PTE bérlet helyszínen: 5900 Ft

Napijegyek:
Elővételi napijegy: 2500 Ft
Helyszíni napijegy: 2900 Ft
0. napi jegy: 3500 Ft
PTE napijegy elővételben: 1900 Ft
PTE 0. napi jegy elővételben: 2500 Ft (PTE bérlettel ingyenes)
PTE napijegy helyszínen: 2400 Ft
PTE 0. napi jegy helyszínen: 3000 Ft

Jegyek március 18-tól kaphatóak!

További információkat a PEN facebook oldalán vagy a Városom.hu-n  találhatnak az érdeklődök.

Kapcsolódó cikkek

pfz-boganyi400-1387540539.jpg2013. december végén és 2014. január elején háromhetes koncertturnén mutatkozik be Európának a Pannon Filharmonikusok. Pécs szimfonikus zenekara Svájc és Németország kiemelkedő hangversenytermeiben lép színpadra.

nekem-nem-mindegy400-1425314377.jpgBudapest, 2015. március 3. - A Világháló-Irodalom Alapítvány és a Litera.hu többfordulós irodalmi alkotói versenyt hirdet középiskolás korú (14-20 éves) fiatalok számára a NEKEM NEM MINDEGY - Keresd a hangod! projekt keretében.

pfz400-1441941547.jpgPécs, 2015. szeptember 11. - Mozart B-dúr szerenádjával és Bartók Béla Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művének előadásával, Kocsis Zoltán vezényletével kezdte meg az új évadot csütörtökön a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar, amely 122 hangversenyt, számos fővárosi és külföldi fellépést tervez a 2015/2016-os évadban.