Pécsi Nemzeti Színház: tizenkét bemutató az új évadban

2014. augusztus 22., péntek 07:00

Pécs, 2014. augusztus 22. - Tizenkét bemutatót tartanak a Pécsi Nemzeti Színházban (PNSZ) az új évadban - mondta el teátrum igazgatója a tegnapi évadnyitó társulati ülésen. A direktor hangsúlyozta, hogy a dolgozók segítőkész hozzáállása, kezdeményező készsége és az egymás munkája iránti tisztelet nélkülözhetetlen a színház magas színvonalú működéséhez.

Rázga Miklós az intézmény 120. évadát megnyitó beszédében örömének adott hangot, hogy a nézőszám az öt évvel ezelőtti 65 ezerről tavaly 120 ezerre nőtt. Úgy vélte: odafigyeléssel, az értékek megőrzésével a színház továbbra is sikeres lehet.

 

Beszámolt arról, hogy a PNSZ a következő évadban hat-hat nagyszínházi és kamaraszínházi bemutatót tervez, az első premier az Eisemann Mihály-Szilágyi László Én és a kisöcsém című operett-bohózat lesz szeptember 26-án, Bőhm György rendezésében.

hirdetés

 

A nagyteremben játsszák még William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékát, Bizet-Scsedrin-Riederauer Carmen című balettját, Barrie-Charlap-Leigh Pán Péter című családi muscal előadását, Balogh Elemér-Kerényi Imre Csíksomlyói passió című játékát, továbbá Mozart Don Giovanni operáját.

 

A kamarateremben Ránki György Andersen meséje nyomán írt zenés komédiája, a Pomádé király új ruhája, Harold Pinter A születésnap című abszurd játéka, Patrick Marber Közelebb! (Closer) című "nyers szerelmi látlelete", Martin Mcdonagh Billy (A kripli) című "kis szigeti groteszkje", továbbá Tóth Krisztina zenés időutazása, az Évek Vándora s a Pécsi balett Orfeusz és Euridiké című produkciója lesz műsoron.

 

Rázga Miklós az eseményen felolvasta Nagy Csabának, Pécs alpolgármesterének a társulathoz intézett levelét, amelyből kiderült, hogy az önkormányzat lehetőségeihez mérten igyekszik támogatni színházát. A politikus utalt rá: a teátrumi épület felújítása 2011. óta folyamatban van, a munkakörülményeket és a szolgáltatás színvonalának javítását célzó rekonstrukciók sorában szeptember végére a jegypénztár, valamint a kamaraszínház előtere újul meg, s hamarosan megszüntetik a díszletraktár beázását.

 

Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója arról szólt, hogy táncművészük, Domoszlai Edit a világ öt leghíresebb balett társulata között számon tartott londoni Rambert balettnél folytatja pályafutását. Kiemelte: Domoszlai Editet több ezer jelentkezőből választották ki, s ez a Pécsi Balett számára is komoly elismerés.

 

Az évadnyitó végén a társulat örökös tagjai közé fogadta Stenczer Béla színművészt, a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) ügyvezetőjét.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum gyűjteményéből nyílik kiállítás a Zsolnay negyed m21 galériájában augusztus 23-án, 17 órakor.

A kiállítást Dr. GÉGER Melinda  művészettörténész nyitja meg, de az eseményen részt vesz a  Rippl-Rónai Múzeum igazgatója , Dr.Ábrahám Levente is. 

komloi-szinhaz400-1432497667.jpgKomló, 2015. május 25. - Tizenkét társulat meghívásával és számos kísérőprogrammal amatőr színházi találkozót rendeznek június 12. és 14. között Komlón. A Komlói Amatőr Színház Találkozót (KASZT) hagyományteremtő szándékkal, a Pécsi Országos Színházi Találkozó hivatalos kísérőrendezvényeként rendezik meg.

szirtes-1357815236.jpg

Kiválasztotta A Dal című produkció zsűrije azt a harminc dalt, amely vesz részt az Eurovíziós Dalfesztivál február 2-án, az M1-en induló magyar előválogató show-jában. Az előválogatottba bejutott énekesek között van Gáspár Laci, Keresztes Ildikó, Polyák Lilla, Radics Gigi és Vastag Tamás is, valamint még sokan mások. A dalok szerzői között szerepel Geszti Péter, Szente  Vajk, Galambos Dorina és Pély Barna.