Pécsi Nemzeti: Rázga Miklós újra pályázik

2015. április 16., csütörtök 06:00

Pécs, 2015. április 16., csütörtök - Beadta pályázatát a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) igazgatói posztjára Rázga Miklós, az intézmény jelenlegi vezetője.

A direktor Gulyás Dénes operaigazgatóval és Vincze Balázzsal, a Pécsi Balett igazgatójával pályázott a következő öt évre - írta a teátrum az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagában. A pécsi önkormányzat idén februárban döntött a pályázat kiírásáról, tekintettel arra, hogy Rázga Miklós megbízatása jövő év február 15-én lejár.

 

A színház kiemelte, hogy Rázga Miklós igazgatói pályázata tartalmazza a 2015/2016-os színházi évad közösen kialakított műsortervét is, amely szerint a PNSZ hat nagyszínházi és hét kamaraszínházi bemutatóval számol.

 

A nagyszínházban látható lesz Kálmán Imre Marica grófnő című operettje és Peter Shaffer Amadeus című darabja Méhes László, valamint Weöres Sándor Holdbeli csónakosa Almási-Tóth András rendezésében. Színpadra kerül A hattyúk tava, Csajkovszkij népszerű balettje Bozsik Yvette koreográfiájával, továbbá Tennessee Williams műve, A vágy villamosa Rázga Miklós rendezésében.

hirdetés

 

A közönséget emellett egy kétrészes, Nagy Viktor által rendezett operaelőadásra is várják. Az első részben Pietro Mascagni Parasztbecsület című operájának lesz a bemutatója, a másodikban pedig Faragó Béla új egyfelvonásos operájának, amelyet a zeneszerző Háy János librettójára komponál a Mascagni-mű magyar parafrázisaként.

 

A kamarában Ulrich Hub Nyolckor a bárkán című családi előadása Koleszár Bazil Péter, Füst Milán Boldogtalanok című műve Funk Iván, Szálinger Balázs Becsvölgye című darabjának ősbemutatója Soós Péter rendezésében tekinthető meg.

 

Antoine de Saint-Exupéry klasszikusa, A kis herceg a Pécsi Balett meseelőadása keretében, Beck Zoltán zenéjére, Vincze Balázs koreográfusi munkájának köszönhetően elevenedik meg, Jordi Galceran A Grönholm-módszer című művét Horgas Ádám állítja színpadra, a Pécsi Nyári Színházzal közös produkciónak, Ray Cooney Vészhelyzetben (Családban marad) című darabjának pedig Böhm György lesz a rendezője.

 

Az évad során lesz a kőszínházi bemutatója a Pécsi Nyári Színház és a Pécsi Balett 2013-as nagysikerű, A Jó, a Rossz és a Colos című táncbohózatának. A darab rendezéséért Vidákovics Szláven, a koreográfiájáért Vincze Balázs felel.

 

Az idén 439,9 millió forint állami művészeti és fenntartói hozzájárulásban és 280 millió forint önkormányzati támogatásban részesülő Pécsi Nemzeti Színházzal szemben elvárás, hogy évadonként legalább 280 előadást kell tartania és minimum 80 ezres fizetőnéző-számot szükséges elérnie.

 

Rázga Miklós egy, az intézményről a közelmúltban tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a teátrum produkcióira az előző évadban mintegy 120 ezren voltak kíváncsiak, kétszer annyian, mint öt évvel ezelőtt. A kihasználtság ezzel együtt 67-ről 92 százalékra, az előadásaik száma 247-ről mintegy 450-re emelkedett. Rámutatott, a nézőszám növekedéséhez hozzájárult, hogy több gyermek- és ifjúsági darab került műsorra, és népszerűbbek lettek a balett- és operaelőadások, amelyeket 2010-ben még 7-8 ezren, az előző évadban már 20 ezren tekintettek meg.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

nem-a-messias-sajtotajekoztato400-1426221890.jpgBudapest-Pécs, 2015. március 13. - Május 31-én, a Papp László Budapest Sportarénában mutatják be Nem a Messiás címmel a Brian élete című Monty Python-klasszikus vígoratórium-változatát, amelyben a Monty Python csoport egyik tagja, Eric Idle, is fellép a magyar közönség előtt.

Pécs, 2015. március 7. - Mintegy száz, elsősorban zenei produkciót kínál a Pécsi Egyetemi Napok (PEN) programja. A PEN-t április 29. és május 2. között rendezik meg a Zsolnay Kulturális Negyedben.

gyugyi-zsolnay-gyujtemeny400-foto-kovacs-daniel-1410007423.jpgPécs, 2014. szeptember 7. - Gyugyi László Amerikában élő magyar műgyűjtő adományának nyomán a héten két tucat értékes műtárggyal gazdagodott a Zsolnay-porcelánritkaságokból álló, több mint 600 darabos pécsi Gyugyi-gyűjtemény.