Omega-oratórium a Lauberben

2014. december 9., kedd 06:00

Pécs, 2014. december 9. - Az Omega együttes tagjai szimfonikus zenekar és vegyeskórus kíséretében adják elő az Omega-oratóriumot a pécsi sportcsarnokban december 29-én - jelentették be a zenekar képviselői tegnap a baranyai megyeszékhelyen.

Trunkos András, a zenekar producere elmondta, hogy a tavalyi bemutató óta már mintegy húsz koncerten játszották az Omega-dalokból vegyeskórusra, szimfonikus zenekarra és néhány rockzenei hangszerre komponált művet templomokban. Az épületek azonban sokszor kicsinek bizonyultak, ezért jövőre sportcsarnokokban és szabadtéren is fellépnek a templomok mellett; a pécsi lesz az első alkalom, hogy várhatóan több ezer ember előtt lépnek fel az előadással - tette hozzá.

hirdetés

 

A négytételes kompozícióban elhangzik többek között a Ballada a fegyverkovács fiáról, a Gyöngyhajú lány mellett számos nagy Omega-sláger. A környezet, a hangzás, a fénytechnika továbbra is hű marad a templomi világhoz - mondta el Trunkos András.

 

Kóbor János, az Omega tagja kiemelte, hogy mindig szívesen játszottak Pécsen, hiszen a baranyai megyeszékhelyen szerveződött meg az egyik legnagyobb Omega-klub a zenekar fénykora idején. A zenész korábban úgy jellemezte az Omega-oratóriumot, hogy azt barokk egyházi zene és meditatív, "pink floydos" hangzás jellemzi.

 

Páva Zsolt polgármester a december 29-i koncerttel kapcsolatban arról szólt, hogy a megyeszékhelyen a karácsony és újév között minden esztendőben színvonalas együttesek lépnek fel, az Omega "kiemelkedően színesíti" a két ünnep közötti zenei kínálatot. Hozzátette: Pécs igazi "Omega-város", rengeteg rajongóval, ezért a koncertet megelőzően egyedi, az együttes előtt tisztelgő táblákat helyeznek majd el a településre bevezető fontosabb utak mentén.

 

Forrás: MTI, bővebben: Facebook

Kapcsolódó cikkek

thorma-kiallitas400-1425311367.jpgPécs, 2015. március 2. - Thorma Jánosnak (1870-1937), a magyar művészettörténet kiemelkedő klasszikusának képeiből nyílik tárlat a Pécsi Galériában pénteken.

Pécs, 2016. január 28. - Ősbemutatókkal, budapesti és kínai vendégszereplésekkel, illetve könyvkiadvánnyal ünnepli fennállásának 55. évfordulóját a Pécsi Balett - hangzott el a társulat szerdán tartott sajtótájékoztatóján.

janus-nagydij2016-400-1475873068.jpg

Pécs, 2016. október 8. - Adam Zagajewski lengyel költőnek adták át a Janus Pannonius költészeti nagydíjat pénteken.