Különleges hárfa, félezer rendezvény a Kodály Központban

2013. november 17., vasárnap 17:55

lenhardtharp1926-foto-kakuszi-zoltan-1384707234.jpgVersenyhárfa-ritkaságot kapott a fennállása óta ötszáz rendezvénynek otthont adó Kodály Központ. A Devescovi Erzsébet hárfaművész által felajánlott különleges hangszert csütörtökön adták át Pécsen.

A hétpedálos hárfa az első magyarországi versenyhárfa-készítő, a mára méltatlanul elfeledett pécsi kötődésű Lenhardt János munkája (képünk illusztráció - fotó: Kakuszi Zoltán). A mester 1924-ben alapította hangszerkészítő üzemét és 1927-ig tizenkét versenyhárfát készített, ebből mindössze kettő van az országban. Az egyiket a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének Múzeuma, a másikat mostantól a Kodály Központ őrzi, s mindkettő a pécsi, a nemzeti és az egyetemes kulturális örökség pótolhatatlan, kiemelkedő jelentőségű tárgyai közé tartozik.

hirdetés

 

A pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében mintegy 6 milliárd forintból épült, 11 ezer négyzetméteres, 999 embert befogadó konferencia- és koncertközpontban azonban nem a hárfa átadása volt az egyetlen ünnepi esemény csütörtökön.

 

A 2010 decemberében nyílt intézmény este hét órától adott otthont az 500. eseménynek, a Pannon Filharmonikusok és az Amadinda Ütőegyüttes koncertjének, amelyen Gyöngyösi Levente: Sinfonia concertante 4 ütőhangszer-játékosra és zenekarra című kortárs zenei művének ősbemutatóját is hallhatta a közönség.

 

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. az MTI-hez eljuttatott közleményében utalt rá, hogy az elmúlt három évben nemzetközi ismertséget szerzett és több építészeti díjjal jutalmazott Kodály Központban eddig megfordult mintegy negyedmillió konferencia- és hangverseny-látogató olyan előadókat láthatott és hallhatott, mint a Budapesti Fesztiválzenekar, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Kronos Quartet, Al di Meola, a Mike Stern Band, Kenny Garret, Kocsis Zoltán, Baráti Kristóf és Miklósa Erika.

 

Hozzátették: az intézmény a 2013/2014-es évadban is sok, "világsztárokkal gazdagon fűszerezett" kulturális eseményt kínál az érdeklődőknek. Eljön Pécsre és virtuóz gitárjátékot ígér Tommy Emmanuel és Pat Metheny, a hazai könnyűzenei előadók közül pedig itt adott, illetve ad koncertet Presser Gábor, Zorán, a Benkó Dixieland Band és mások mellett Harcsa Veronika is.

 

Forrás: MTI

 

A témában ajánljuk még: Lenhardt János hárfái - egy elfeledett hangszerész

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2014. december 2. - A nyolcadik Fishing on Orfű fesztivált 2015. június 17. és 20. között renedezik meg. A hazai alternatív zenei színtér egyik legfontosabb eseményére tegnaptól kaphatók a bérletek - közölték a szervezők.

romeo-1358504187.jpg

Különleges produkcióra készülnek február 9-én a  Pécsi Nemzeti Színház és a Pannon Filharmonikusok zenekar művészei. Az áprilisi színházi operapremier előtt a két társulat Gounod Rómeó és Júlia operájának koncertszerű előadásával lép fel a Kodály Központban, amely a decemberi Wagner opera bemutatója kapcsán bebizonyította, hogy egy opera énekhangjait is tökéletes akusztikával adja át a közönségnek. A Rómeó és Júlia színmű számtalan adaptációja közül ez az opera követi legsimulékonyabban Shakespeare drámáját, s a Faust mellett ez Gounod egyetlen operája, amelyet a világ színpadai töretlenül repertoárjukra tűznek.

hosszuhetenyi-tajhaz-fb400-1411928880.jpgBudapest-Hosszúhetény, 2014. szeptember 30. - Az idei Az év tájháza-díjat a hosszúhetényi tájház nyerte. Az elismerést Cseri Miklós kultúráért felelős helyettes államtitkár adta át az Országos Tájháztalálkozón a tavalyi nyertes Cigándi Falumúzeumban.