Közel 115 ezren látták a Csontváry-kiállítást

2016. február 2., kedd 06:00

Budapest, 2016. február 2. - Csaknem 115 ezren látogattak el a volt Honvéd Főparancsnokság épületében A magányos cédrus - Csontváry géniusza címmel megrendezett kiállításra 2015. július 5. és 2016. január 31. között - közölte hétfőn az MTI-vel a Miniszterelnökség.

"Már maga a kiállítás létrejötte is sok kétkedőre rácáfolt. A több mint százezer látogató pedig egyértelműen bizonyítja, hogy érdemes volt az elmúlt évtizedek legteljesebb Csontváry-kiállítását megrendezni, a volt Honvéd Főparancsnokság épülete pedig alkalmas egy ilyen nagyszabású tárlat befogadására" - idézi a közlemény L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkárát.

 

A kommüniké emlékeztet, a Csontváry Kosztka Tivadar születésének 162. évfordulóján megnyílt kiállítást csaknem egy éven keresztül készítette elő Gulyás Gábor kurátor, illetve a hátteret biztosító, állami tulajdonú Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. A 114 452-dik látogató fogadása után bezárt tárlat a tervezettnél egy hónappal tovább tartott nyitva.

hirdetés

 

A hetvenévnyi pusztulás után 2014 nyarán, nemzeti forrásból felújított volt Honvéd Főparancsnokság épületében, két szinten, mintegy 1000 négyzetméteren, 17 teremben Csontváry szinte valamennyi fellelhető művét kiállították - idézi fel a közlemény.

 

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a 73 kép mellett külön teremben hívták fel a figyelmet a rendezők az eltűnt, illetve ismeretlen helyen lévő Csontváry képekre, míg a Mai cédrusok című kamaratárlaton kortárs művészek tisztelegtek a festő munkássága előtt.

 

"Amikor Lázár János miniszter úrral és Páva Zsolttal, Pécs polgármesterével megnyitottuk a kiállítást, azt mondtam, százezer látogatóval lennék elégedett. Ezt bő tizennégyezerrel sikerült túlszárnyalni, ami egyben azt is jelenti, hogy a 220 millió forintos jegybevételnek köszönhetően a Várgondnokság számára is sikerrel zárult a kiállítás" - idézi a kommüniké L. Simon Lászlót.

 

Mint közölték, a Várgondnokság a napokban elkezdi a kiállítás bontását, illetve a képek visszaadását a kölcsönzőknek. A legnagyobb méretű festményeket a beépített 1200 négyzetméternyi vendégfal egy részének eltávolítása, illetve a speciális szállítóládák összeszerelése után lehet elszállítani a Budai Várból.

 

A Pécsről érkezett 37 festmény a tervek szerint február második hetében indul vissza. Ezeket a vásznakat személyesen L. Simon László fogja átadni - tájékoztatott a Miniszterelnökség.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

nevelo-novenyek0002396-1378234698.jpgSzeptember 5-én, csütörtökön rendezi meg a debreceni Déri Múzeum a Névelő növények - rajzoló szépírók című, szépírók rajzaiból és fotográfiáiból álló kiállítás megnyitóját. A rendező intézmény és a szervező Zsolnay Örökségkezelő minden érdeklődőt vár 17 órára a pécsi Művészetek és Irodalom Házában található Martyn Ferenc galériába.

siklosi-var400-1462935217.jpg

Pécs-Siklós, 2016. május 11. - Szabadtéri musicalekkel, hagyományőrző programokkal, gasztronómiai fesztivállal és főként a fiataloknak szóló, látványos zenei eseménnekkel várja látogatóit a siklósi vár az idei nyár folyamán.

Pécs, 2014. szeptember 3. - Már lehet jelentkezni a 2015 nyarán Pécsett megrendezésre kerülő EUROPA CANTAT nemzetközi kórusfesztiválra.