Koronázóvárosok találkozója lesz Székesfehérváron

2013. április 16., kedd 23:36

Első alkalommal rendezik meg szombaton Székesfehérváron a koronázóvárosok találkozóját, amelyen a házigazda mellett képviselteti magát Sopron, Esztergom, Buda és Pozsony városa is.

Az április 20-i programot felvezető keddi sajtótájékoztatón Róth Péter alpolgármester elmondta, hogy a 2013-as Szent István-emlékév egyik kiemelkedő eseménye lesz a szombati, amelyen a magyarországi koronázóvárosokat polgármesterek, alpolgármesterek képviselik. Pozsonyból "egyeztetési problémák miatt" nem hivatalos delegáció jön, hanem szakmai előadó, aki az emlékülésen a pozsonyi királykoronázásokról tart előadást.

hirdetés

Csurgai Horváth József, az emlékév szervezőbizottságának elnöke közölte, hogy az eseménysorozat 11 órakor a Koronázóvárosok találkozása című közös kiállítás megnyitójával kezdődik. A tárlathoz a részt vevő városok levéltári anyagokkal, múzeumi gyűjteményeik darabjaival járultak hozzá. A résztvevők 14 órakor tiszteletüket teszik Szent István szarkofágjánál, majd közös szándéknyilatkozatot írnak alá. Ezt követően a magyar királyok koronázásának történetéről emlékülést tartanak. A nap zárásaként a székesfehérvári bazilikában Liszt Ferenc Koronázási miséje hangzik fel.

A történeti hagyományok szerint Szent Istvánt Esztergomban koronázták meg, ezt követően Székesfehérvár lett a koronázási székhely, ahol 38 magyar királyt koronáztak meg. 1536-ban az országgyűlés Pozsonyt nyilvánította ideiglenesen fővárossá, ahol 1563-1830 között kilenc magyar királyt koronáztak meg. Sopronban a ferencesek templomában koronázták III. Ferdinándot (1637-57) az 1625-ben Pozsonyban pusztító pestis miatt. Budán I. Ferencet (1792-1835), I. Ferenc Józsefet (1848-1916) és IV. Károlyt (1916-18) koronázták meg.

Kapcsolódó cikkek

cantat508-400-1442956935.jpgPécs, 2015. szeptember 23. - A közös éneklés erejét és örömét fejezi ki az a szobor, amely a zenekedvelők és Pécs polgárai keze nyomát is magán viseli. A műalkotás egyben emléket állít az elsöprő hazai és nemzetközi sikert aratott EUROPA CANTAT 2015-nek is.

Budapest, 2016. január 22. - Ingyenes lesz a szavazás a Dal applikációval, és Magyarországon elsőként, az adás ideje alatt A Dal 2016 honlapján is voksolhatnak majd a nézők kedvenceikre, ám emellett a hagyományos SMS-szavazás is megmarad. Érdemes előre letölteni az applikációt és regisztrálni, hogy szombaton már csak a szórakozásé és a zsűrizésé legyen a főszerep.

Szeptember 12-én, csütörtökön este zenetörténeti eseménnyel nyitotta új évadát a Pannon Filharmonikusok zenekara. Felütésként az elismert lengyel komponista, Krzysztof Penderecki - Magyarországon most először bemutatott - I. hegedűversenyével tisztelgett a társulat a zeneszerző előtt 80. születésnapja alkalmából. Részletes kedvcsinálót közlünk a PFZ 2013/2014-es évadához.