Herkules

2014. szeptember 14., vasárnap 11:45

hercules-1410689128.jpg

Herkulesről (Johnson) mindenki azt hiszi,hogy egy Félisten, pedig valójában nem más mint egy közönséges csaló, egy zsoldos, aki a köré épített hazugságokat kihasználva félemlíti meg ellenfeleit, és szedi össze az érte járó pénzt. Egyik munkája végeztével Trákia felé vetődnek, ahol egy ostromlott tartomány királyának (Hurt) kérésére csapat élén harcba indul, hogy felvegye a harcot a látszólag mitikus ellenféllel. 

A Brett Ratner által forgatott filmről igazán nehéz értelmes gondolatokat írni, mert a film valami falrengetően ostoba. Egyszerűen annyira sematikus, és annyira nem szól semmiről, hogy a végén kedvem lett volna a fejem az előttem lévő szék támlájába verni, legalább tízszer. 


Sajnálatos, hogy a mozi odáig fejlődik, hogy egy Ratner által rendezett filmről negatívan kell nyilatkoznunk, de idáig jutottunk. Ratner egy igazán jónak nevezhető rendező, remek szórakoztatóipari munkás, filmográfiájában sok minőségi film (Vörös Sárkány, Csúcsformában) található. Már a trailert elnézegetve is gyanús volt, hogy ez a film, hogy illik egy ilyen ember stílusához. Sok helyütt korképet ígért a régmúlt időkből, sok helyütt azt sugallta, hogy a férfiasságot veszi górcső alá. Ehejett kaptunk egy Steven Moore-féle képregény adaptációt, ami csakis és szigorúan önmagáért létezik.

hirdetés


A film egyetlen pozitívuma az, hogy Herkulest a mítoszból kitépve, egy közönséges csalónak hirdeti. Ám ez az eszes, és váratlan dramaturgiai mozdulat igen hamar semmibe vész. Ugyanis a film előrehaladtával egyre inkább félredobja a mítoszokat és próbál a realitás talajára lépni. Igen ám, de mindezt úgy, hogy közben Herkules mérföldekre hajigálja ellenfeleit, száz tonnás oszlopokat borít puszta kézzel. És ismét egy csapat egykaptafára megírt karakterhez van szerencsénk, ismét előre tudni, ki mifajta. Itt is van gyáva, áruló, vicces srác, szépfiú, félmeztelen nőszemély (vajon Ő miért is került ide? ). Így a hőn áhított realitást le is lehet húzni a vécén, ismét egy unalmas tucatfilmet kapunk, csak itt a látvány is elég gagyi, és akció sincs valami sok. Viszont van helyette Hollywoodi konzervigazság férfiasságról (bár szerintem a 150 kiló izom, 0 ész kombinációja nem feltétlen férfias, de ezt csak halkan mondom, meg ne lincseljenek), nőiességről, mítoszokról, igazságokról, legendákról.  De mindent ismerjük, hisz sokat járunk moziba.


A történet több mint alibizés, tökéletesen kiszámítható, szigorúan lineáris (nehogy már gondolkozni kelljen) idegesítően gagyi, és hiteltelen.


A színészi munkák sem jobbak, bár én ezeket annak sem nevezném. Dwayne Johnson pedig szimpatikusan adja elő az agyatlan izomkolosszust. Aki szigorú, és változatlan arckifejezésével erőlködik meggyőzni minket, hogy Ő a férfiak férfija, és bizony egy csomó tökéletes lelkizős frázisa is van a tarsolyában. A többi színészről szót sem ejtek, sajnos még az idősb öregurak is vígan asszisztálnak ehhez a szörnyű komédiához. És a mozi csendjében az intelligensebb néző csak azt kérdezi elhaló hangon: „Hová kerültem?”.


Összefoglalva a Herkules egy tucatfilm, de még annak sem elég jó. Sablonosak még a poénok (!) is, borzasztó egysoros dialógusokkal van tele, és még csak nem is annyira látványos. És ami már megint az őrületbe kerget az az, hogy meg sem próbáltak a régi beszédstílushoz alkalmazkodni, egyszerűen majdhogynem mai beszédstílussal szövegelték végig a filmet, pedig emlékezhetünk, hogy a Trója úgy volt szórakoztató, hogy közben régi stílusúak voltak a párbeszédek. Egyetlen pozitív vonása maga Herkules csalósága, ami szemmel láthatóan sokakat megörvendeztet, de a film ezt az ötletet is agyoncsapja.


És a végére megjegyezném,hogy természetesen mindenkinek tudnia kell az igazságot ami az, hogy Herkules valójában nem is Dwayne Johnson hanem Chuck Norris gyerekkorában. 

 

Színes Amerikai kalandfilm, 2014, 94 perc
Eredeti cím: Hercules

Rendező: Brett Ratner

Forgatókönyvíró: Evan Spiliotopoulos

Zene: Fernando Velásquez

Operatőr: Dante Spinotti

Vágó: Marc Helfrich, Julia Wong

Producer: Sarah Aubrey, Beau Flynn, Barry Levine, Brett Ratner

Szereplők: Dwayne „The Rock” Johnson, Ian McShane, John Hurt, Rufus Sewell, Joseph Fiennes, Ingrid Bolso Berdal, Reese Ritchie, Robert Maillet, Barbara Palvin, Aksel Heinne

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2016. január 28. - Ősbemutatókkal, budapesti és kínai vendégszereplésekkel, illetve könyvkiadvánnyal ünnepli fennállásának 55. évfordulóját a Pécsi Balett - hangzott el a társulat szerdán tartott sajtótájékoztatóján.

Pécs, 2015. november 8. - Hazai és nemzetközi sztárok koncertjeivel, könyvbemutatóval, továbbá akusztikai  tudományos konferenciával is ünnepli ötödik születésnapját a pécsi Kodály Központ ebben az évadban - mondta a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője csütörtökön, sajtótájékoztatón.

konzerv400-1479631052.jpg

Pécs, 2016. november 21. - A Pannon Filharmonikusok ötletpályázatot indított diákoknak, szülőknek és pedagógusoknak, akik elképzeléseik megosztásával ihletést adhatnak majd a zenekar új, a tizenéves korosztályt megszólító komolyzenei műsorához.