Harmincadikán indul a hatodik Katlan

2013. július 26., péntek 08:00

kissberczes1-1374794970.jpgPólógyár, Jiři Menzel és a pecsételés, egy láthatatlan állomás, a programok számai, faluturisták, Mozart és Beremend - többek között ezekről esett szó azon a tegnapi pécsi sajtótájékoztatón, amelyet a július 30-án kezdődő 6. Ördögkatlan Fesztivál szervezői tartottak.

A kiváló minősítésű  összművészeti fesztivál idén összesen több mint 300 programmal készül arra a bizonyos öt napra (július 30. és augusztus 3. között), mikor jók lehetünk - és persze nem normálisak, ahogy a fesztivál egyik fővédnöke, Törőcsik Mari megállapította.

 

A négy kis baranyai falu, Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya, az újonnan csatlakozott Beremend és a Vylyan Terasz gyönyörű környezetében nemcsak komoly- és könnyűzenei, jazz, világ- és népzenei koncertek, színházi előadások, óriási bulik, filmek, kiállítások, családi programok, táncházak és workshopok várják a katlanozókat, de fürdőzés, túrák, nyugalom, friss levegő, finomságok és jó borok is.

 

A pécsi sajtótájékoztató vendégei voltak: Bérczes László (képünkön jobbra) és Kiss Mónika (balra) főszervezők mellett Orsokics István, az új fesztivál-helyszín, Beremend polgármestere; Köles Ferenc, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze – a Faluturisták egyik vezetője; Beck Zoltán, a 30Y együttes frontembere – a Rájátszás egyik alkotója, és a pólógyár ötletgazdája; valamint Páczelt Andrea, a Hatok Művészeti Csoport Láthatatlan Állomás című alkotásának képviselője.

hirdetés

Beremend idén csatlakozik az eddigi fesztivál-helyszínekhez. Egy olyan programnak ad otthont, amit Bérczes László és Kiss Mónika éveken át tervezgettek: hogy valahol, sötétedés után a szabad ég alatt egyszer csak felcsendül Mozart Requiemje. Hat év után most augusztus 2-án, pénteken 21.00 órakor sikerül valóra váltani az álmot. Ahogyan a szervezők írják: „heverünk a fűben, és Mozartot hallgatjuk. Mögöttünk a jugoszláv háború áldozatainak is emléket állító, gyönyörű Megbékélés kápolna, előttünk a színpad, rajta nagyzenekar, kórus, operaénekesek, és természetesen a karmester, s nem is oly messze, az ott már Horvátország. De mi leginkább felfelé bámulunk, mert felettünk a csillagos ég, a végtelen. Isteni zene szól, rész vagyunk és egész vagyunk.”

 

A karmester Dinyés Dániel, a zenekart Bujtor Balázs vezeti. A szólisták: Kolonits Klára, Szolnoki Apollónia, Horváth István, és Cseh Antal.

A fesztivál szervezői és resztvevői számára fontos, hogy élő kapcsolatot ápoljanak a falvak lakóival, és figyelmet fordítsanak a hely történetére-történelmére, hagyományaira (a fesztivál a nevét is egy helyi legenda nyomán kapta). Idén egy csapat színész egy rendhagyó, bohózatba illő idegenvezetésre, izgalmas helytörténeti performanszra készül – ez a Faluturisták. Nagyharsány és környékének története Várnagy Kinga, Ács Norbert, Köles Ferenc, Matta Lóránt és Ottlik Ádám előadása nyomán elevenedik meg. Akik a gyárturistákat már ismerik, azok nagyjából tudják, mire számíthatnak. Ahogy Köles Ferenc mesélte: "Elindulunk a faluból, és a sétát a falu fölötti dombon fejezzük be, ahol jó időben nemcsak Beremendig, de a horvát hegyekig is ellátni... Lesznek helyi karakterek, komikus figurák, sőt: várhatóan még a törökök is felbukkannak."

 

Nagyharsányban nemcsak személyesen, irodalmi beszélgetéseken, koncerten találkozhatnak négy kortárs magyar költővel a fesztiválozók, hanem egy tőlük származó idézettel ellátott pólót is hazavihetnek a rendezvényről. A Szellemírók akciót tavaly indította el a 30Y zenekar és Bodó Márton. Klasszikus szerzők, Ady, Csáth, Dsida, Örkény portréi kerültek a pólókra és a nagyharsányi tűzfalra. Idén a nagy hallhatatlanok mellé a tűzfal másik oldalára felkerül négy, a fesztiválon fellépő kortárs költő portréja is. Erdős Virág, Háy János, Szálinger Balázs és Grecsó Krisztián arcképét Bodó Márton grafikusművész július 31-én 19.00-tól, a Rájátszás koncert után kezdi el festeni, miközben a költők saját kezűleg szitázzák a közönség által hozott pólókra saját verssoraikat. Akár mind a négy költő verssorát hazaviheti az, aki hoz magával egy vagy akár négy pólót, illetve a helyszínen megvásárolja a fesztivál hivatalos pólóját erre a célra.

 

Az Oscar-díjas, világhírű cseh rendező, Jiři Menzel idén a fesztivál egyik díszvendége. S mint ilyennek, sok feladata lesz a Katlanban: részt vesz egy palkonyai performanszon, lesz vele egy hosszabb életmű-beszélgetés Nagyharsányban, találkozik a Mediawave filmes műhelyének fiataljaival, és megnézi-véleményezi a workshopban frissen forgatott kisfilmeket. A kisharsányi Menzel Kertmozi pedig természetesen esténként az ő filmjeit vetíti. Utolsó este a rendező maga tart bevezetőt a Szigorúan ellenőrzött vonatok vetítése előtt. Ebben a filmben van az a híres jelenet, amikor is Tapicska forgalmista telepecsételi Zdenka távírász-lányka meztelen fenekét…

 

Nos, ha minden jól megy, hasonló performanszra számíthatunk Palkonyán, ahol a Hatok nevezetű képzőművészeti csoport sajátos gesztussal átfesti-átalakítja a helyi vasútállomást, és megszületik az úgynevezett Láthatatlan állomás. Hogy miért és hogyan láthatatlan, az kiderül azoknak, akik jelen lesznek augusztus 1-jén a mű leleplezésén, a Vernisszázson; a 3-án történő Finisszázson pedig maga a Mester, Jiři Menzel ragadja magához a pecsétet, és ha lesz (és hogyne lenne) vállalkozó kedvű fesztiválozó leány és hozzá tartozó csinos hátsó, maga Jiři Menzel pecsételi le azt.

 

Jó hír a színházszeretőknek, hogy a nagyharsányi tornaterembe légkondicionáló berendezés került, és a reggeli sorszámosztás módszere is megújul: minden faluban minden aznapi előadásra lehet sorszámot kérni.

 

Minden további tudnivaló begyűjthető itt: www.ordogkatlan.hu

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2016. november 27. - A rejtélyes Seuso-kincsekről és az orgonaépítő pécsi Angster-családról is szívesen írna könyvet Tolvaly Ferenc, az El Camino - Az út szerzője, akinek nemrég jelent meg a Zsolnay-család történetével foglalkozó új regénye, A Zsolnay-kód.

Budapest, 2014. március 10. - Összesen tizenhárom produkció, köztük három határon túli és két független előadás került be a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába.

katlan-koncert-1396541396.jpgPécs, 2014. április 3. - Már alakul az idei Ördögkatlan Fesztivál programja. Lassan formálódik a valóság Bérczes László és Kiss Mónika főszervezők közös álmaiból. Rengeteg idő van még augusztus 5-ig, a Katlan nyitónapjáig, amikor is este már hagyományosan a Quimby játszik majd a nagyszínpadon.