Gyerekek, akiknek a színház elérhetetlen luxus

2016. szeptember 17., szombat 22:05

Budapest, 2016. szeptember 17. - A legtöbb színész számára a színházi lét már kora gyermekkor óta a hétköznapok velejárója. Ezzel szemben tízből négy gyerek 10 éves koráig egyetlen előadás erejéig sem tapasztalja meg a színdarabok varázslatos világát. A K&H a hátrányos helyzetűekért program célja, hogy minél több kisiskolás gazdagodhasson a színház felejthetetlen élményével az új színházi évadban is.

Egy-egy gyerekszínész láttán gyakran elcsodálkozunk azon, hogy mennyire fiatalon képesek jól eljátszani egy film- vagy egy színházi szerepet. A tehetséges gyermekszínészek karrierje leginkább színjátszó körökben indul, itt kezdődik meg az a tehetséggondozási folyamat, ami a siker és az ezzel járó hírnév kapuja. Amellett pedig, hogy a gyerekek a színjátszó körök hatására megismerik a színpadi munka és a színházi szakma alapjait, fejlődik személyiségük, kreativitásuk, gazdagodik ön- és emberismeretük.

 

Az élő előadásokkal, színházi programokkal járó számos pozitív élmény többségét azonban nem csak a színészek, de a nézősorban ülő gyerekek is átélhetik - feltéve persze, ha eljutnak színházba. Sok Magyarországon élő gyermeknek 10 éves kora előtt egyáltalán nincs lehetősége ezt megtapasztalni. Különösen igaz ez azokra a gyerekekre, akik olyan hátrányos helyzetű településeken élnek, melyek infrastrukturálisan is messze elmaradnak az átlagtól, és ahol a munkanélküliség aránya is rendkívül magas. Így számukra a színház a legtöbb esetben elérhetetlen luxus.

hirdetés

 

Magyarország összes településének majdnem egyötöde (19%) számít hátrányos helyzetű térségnek, melynek közel 6%-a, azaz 33 település halmozottan hátrányos helyzetű. Körülbelül 50-60 ezerre tehető azon gyermekek száma, akik nemhogy színházba, de sok esetben még a szomszédos városokba sem jutnak el.

 

Ezt a hiányt felismerve a K&H célul tűzte ki, hogy minél több, hátrányos helyzetű térségben élő gyermek tapasztalhassa meg a színházak varázslatos világát. A K&H a hátrányos helyzetűekért program jóvoltából az elmúlt három év során 37 alkalommal 1850 gyerek lehetett részese olyan kulturális programoknak, melyek által - ha csak néhány órára is - de elfeledhetik az őket körülvevő, mindennapos nehézségeket. A K&H Csoport a színházi előadások belépőjegyén túl az utazást és az étkezést is finanszírozza, annak érdekében, hogy az iskolákra, szülőkre semmilyen plusz költség ne háruljon.

 

- A K&H a hátrányos helyzetűekért programban részt vevő gyerekek átlagéletkora 11 év, mégis 40%-uk számára ez volt első alkalom, hogy színházba mehettek. E gyermekek családjának jövedelme messze elmarad az országos átlagtól, alig éri el annak 60%-át. Így sajnos nincs lehetőségük kultúrára költeni, gyakran még az alapvető élelmiszerek megvásárlása is gondot okoz számukra. Az ilyen térségekben élők földrajzilag is messze vannak a színjátszó helyektől, így a belépőjegyek ára mellett az utazás is további költséget róna a családokra - mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

 

- A K&H a hátrányos helyzetűekért programmal amellett, hogy a részt vevő kisdiákoknak kívánunk felejthetetlen élményt nyújtani, közvetett hatást is szeretnénk elérni. Mivel a diákok túlnyomó többségének van testvére - átlagosan három - így reméljük, azzal, hogy otthon elmesélik benyomásaikat, egy picit a testvéreik és a szüleik számára is közelebb hozzuk a színházak varázslatos világát - tette hozzá.

 

Forrás: K&H

Kapcsolódó cikkek

st-patrick-day-parade-dublin-1395066240.jpgÍrország, 2014. március 17. - Ha kell, minden napra átvehetünk egy bizonyos alkalomra való megemlékezést külföldről, csak, hogy találhassunk okot a bulizásra. Kiváló példa erre az ír hagyomány, a mai napon aktuális Szent Patrik-nap.

Pécs, 2016. május 26. - Tizennégy különleges műtárggyal gyarapodott a Zsolnay-porcelánritkaságokból álló pécsi Gyugyi-gyűjtemény, amelynek legújabb alkotásait Gyugyi László műgyűjtő jelenlétében mutatták be szerdán a Zsolnay Kulturális Negyedben.

Pécs, 2014. szeptember 19. - Különleges helyszíneken rendhagyó tárlatvezetésekre, érdekes rendezvényekre is várják a látogatókat a hétvégén Baranyában, a kulturális örökség napjain.