CANTAT: a fesztivál, amely újra belakta Pécset

2015. augusztus 4., kedd 07:05

Pécs, 2015. augusztus 4. - Ötezer kórusénekes és több ezer pécsi közös éneklésével ért véget Európa egyik legjelentősebb kulturális eseménye, az EUROPA CANTAT kórusfesztivál augusztus elsején. A Pécset 10 napra a kórusvilág fővárosává tévő fesztiválra mintegy 6000 vendég érkezett a világ minden tájáról, több mint 50 országból. A kóruszene szerelmesei több mint 130 koncertet élvezhettek, zenei műhelyek sokaságában mélyedhettek el az emberi hang titkaiban, a Közös énekléseken pedig alkalmanként több ezren énekeltek együtt, pécsiek és látogatók közösen.

A három évente megrendezésre kerülő EUROPA CANTAT nem csupán az európai kórusélet nagyszabású seregszemléje, hanem a kontinens egységének is a szimbóluma 1961 óta. Az egységes, szabad Európa reményét hozta el az 1988-ban Pécsre a X. EUROPA CANTAT, és ugyanezt az üzenetet erősítette meg 27 évvel később az ismét Pécset belakó XIX. EUROPA CANTAT.

 

A belakás nem túlzó fogalmazás, hiszen Pécsett és környékén ezen napok alatt minden az éneklésről szólt: a városban 20, a régióban pedig 16 helyszínen zajlottak párhuzamosan a koncertek, amelyek kínálata a klasszikus zenétől a populáris zenei átiratokon át egészen a kortárs kísérleti zenéig terjedt, megmutatva az emberi hang sokszínűségét és változatosságát. A művészeti élmény mellett az EUROPA CANTAT a közös éneklés erejéről is szólt, ennek színterei voltak azok a Közös éneklések, ahol a Dóm téren minden nap több ezren, kórusénekesek, pécsiek és turisták közösen daloltak.

hirdetés

 

Az EUROPA CANTAT fő üzenete az összefogás, hangsúlyozta Móczár Gábor, a fesztivál igazgatója, egyben az Európai Kórusszövetség - Europa Cantat elnöke és a magyar vonatkozású zenei program kidolgozásában oroszlánrészt vállaló Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) társelnöke. Amellett, hogy Európa minden tájáról érkeztek a fesztivál megvalósítását segítő önkéntesek, Pécs is megmozdult, több százan vettek részt minden nappal és minden éjjel az EUROPA CANTAT szervezésében. A pécsiek vendégszeretete, jókedvű segítsége és a város csodálatos adottságai, nemzetközi fesztiválok szempontjából ideális terei és infrastruktúrája nélkül nem lett volna lehetséges ezt az óriási fesztivált megvalósítani, emelte ki Móczár Gábor.

 

A szombat esti záróünnepségen a Dóm teret teljes egészében megtöltő közönség válogatást hallhatott az EUROPA CANTAT kitűnő szakmai műhelyeinek programjaiból, utolsó alkalommal énekelhetett együtt egész Európával a Záró Közös Éneklés során, és szemtanúja lehetett a zenés staféta átadásnak, amely során a pécsi szervezők az EUROPA CANTAT-ot 2018-ban megrendező Tallinnt üdvözölték. Az esemény súlyának megfelelően mindezt két, a magyar és az észt zenei kultúrát reprezentáló mű ősbemutatója kísérte. A közönséget Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere videón, míg Hoppál Péter kulturális államtitkár és Páva Zsolt, Pécs polgármestere személyesen köszöntötte. Az est zárásaként az EUROPA CANTAT stábja és a több ezer fős tömeg együtt énekelt és táncolt a fesztivál dalára.

 

Forrás: EUROPA CANTAT Pécs 2015 Nonprofit Kft.

Kapcsolódó cikkek

2013. június 24., hétfő - Hét év után lép fel ismét Magyarországon Andrea Bocelli; az olasz tenor november 9-én a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik.

160447699-4459d0fd-c027-4074-83cb-9c00ce08e7ad-1370956327.jpg

Mintegy negyven éve ismertek, mégis kevesek látták eddig Michelangelónak a firenzei Szent Lőrinc templom alagsorában rejtett rajzait. A nagyközönség mostantól érintőképernyőn láthatja az alkotásokat a Medici-kápolnában.

Jótékonysági koncertet ad a zene világnapján, október elsején a Pannon Filharmonikusok. A zenekar az ünnepi díszhangverseny teljes jegybevételét a vakoknak és gyengénlátóknak adományozza.