Bőköz Fesztivál: Márta István hagyományt teremt

2016. szeptember 11., vasárnap 08:00

Budapest, 2016. szeptember 11. - A tájegység kulturális értékeire, építészeti kincseire, népművészetére és gasztronómiájára hívja fel a figyelmet az Ormánság-Bőköz Fesztivál, amelyet első alkalommal szerveznek meg szeptember 23. és 25. között Dél-Baranyában, Kémes, Szaporca és Tésenfa településeken.

"Alapkőletételi fesztivál lesz ez", amely a nagyközönség figyelmét szeretné felhívni a kelet-ormánsági térség ökológiai kincseire, épített örökségére, a helyi hagyományokra, valamint az ott őrzött népdalkincsekre és gasztronómiai értékre - hangsúlyozta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a fesztivál szerdai sajtótájékoztatóján a Nemzeti Színházban.

 

Márta István zeneszerző, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy a hagyományteremtő szándékkal szervezett programnak a horvát határ melletti Kémes, Szaporca, Tésenfa, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága Ős-Dráva Látogatóközpontja ad helyet. A mintegy 50 program 23 helyszínen és kétszáznál is több közreműködő részvételével zajlik majd.

hirdetés

 

Kifejtette, hogy a rendezvény műfaji sokszínűségre törekszik, így a programok között szerepelnek színházi produkciók, népzenei-, komolyzenei- és blues koncertek, kiállítások, performanszok, néptáncbemutatók, filmvetítések, közösség építő programok és konferenciák is.

 

A fellépők között lesz mások mellett Ferenczi György és a Rackajam, Gryllus Vilmos, Hobo, Pál István Szalonna és bandája, Varnus Xavér és a Pécsi Balett is.

 

Márta István elmondta azt is, hogy a programoknak helyet adnak a települések templomai, közösségi házai, tájházai, de zajlanak majd események játszótereken és több szabadtéri helyszínen, többek közt a településekhez tartozó vizeken és vízpartokon is. Így lesz például kenutúra a Fekete-vízen, madárgyűrűzési bemutató az Ős-Dráva Látogatóközpontban, helyi termékek piaca, kovácsmesterség- és hagyományőrző bemutató, de még filmvetítés és számos kiállítás is.

 

Kiemelt esemény lesz továbbá Varnus Xavérnak a szaporcai református templomban sorra kerülő koncertje, amellyel a templom 1888-ban készült Angster-orgonájának felújítására gyűjtenek.

 

Márta István elmondta azt is, hogy a program részeként és kultúrmissziót teljesítve, a fesztivál után a helyi iskolák diákjait a Nemzeti Színház és a Fővárosi Állat- és Növénykert látja vendégül.

 

Forrás: MTI, bővebben: kulter.hu és facebook.com

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2016. február 27. - A Káva drámatanárai és az AnBlokk társadalomkutatói roma fiatalokkal együttműködve hoztak létre részvételi színházat, amelyben egy-egy város civil szervezetei, helyi középiskolások, valamint a helyi sajtó munkatársai dolgozhatnak fel aktuális politikai témákat. Korábban az iskolai szelekcióval foglalkoztak, ebben az évadban a menekültekkel kapcsolatos tapasztalatok végiggondolására tesznek kísérletet - a nézőkkel.

janzso-ildiko-petersz-arpad400-1483477983.jpg

Pécs, 2017. január 4. - Győzteseknek játszott január 2-i díszhangversenyén a Pannon Filharmonikusok (PFZ), ahol 2016 legkedvesebb muzsikusait is megválasztották. Eseménydús díszhangversennyel kezdte meg az új évet a pécsi zenekar. A 2016-os Riói Olimpia kiváló sportolóit ünnepelve, a győztesek tiszteletére állította össze a zenekar az est műsorát.

pecsi-animacio-tortenete-kiallitas-400-1406297237.jpgBudapest-Pécs, 2014. július 25. - A Magyarországon egyedülálló „Pécsi Animáció Története” kiállítás közel egy éve nyitotta meg kapuit és látogatói száma már meghaladta az ötezret. Az első születésnap alkalomból rövid animációs filmek elkészítésére hirdettek pályázatot a tárlat működtetői.