Adonis és Bonnefoy kapja a Janus Pannonius-díjat

2014. augusztus 26., kedd 06:00

adonis-foto-mariusz-kubik-400-1409000996.jpgPécs, 2014. augusztus 26. - A libanoni Adunis Ali Ahmad Sa'íd Asbar, művésznevén Adonis és a francia Yves Bonnefoy kapja idén a Janus Pannonius Költészeti Díjat, amelyet pénteken adnak át Pécsen. A díjazottak műveiből Gérard Depardieu és Hobo ad elő szeptember 1-jén Budapesten - közölték a szervezők.

A Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza által tavaly alapított, magán- és kormányzati forrásból finanszírozott, 50 ezer euróval, oklevéllel és egy Janus Pannonius-szoborral járó kitüntetéssel olyan jelentős életművel rendelkező költőket ismernek el, akik hozzájárultak a nemzetek, kultúrák közötti párbeszéd erősítéséhez.

 

A 84 éves Adonis (képünkön, fotó: Mariusz Kubik) 1957-ben Bejrútban Juszufal-Khallal létrehozta a Si'fr (Költészet) nevű folyóiratot, amelyben elsőként közölte nyugati költők verseit arab fordításban. Az 1980-as évektől Adonis több egyetemen tanított, így a Sorbonne-on, a Damaszkuszi Egyetemen és a Libanoni Egyetemen, valamint 1990-től a Genfi Egyetemen. Csaknem húsz könyvet írt arabul, ezek legtöbbjét franciául is kiadták. Angol nyelvű válogatott versgyűjteménye 2011-ben elnyerte a Griffin-dijat. Magyarul nem jelent meg kötete.

hirdetés

 

Yves Bonnefoy 1923-ban született Tours-ban, matematikai és filozófiai tanulmányokat folytatott, de művészettörténetet is hallgatott. Később az angolszász irodalomelmélettel foglalkozott. Költői karrierje 1953-ban kezdődött, amikor a Mercure de France nevű kiadónál megjelent a Du mouvement et de l'immobilité de Douve (Douve mozgásáról és mozdulatlanságáról) című kötete.

 

Bonnefoy Franciaország, Svájc és az Egyesült Államok több egyetemének vendégtanára volt. 1981-ben megválasztották a Collége de France összehasonlító poétikai tanszéke vezetőjének. 1993 óta ennek az intézménynek a professzor emeritusa. A költő-tanár fordítóként is híres, Shakespeare több drámáját és versét, valamint Yeats költeményeit ültette át francia nyelvre.

 

A Magyar PEN Club korábbi közlése szerint a Janus Pannonius-díjat olyan szerzőnek ítélik oda, akinek költői életműve illeszkedik az európai kultúra főáramába; a legjelentősebb költői teljesítményeket kívánják ezzel díjazni. A költészeti nagydíjat azzal a szándékkal alapították, hogy egyfajta költői Nobel-díj szerepét töltse be a világ irodalmi életében.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2015. szeptember 13. - Több mint harminc produkcióval, köztük minden eddiginél több, öt saját bemutatóval várja a közönséget a Pécsi Harmadik Színház (PHSZ) a 2015/2016-os évadban.

Budapest, 2016. február 2. - Csaknem 115 ezren látogattak el a volt Honvéd Főparancsnokság épületében A magányos cédrus - Csontváry géniusza címmel megrendezett kiállításra 2015. július 5. és 2016. január 31. között - közölte hétfőn az MTI-vel a Miniszterelnökség.

harcsaveronika-mti-1375482404.jpgNagyon készüljünk fel a szombatra: a 6. Ördögkatlan zárónapja csudálatos, varázslatos, pörgő programokkal várja a katlanozókat.  Lesz 30y koncert, Kiscsillag fesztiválzáró-koncert - melynek előzenekara a Szabó Balázs Bandája -, éjszakai túra, rengeteg tánc- és zenei workshop, gyerekprogram - kikapcsolódás az egész családnak.