A finn állam kitüntetése Bogányi Tibornak

2015. december 11., péntek 06:05

Pécs-Budapest, 2015. december 11. - Finn állami kitüntetésben részesült Bogányi Tibor, a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere. A dirigens a finnországi zenei életben és a finn zene magyarországi megismertetése területén végzett aktív és fáradhatatlan munkájának elismeréseként a Finn Oroszlán lovagrend első osztályú érdemrendjét kapta meg, mely címet Finnország köztársasági elnöke, Sauli Niinistö adományozta a pécsi zenekar vezető karmesterének.

Bogányi Tibor kitüntetését Pasi Tuominen, Finnország nagykövete adta át Budapesten 2015. december 8-án, Sibelius születésének 150. évfordulóján.

 

A karmester 1975-ben született Magyarországon, gyerekkorát idehaza és Finnországban töltötte. Felsőfokú zenei tanulmányait a finn Sibelius Akadémián folytatta Jorma Panula és Leif Segerstam professzoroknál, stílusát Sir Colin Davisnél és Jurij Simonovnál csiszolta készre. Akadémiai évei alatt vendéghallgatója volt a párizsi Conservatoire-nak. Diplomahangversenyére a Finn Nemzeti Zenekar közreműködésével került sor.

 

Pályáját ifjúsági zenekarok irányításával kezdte, köztük említhető a Sibelius Akadémia Szimfonikus Zenekara. 1999 és 2002 között művészeti vezetője volt a VIVO Nemzetközi Ifjúsági Filharmonikusok Zenekarnak.

hirdetés

 

Nemzetközi hírnevét a Turkui Szimfonikus Zenekar vezető dirigenseként alapozta meg, melynek élére 2002-ben, 28 éves korában nevezték ki. 2008 óta, vagyis nyolcadik éve a finn Lappeenrentai Zenekar vezető karmestere és művészeti vezetője. Az elmúlt évek alatt Finnországban vezényelte továbbá a Helsinki Szimfonikus Zenekart, a Finn Rádió Zenekarát, a Lahti és a Tampere Filharmonikusokat.

 

Bogányi Tibor a nemzetközi zenei élet rendszeresen felkért karmestere, az elmúlt évek során a következő együttesekkel és művészekkel dolgozott együtt: Koppenhágai Szimfonikus Zenekar, Durbani Szimfonikus Zenekar, Mexikói Állami Zenekar, Szentpétervári Szimfonikus Zenekar, Staatsphilharmonie Rheinland-Pfalz, Orchestre National du Capitole de Toulouse, Andrej Gavrilov, Ilija Gingolts, Benjamin Schmid, Kocsis Zoltán, Bogányi Gergely, Kelemen Barnabás, Baráti Kristóf, Gary Hoffman, Perényi Miklós, valamint Várjon Dénes. A Pannon Filharmonikusok dirigenseként visszatérő vendége nyugat-európai neves koncerttermeinek, köztük említhető a londoni Cadogan Hall, a Berlini Philharmonie, a zürichi Tonhalle vagy a zágrábi Lisinski Hall.

 

boganyi-tibor-finn-kituntetese600-1449773504.jpg

 

Művészi kifejezésmódját a virtuozitás jellemzi, interpretációi sokszínűek. Repertoárja rendkívül kiterjedt, otthonosan mozog mind a klasszikus szimfonikus darabok, mind az opera világában, valamint az oratóriumok, a kórusos művek és a balett műfajában is. Változatos operainterpretációinak sora tudatos építkezés eredménye. Operarepertoárja jelenleg 20-25 művet ölel fel. A Finn Nemzeti Operában sikeresen mutatta be Mozart Cosi fan tutte, illetve Don Giovanni című művét, Verdi Traviatáját, valamint a Machbetet. A Magyar Állami Operaházban 2014-ben debütált Boito Mefistofele és Puccini Tosca című operájával. 2015-ben a Leánder és Lenszirom című Tallér-Szilágyi-Szöllősi meseopera ősbemutatóját dirigálta ugyanott.

 

Bogányi Tibor elkötelezettje a finn kortárs zenének; gyakran dirigálja finn szerzők alkotásait, ő vezényelte többek között Tuomas Kantelinen Paavo Nurmi című operájának premierjét.

 

Mint gordonkaművész itthon és külföldön is rendszeresen koncertezik, emellett a Sibelius Akadémia óraadó tanára és magánnövendékekkel is foglalkozik.

 

Forrás és fotó: Pannon Filharmonikusok

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2016. június 9. - Ma kezdődik a 16. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), amely új struktúrával, több mint 150 programmal várja a közönséget június 18-ig a baranyai megyeszékhelyen.

A zeneirodalom néhány igazán különleges gyöngyszeme - köztük Mozart Esz-dúr szerenádja - szólal meg szeptember 20-án, pénteken a Kodály Központ színpadán. A darabokat a Pannon Filharmonikusok tizenhét muzsikusa tolmácsolásában hallhatjuk a 18 órakor kezdődő koncerten. A zenekar ráadásul nyereménysorsolást is tartogat az alkalomra.

mohacsi-neptanc-facebook-1376654834.jpgNyolc országból tíz együttes mutatkozik be a Mohácsi Nemzetközi Néptáncfesztiválon, amelynek augusztus 16. és 20. között immár tizenhetedik alkalommal ad otthont a Duna-parti város. A Mohács honlapján olvasható tájékoztató szerint pénteken kerül sor a 25 éves Zora Néptáncegyüttes jubileumi estjére, szombaton pedig a romániai Ardeleana Folklóregyüttes, a horvátországi Csúzai Csárdás Néptáncegyüttes, valamint a bulgáriai Trakijcse Néptáncegyüttes lép fel a Schneider művészeti iskola szabadtéri színpadán.