Nívós borfesztivál október első hétvégéjén

2015. szeptember 27., vasárnap 08:30

szureti-felvonulas-villany400-1443334808.jpgVillány, 2015. szeptember 27. - Idén a legszebb vörösborok mellett nagyszabású szüreti felvonulás, koncertek, előadások, gyerekprogramok várják a hagyományosan október első hétvégéjén, szüreti időszakban megrendezett Vörösbor Fesztivál látogatóit Villányban.

A rendezvény a borvidék egyik legnépszerűbb programja, egyben legnagyobb boros rendezvénye, kiemelkedő számú borászkiállítóval, utazást segítő tömegközlekedéssel.

 

A fesztiválon fellép többek között a Kiscsillag, a Csík Zenekar, a Mrs. Columbo, a Rendhagyó Prímástalálkozó, Boban Markovics Orkestar, a Második Műszak és lesz Dumaszínház is. Éjszakánként a hagyományosabb zenét szeretőket utcabál, a modernebb bulizenét kedvelőket DJ-k várják majd a rendezvényen.

 

A rendezvény központi helyszínén felállított borudvarban 27 borászat várja a borbarátokat. Mindehhez borkísérőt a Maretti Bruschette méltán híres olasz kenyérspecialitásai szolgáltatnak. Az erősebb italok kedvelőit a helyi pálinkaházak termékei is várják. A rendezvény különböző helyszíneit élő kézműves bemutatókkal színesített kézműves utca köti össze az ország minden tájáról érkezett mesterek munkáit kínálva. Mindemellett természetesen a pincék is nyitva tartanak, és több helyen programokkal várják a fesztiválozókat.

hirdetés

 

Lehetőség nyílik arra is, hogy a látogatók belehallgassanak a borvidék legnevesebb borászaival zajló beszélgetésbe. Bock József, Gere Attila, Polgár Zoltán, Tiffán Ede szombaton 17.00 órakor ülnek asztalhoz, hogy egy pohár bor mellett a borvidék borairól, borkultúráról beszélgessenek Győrffy Zoltánnal, a Pécsi Borozó főszerkesztőjével.

 

Kocsijával együtt hagyja otthon a közlekedés gondjait is! Pécs és Villány között október 2-4. között fesztiválbusz közlekedik. A vasút kétóránként induló megerősített járatokkal készül a rendezvényre, és idén másodszor - a MÁV-Start, a Digistar Kft. és a város együttműködésének köszönhetően - szombat éjszaka fesztiválvonat (Digistar Express) indul Villányból Pécsre.

 

A Vörösbor Fesztivál pénteki és szombati programjai belépővel látogathatók, de 14 éves kor alatt és vasárnap ingyenes a belépés. Jegyek elővételben kaphatók a Villányi Rendezvénytéren.

 

Rossz idő esetén a www.villanyiborfesztival.hu oldalon, illetve a fesztivál Facebook oldalán lehet tájékozódni a programok esőhelyszínéről.

Forrás: Villányi Rendezvénytér

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2014. április 24. - A roma kultúra népszerűsítése, sokszínűségének bemutatása a célja a Baranyai Cigányok Tavaszi Fesztiváljának, amelyet április 25-én és 26-án, pénteken és szombaton tartanak Pécsett.

Pécs, 2016. július 13. - Három formabontó koncerttel és a pécsi püspökség miseboraival várja a közönséget júliusban és augusztusban a Püspökvári Zenés Esték elnevezésű sorozat a baranyai megyeszékhelyen - közölték a szervezők az MTI-vel.

Pécs, 2015. november 25. - Száz fellépő, köztük a Kispál és a Borz szórakoztatja a közönséget a hazai alternatív zenei színtér egyik legfontosabb eseményén, a Fishing on Orfű fesztiválon, amelyet 2016. június 22. és 25. között kilencedik alkalommal rendeznek meg Orfűn.