Mit nézünk idén a színházban?

2012. augusztus 2., csütörtök 09:59

37-1354440087.jpgKiemelt nemzeti színházzá vált a Pécsi Nemzeti Színház. Nyilvánosságra került már az új évadban megtekinthető darabok címe is, nagy számban találhatunk köztük klasszikusokat.

13 újdonsággal várja a pécsi színház nézőit, és több tavalyi darab játszása is tovább folytatódik.

Szeptember 21-én a János Vitéz című daljátékot mutatják be elsőként, majd októberben a nyári színpadon már játszott Black Comedy következik. Novemberben egy igazi klasszikus, Moliere Tartuffe-je debütál, amelyet Méhes László rendez ezúttal. Az igazán örök darabok között meg kell még említeni Csehov Cseresznyéskertjét, de ezen kívül még számos izgalmas műfaj: balett, opera, filmadaptáció is színre kerül.

A színházlátogatók idén nagyobb szabadságot élvezhetnek, mint eddig: az "ahogy tetszik" nevezetű bérlettel az összes színházi előadás közül válogathatnak. A diákbérlettel szintén ki lehet választani, melyik előadást szeretné megtekinteni a néző - és meglepetésként még egy ingyenes ráadás darab is ját hozzá!

hirdetés
Kapcsolódó cikkek

ordogkatlan-2014-400-1401562882.jpgPécs, 2014. május 31. - Ez a hetedik alkalom, hogy Bérczes László és Kiss Mónika, a két fesztiválszervező „kosárfonó” közös álmaiból augusztus elejére egy fesztivál lesz a valóság - olyan fesztivál, ahol öt napon keresztül egy gyönyörű vidéken - négy baranyai falucskában - barátságban, békességben és felszabadultan ünneplünk.

Szigetvár, 2015. augusztus 20. - A hosszú hétvégén és szeptember elején számos szórakoztató és hagyományőrző programmal várja az érdeklődőket a „kisváros”.

zomanc400-1457584416.jpg

Pécs, 2016. március 10. - A Pécsi Zománcműhely Egyesület alkotásai március 16-tól április 12-ig láthatók a Szent István tér 17. szám alatti Civil Közösségek Házának Gebauer Galériájában.