„Leányvásárt” tartanak Pécsváradon

2015. október 14., szerda 06:00

Pécs, 2015. október 14. -  A Lukács napjához kötődő, először közel ötven évvel ezelőtt megrendezett Pécsváradi Leányvásár péntektől három napon át számos színes, érdekes programmal várja az érdeklődőket.

Az idei rendezvénysorozat három kiállítással veszi kezdetét, melyekből megismerhetőek Hermai Béla néprajzi gyűjtő és fotográfus fényképei, a helyi tankerület felső tagozatosainak rajzpályázatra készült alkotásai, valamint a művelődési központ díszítőművészeti szakköröseinek kézimunkái - tájékoztattak a szervezők az esemény honlapján és az MTI-hez eljutatott sajtóanyagukban.

 

Kiemelték, hogy az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó program a leányvásár szépe és legszebb párja választás lesz. A résztvevők a nem szokványos szépségverseny keretében népviseletben állnak a zsűri elé és lehetőséget kapnak rá, hogy a ruháikról és hagyományaikról beszéljenek. A bírálók ezek alapján döntik el, kik kapják a kézműves termékekből összeállított ajándékcsomagokat.

hirdetés

 

A Pécsváradi leányvásáron a főszerep hagyományosan az ország legkülönbözőbb pontjairól érkező néptáncosoké, népi együtteseké és népdalkórusoké, amelyek a művelődési központban és az épület előtt szórakoztatják a közönséget. Ezen kívül fellép Pécsváradon az Ocho Macho, Charlie, a Magna Cum Laude, de leányvásári bál, utcabál, valamint Beleznay Endre és Egyházi Géza műsora is szerepel a programban - tették hozzá.

 

A gyermekeknek a MiaManó című műsort és a Fabula Bábszínház Vuk című bábjátékát ajánlják a szervezők, akik felhívták a figyelmet arra, hogy a látogatókat a főutcán népművészeti kirakodó vásár, a Szentháromság téren pedig az Ízek tere - borok tára fogadja. Az ételek és borok kóstolásából, a hagyományos sütés fortélyainak bemutatásából megismerhető a térség gasztronómiai kultúrája - jegyezték meg.

 

Szombaton a pécsváradi Vár utcából rajtol el a Mecsek Rallye két futama, hogy ezzel is felhívják a figyelmet Baranya településeire, természeti adottságaira, színvonalas kulturális rendezvényeire.

 

A Pécsváradi Leányvásárt 1966 óta rendezik meg mai, "felújított" formájában. Hagyománya a régmúltban gyökerezik: a török háborúkat átvészelt kis Baranya és Tolna megyei református falvak népének ifjúsága évenként találkozott egymással október 18-án, Lukács napján vagy az azt követő szombaton Zengővárkonyban, s a rá következő országos vásáron Pécsváradon. A vásár nemcsak a szükséges beszerzések, hanem a párválasztás alkalma és helyszíne is volt, az eseményt megelőző nap estjén tartott mulatságon ugyanis könnyebben köthettek ismeretséget az egymástól távoli települések házasulandó leányai, legényei. E pécsváradi hagyományt a csipkelődő népnyelv "kálomista búcsúnak" és "leányvásárnak" nevezte el.

 

Forrás: MTI, bővebben: www.pecsvarad.hu

Kapcsolódó cikkek

jpm-mmk300-1391095980.jpgKülönleges, talán soha vissza nem térő sport- és művészeti élményben lehet része mindazoknak, akik február 7-én 17 órakor a Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárába (Pécs, Papnövelde u. 5.) látogatnak. Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok birkózó, valamint Líbor Dezső világbajnok tart szumóbemutatót a Szamurájok és Gésák - hagyományos japán viselet és kortárs magyar ékszerek című kiállítás kísérőrendezvényeként.

Pécs, 2014. május 7. - A nacionalizmus és a underground a témája két különleges kiállításnak, amelyek május 8-án, csütörtökön nyílnak a baranyai megyeszékhelyen.

rendezvenyter1-villany400-1404335293.jpgVillány, 2014. július 3. - A Kowalsky meg a Vega ad pörgős koncertet július 4-én, pénteken 20 órától a Villányi Rendezvénytéren. A Ha Péntek, akkor Villány! rendezvénysorozat következő eseményén a legnépszerűbb Kowa-dalok hangzanak el a zenekar előadásában.