Harkányi Fürdőfesztivál 23. alkalommal

2016. július 19., kedd 07:05

furdofesztival2015-400-1468863105.jpg

Harkány, 2016. július 19. - Közel negyed évszázada Harkány egyik legfontosabb rendezvénye az idén július 22-24. között zajló XXIII. Fürdőfesztivál. Az eseménynek otthont adó Harkányi Gyógy- és Strandfürdőben három napig egymást érik majd az ismert hazai előadók koncertjei, az aktív kikapcsolódást szolgáló sportlehetőségek, valamint a családoknak szóló szabadidős programok.

23 éves múltra tekint vissza Harkány egyik legnagyobb rendezvénye, a Fürdőfesztivál, amelynek dátuma évről évre egyre több ember naptárában számít betervezett programnak. A 2015-ben több mint 8000 vendéget vonzó szabadidős eseményt a szervezők tavaly újrapozicionálták, és sokkal nagyobb figyelmet fordítottak a fiatalok elérésére.

 

Ennek köszönhetően egy újragondolt, napjaink populáris magyar előadóit felvonultató koncertkínálattal találkozhattak a Harkányi Gyógy- és Strandfürdőbe látogatók. A nagy sikert arató változtatás jegyében idén is a legnépszerűbb hazai zenészek érkeznek Harkányba: színpadra áll a Cloud9+, a Kállay Saunders Band, Majka és Curtis, a Hősök, a New Level Empire, az Animal Cannibals, Monkeyneck és DJ Newik.

hirdetés

 

Nem csak a fiatalokra fókuszálnak a Fürdőfesztiválon, hiszen a szervezők minden korosztály számára rengeteg szórakozási és kikapcsolódási lehetőséggel készültek. A sportolás szerelmesei számos, főleg vizes sportműfajjal barátkozhatnak a strandfürdő medencéiben: lesz aquazumba, gyerekfitnesz, box cross és még sok egyéb mozgási lehetőség, mindezek mellett az állandó sportpályák is rendelkezésre állnak. Sport utáni lazításhoz pedig akciós áron várják a vendégeket a gyógyfürdő masszőrjei.

 

Mindhárom napon lesznek családi programok is: a Baba-Mama Parkban ügyességi és készségfejlesztő feladatokkal tölthetik el az időt a családosok. A hagyományosan nagy népszerűségnek örvendő pocak- és mellszépségverseny sem hiányozhat a programkínálatból, továbbá idén a legjobb kockahas tulajdonosát is keresik.

 

A Fürdőfesztivál ideje alatt is zavartalanul üzemel a gyógyfürdő a gyógyulni vágyók részére, emellett már a vadonatúj, hételemes csúszdaparkot is birtokba vehetik a látogatók. Gasztroélményekben sem lesz hiány, hiszen számos vendéglátóhely egyedi ajánlatokkal kínálja helyi különlegességeit.

 

A XXIII. Fürdőfesztivál részletes programja elérhető a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő honlapján, valamint a Facebook-eseménynél.

 

Forrás: Ferling, fotó: Harkányi Gyógy- és Strandfürdő

Kapcsolódó cikkek

Kaposvár, 2016. június 27. - A zene határokon átívelő változatosságát mutatja be, a tánc és a színház varázslatos világát idézi meg a Babel Sound fesztivál, amelyre július 19. és 24. között kerül sor Balatonbogláron, a Kultkikötő színpadán.

kelemen-kvartett400-1413233003.jpgPécs, 2014. október 14. - Miközben a kvartettmuzsika külföldön óriási népszerűségnek örvend, Magyarországon szinte teljesen eltűnt a koncertpódiumokról. Ezért határozták el a kvartett művészei, hogy országos turnéra indulnak.

Pécs, 2016. október 3. - A Civil Közösségek Háza Gebauer Galériája tisztelettel meghívja október 7-én, pénteken 16 órára a 10 éves MODERN MŰHELY a Zene Világnapja alkalmából rendezett 19 HANG című kiállításának megnyitójára.