Fishing on Orfű: száz fellépőt várnak

2015. november 25., szerda 06:00

Pécs, 2015. november 25. - Száz fellépő, köztük a Kispál és a Borz szórakoztatja a közönséget a hazai alternatív zenei színtér egyik legfontosabb eseményén, a Fishing on Orfű fesztiválon, amelyet 2016. június 22. és 25. között kilencedik alkalommal rendeznek meg Orfűn.

Lovasi András, az esemény főszervezője kedden, a rendezvényt beharangozó pécsi sajtótájékoztatón elmondta: a nulladik napon a közönségtől 2010-ben elbúcsúzó, majd visszatérő, az orfűi fesztiválon 2014-ben, 2015-ben is koncertet adó Kispál és a Borz játszik.

 

Ez lesz a "visszatérés-trilógia" zárókoncertje, amelyen az együttes története utolsó harmadának lemezeiből, a Velőrózsák, a Turisták bárhol, az Én, szeretlek, téged című albumokról válogat, és az elhangzó 32 dal között nagylemezen meg nem jelent koncertslágerek is lesznek. A Kispál és a Borz a fesztivált megelőzően külföldi koncertturnéra is indul: május 7-én a felvidéki Bátorkeszi, május 22-től pedig Zürich, Brüsszel, London és Amszterdam közönsége előtt lép fel, és szó van németországi, lengyelországi, csehországi, valamint erdélyi fellépésről is - derült ki Lovasi szavaiból.

hirdetés

 

Egyedi Péter, a Fishing on Orfű szóvivője közölte, hogy a fesztivál helyszínén, az orfűi Panoráma Campingben száz zenekar lép fel, és a koncertek mellett több programmal, köztük zenei témájú filmek vetítésével kedveskednek az érdeklődőknek. Kitért arra, hogy a három- és négynapos bérletek, valamint a nulladik napra szóló jegyek árusítása december 1-jén, a többi napi belépő értékesítése a végleges program kiadásakor, várhatóan március 1-jén kezdődik.

 

Egyedi Péter utalt arra, hogy a Fishing on Orfű fesztivál a legutóbbi három alkalommal teltházas volt, a látogatók száma meghaladta a húszezret, a 2014-es és a 2015-ös eseményre már elővételben elfogytak a belépők, és most is erre számítanak. Hozzátette: a rendezvény idejére a szállások iránt is nagy a kereslet, vannak, akik egy évvel a következő fesztivál előtt igyekeznek szobát foglalni maguknak Orfűn és környékén.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2016. november 9. - A Nevelők Háza Egyesület és a Versmondó Pedagógusok Műhelye november 16-án, szerdán 17 órakor Csorba Győző Emlékestet rendez a Civil Közösségek Háza Méhes Károly-termében, mellyel a rendezők az idén száz éve született Csorba Győző emléke előtt tisztelegnek.

kultkikoto-love-letters-veszpremi-petofi-szinhaz400-1466442301.jpg

Balatonföldvár, 2016. június 21. - Pénteken, június 24-én indul a nyári kultúrszezon a Balaton déli partján. A KULTKIKÖTŐ két hónapon át három helyszínen több mint 200 programmal, ősbemutatókkal, zenés és prózai színházi előadásokkal, koncertekkel, táncelőadással, családi programokkal, kertmozival, kiállításokkal és borkóstolókkal várja a kulturális kikapcsolódásra vágyókat.

Pécs, 2015. október 8. - Az északi kultúra hatja át az idei Zeneszüret fesztivál rendezvényeit, amelyeket október 18. és 25. között rendeznek meg a baranyai megyeszékhelyen.