"Azok a boldog szép napok..."-Jubilál a Beatrice

2013. február 21., csütörtök 14:16

beatrice-koncert-datum-1361449330.jpg

A magyar rocktörténet egyik legeredetibb hangzású, híres, hírhedt csapata idén ünnepli fennállása 35. születésnapját. A fergeteges születésnapi koncertet március 16-án 19.00 órakor rendezik a Petőfi Csarnok (PeCsa) Music Hallban. A Nagy Feró által vezetett zenekar koncertjén válogatást hallhatunk a 35 év legsikeresebb, és legkedveltebb dalaiból, slágereiből sztárvendégekkel, a régi tagok mellett Benkő László (Omega), D. Nagy Lajos és Németh Alajos (Bikini) közreműködésével, valamint exkluzív vendégek előadásában.

Kevés olyan előadó van, aki annyira egyedi és különleges színt képvisel a magyar rock zene történetében, mint Nagy Feró és társulata. Zenei világukat a rock, a blues, a punk a népzene és a kommunista indulók zseniális ötvözésével alakították ki. A zenekar vezetője Nagy Feró markáns egyéniség, kiváló énekes, rendkívül tehetséges showman, zeneszerző és szövegíró.

 

"A Beatrice lányzenekarként indult és már jóval 1978 előtt létezett. Menet közben csatlakoztam, aztán 35 évvel ezelőtt kezdődött a babos kendős, punkos időszak" - idézte fel Nagy Feró a február 20-i budapesti sajtótájékoztatón az MTI kérdésére.

1971-től teljesen kicserélődött a tagság, 1974-től elkezdtek saját dalokat írni az akkor divatos glam rock stílusban. Folyamatosan próbáltak lemezszerződéshez jutni, ennek érdekében 1976-tól a diszkózene felé orientálódtak.

1978 elején indult a híres-hírhedt Beatrice vesszőfutás a tiltott-tűrt mezsgyéjén. A zenekar tagjai induláskor: Nagy Feró, Lugosi László, Miklóska Lajos, Donászi Tibor, Gidófalvi Attila.


A zenekar nem illeszkedett a szocialista kultúra kiszolgálói közé, ezért rágalmak özöne zúdult rájuk (pl. csirkedarálás). Ellentétben a többi "őszinte kemény rock" zenekarral, nem jelenhetett meg nagylemezük. Nyíregyháza kivételével az egész országban be voltak tiltva, sehol nem játszhattak. A Beatrice volt a legellenzékibb zenekar az egész műfajban. Az egyedüli, aki a rendszer szemébe merte mondani, hogy "nem kell". Szövegei egyaránt képviselik a helyüket nem találó "nagyvárosi farkasokat", a perifériára szorult rétegeket, és a "térden állva" kényszerült másként gondolkodókat. Nagy Feró útlevelét bevonták, a zenekar működését lehetetlenné tették. 1981 augusztusában oszlott fel a zenekar, amikor a frissen alakuló zenész szakszervezet is elhatárolódott tőlük, a kommunista rezsim kérésére.

hirdetés

 

beatrice-kep-1361449388.jpg

 Nagy Feró zenei pályájának következő állomása a "régi" Bikini volt, ez a máig sajátos, egyéni hangvételű, két nagylemezt megélt punk-rock csapat. Teljesen egyéni ízt képviselt a magyar rockpalettán.
1987-ben újjáalakult a Beatrice, 1988-ban jelent meg első nagylemezük. Rövid idő elteltével alakult ki a zenekar történetének máig egyik legsikeresebb formációja: Nagy Feró, Lugosi László, Zselencz László, Pálmai Zoltán. A zenekar a slágerlistákat is átírta (Boldog szép napok, A kétezredik év felé). A közönségsikert végre szakmai elismerés is követte. Feró az év énekese, ez évtized énekese, a Beatrice az év rock zenekara lett. Az 1990-ben kiadott új anyag - "Utálom a XX. Századot”- mérföldkő (alapmű) a magyar rockzene történetében. Rajta az eddigieknél is nagyobb slágerek (8 óra munka, Pancsoló kislány). A zenekar teltházas fellépést produkált - nagy szimfonikus zenekar kísérettel - a Budapest Sportcsarnokban.


A népszerű együttes életében immár hagyomány, hogy ötévente jubileumi koncertet tart; a 30. születésnapi fellépés 2008-ban szintén a Petőfi Csarnokban volt. A nagy sikert aratott koncertről 2009 novemberében jelent meg egy nagyon jól összeszerkesztett DVD jelképes, 1000 Ft-os áron. Ez a felvétel több hétig a MAHASZ DVD-slágerlistájának élvonalában szerepelt. Azóta változott a Beatrice összetétele, Nagy Feró (ének, szövegek) és a csapatban 18 éve játszó Laczik Ferenc (basszusgitár) mellett jelenleg Magasvári Viktor gitározik, a frontember fia, Nagy Hunor Attila pedig dobol.

 

Nagy Feró az MTI kérdésére beszámolt arról, hogy a 35 évvel ezelőtti Rice-felállásból rajta kívül Gidófalvy Attila billentyűs (Karthago, Lord) is fellép a március 16-i koncerten, Lugosi László gitáros, Miklóska Lajos basszusgitáros és Donászy Tibor dobos azonban "különböző okokból" nem. Ott lesz ugyanakkor a három és fél évtized során az együttesben szerepelt zenészek közül Zselencz László (basszusgitár) és Pálmai Zoltán (dob).

Szintén fellép a Bikini két tagja, D. Nagy Lajos énekes és Németh Alajos (Lojzi) basszusgitáros, így nagy valószínűséggel elhangzik a koncerten a Mielőtt elmegyek című Bikini-dal, amelynek Nagy Feró írta a szövegét, és talán egy-két olyan szám is, amely Nagy Feró és Lojzi egykori közös zenekara, a nyolcvanas évek első felében két lemezt is készített ős-Bikini idején készült.

 

A zenekar és Feró az átszervezéssel megfiatalodik, új lendületet kap.
2010 nyarán Ferót MTV ikonná választják, s egy nagyszabású koncerten ünneplik a siófoki Coke Club-ban, melyen fiatal(abb) zenekarok (pl. Kalapács, Copy Con, Depresszió, stb.) adnak elő Beatrice-feldolgozásokat.
2011 májusban megjelent az új lendületet tükröző korong, Vidámság & Rock'n'Roll címmel.

 

beatrice-1-1361450416.jpg

Jelenlegi felállás

  • Nagy Feró – ének (1971–1981, 1987-től napjainkig)
  • Laczik Ferenc – basszusgitár (1994-től napjainkig)
  • Magasvári Viktor – gitár (2003-tól napjainkig)
  • Nagy Hunor Attila – dob, ütőhangszerek (2010-től napjainkig)

 

Stúdióalbumok

  • Beatrice '78–'88 (1988) – dupla album
  • Gyermekkorunk lexebb dalai (1990)
  • Utálom az egész XX. századot (1991)
  • Vidám magyarok (1992)
  • Megkerült hangszalag (Betiltott dalok, 1979) (1993)
  • Ki viszi át… (1996)
  • Vakaroma (1999)
  • Vidámság és rock & roll (2011)
  • Beatrice '77-'88 (CD újrakiadás, 2011)

Jegyár: 6000ft.-

galiga

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2016. október 1. - Ajánljuk olvasóink figyelmébe a Pécsbányai Kulturális Egyesület által szervezett, október 8-án a pécsi Szelídgesztenyésben megrendezésre kerülő Gesztenye Liget Fesztivált. A szervezők szeretettel várják Önt és családját programjukra.

andreigavrilov400-1386253223.jpgRég volt már, amikor Andrei Gavrilov a Szovjetunió „fogságában” élt útlevél és telefonvonal nélkül. Idén télen a Pannon Filharmonikusokkal játszik szerte Európában, de mindenekelőtt december 8-án a pécsi Kodály Központban, turnébemutató koncertjükön.

bambi3d400-1384723313.jpgA Tisztelt Olvasó vegye úgy, hogy szótárt olvas. Vagy tudja be a szerző lustaságának. Vagy azon apró játékosságok egyikének, amelyek ebben a retrószótárban fölfedezhetők.