Szigorodik az egykepolitika Kínában

2013. január 16., szerda 18:05

Súlyosabb büntetésre számíthatnak azok a Kuangtung tartományi kormányzati tisztviselők és pártapparátusban dolgozók, akik megszegik a családtervezési politika rájuk vonatkozó szabályait - jelentette be a helyi vezetés szerdán. A közkeletű nevén "egykepolitika" a városokban és különösen az állami- és párttisztviselők számára kötelezően előírja, hogy nem lehet egynél több gyermekük. Kivételt képezhet, ha mindkét szülő egygyerekes családból való, vagy valamelyik nemzeti kisebbséghez tartoznak.

A legnépesebb (105 milliós) és leggazdagabb dél-kínai tartományban a szabályok megszigorítása most a fegyelmezetlenek megregulázását szolgálja. Ezek szerint a kormánytisztviselők és a párttagok posztjukat, illetve párttagságukat kockáztatják, ha megsértik az "egy gyermek politikát". Akkor is - áll a dokumentumban -, ha a második gyermeket Hongkongban, vagy külföldön hozza világra az anya.

 

A rendelkezés kitér arra is, hogy az érintetteknek az első gyermek vállalásánál is regisztráltatniuk kell magukat, s akkor is be kell jelenteniük a másodikat, ha a törvények lehetőséget adnak rá.

hirdetés

 

A több mint 30 éves politikát a világ legnagyobb lélekszámú országában az országos népesség visszafogása céljából indították. Részeként ösztönözték a késői házasságokat és viszonylag késői gyerekvállalást. Vidéken a többség számára hivatalosan két gyermeket engedélyeztek.

 

A politikát gyakorlatilag azóta játsszák ki, amióta érvényben van. Vidéken ma sem ritkák a 3-4 gyerekes családok, s a városokban is többnyire a korrupt hivatalnokok lefizetésével, vagy a hivatalos büntetés befizetésével a tehetősebbek közül sokan megtalálták a módját annak, hogy második gyereket vállaljanak.

 

Az utóbbi időben nagy visszhangot váltott ki az amerikai és a hongkongi "terhességi turizmus", s miután az utóbbi ellen a város állandó lakosai szót emeltek, a Kína többi részéről származó nők szülését a különleges közigazgatási övezetben szigorú korlátok közé szorították.

 

Tavaly többször is felröppent a hír, hogy megreformálják a családtervezési politikát, s épp Kuangtung volt az, ahol intézményesen is felvetették, engedélyezni kellene a két gyereket például olyan szülők esetében is, ahol csak az egyik egyke.

 

A napokban egy országos konferencián az országos népességi és családtervezési bizottság miniszteri rangú vezetője, Vang Hszia megerősítette, nem lesz lazítás, marad minden a régiben, s a cél továbbra is a népesség alacsony szinten tartása, a nemek arányának egészségesebbé tétele. Azt is mondta, hogy a rendelkezéseket "rendületlenül be kell tartani".

 

(mti)

Kapcsolódó cikkek

Tokió, 2015. szeptember 14. - A Pocari Sweat gyártója, az Otsuka Pharmaceutical azt tervezi, hogy feljuttat az űrbe egy, a saját üdítőitala mintájára készült óriásdobozt és valahogyan landol is vele a Hold felületén. Az utazás legnehezebb része a landolás, ehhez az Astrobotic Technology és az Astroscale közreműködését kérte a vállalat.

gut-wien1-400-1412447720.jpgBécs-Győr-Pécs, 2014. október 5. - A Magyar Turizmus Zrt. már negyedik alkalommal szervezte meg a hagyományos Nagy Magyar Turizmusnapot Bécsben. Október 2-án egész napos randevút adott egymásnak az osztrák és magyar turisztikai szakma. Kínálatával Nyugat-Dunántúl mellett Dél-Dunántúl is képviseltette magát a rendezvényen.

klein-david400-1461074216.jpg

Budapest-Katmandu, 2016. április 19. - A hétvégén 7400 méter magasságba jutott Klein Dávid a Johnnie Walker Annapurna Expedíció 37. napján, azonban a rossz időjárás miatt a többi hegymászóhoz hasonlóan végül ő is visszafordult és nem kísérelte meg a csúcstámadást.