Szélessávot biztosítanának mindenkinek

2014. október 27., hétfő 06:05

Dél-Korea-Budapest, 2014. október 27. - Magyarország is képviseltette magát az infokommunikációs és távközlési tárcavezetők éves találkozóján október 19-én, a dél-koreai Busanban. A rendezvényen résztvevő ötvenkét ország szakterületi miniszterei a szektor globális jövőképét rögzítő közös nyilatkozatot fogadtak el - közölte a múlt héten a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A stratégiai dokumentum kimondja, hogy a fejlesztési célok középpontjába kell helyezni a növekedést, a társadalmi integrációt, a fenntarthatóságot, az innovációt és a partnerséget. A Busani Nyilatkozat szerint senki nem maradhat ki a Szélessáv mindenkinek vízió nemzetközi megvalósításából. Az infokommunikációs eszközök elérhetőségének javítása új lehetőségeket teremt a foglalkoztatásban, oktatásban, egészségügyben, a közszolgáltatások terén, lehetővé teszi a környezeti és demográfiai problémákkal való szembenézést.

hirdetés

 

A miniszterek kinyilvánították abbéli szándékukat, hogy közös stratégiát hozzanak létre, amely javítja a hozzáférést és elfogadást. A korszerű technológiákat így a fejlődő országok növekedési képességük erősítésére használhatják, előnyeikkel élve a kiszolgáltatottabb és veszélyeztetett társadalmi csoportok (pl. idősek, fogyatékkal élők, szegények) is jól járnak.

 

A nagyszabású találkozót a Nemzetközi Távközlési Egyesület (International Telecommunication Union, ITU) idei Meghatalmazotti Értekezletének kezdetét megelőző napon szervezte meg a dél-koreai kormány. Az ITU a nemzetközi együttműködés kiemelkedő jelentőségű, világméretű fóruma, az ENSZ legfontosabb globális intézménye az infokommunikáció területén. A jövőre 150 éves szervezetnek 193 tagja van, egyik alapítója Magyarország. A Meghatalmazotti Értekezleten a tagállamok elfogadják az ITU következő négy évre szóló stratégiai és pénzügyi terveit, megválasztják az új főtisztségviselőket és az egyes bizottságok tagjait.

 

Forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

Kapcsolódó cikkek

Prága, 2016. augusztus 12. - Elégedettebbek a csehek és a lengyelek országuk gazdaságával és saját életszínvonalukkal, mint a magyarok és a szlovákok - derült ki abból a nemzetközi felmérésből, amelyet a CVVM prágai közvélemény-kutató intézet készített partnereinek közreműködésével júniusban a négy visegrádi államban.

John Lipsky Pécsett

John Lipsky a pécsi Teleki Józsefről elnevezett előadássorozat első vendégeként a gazdasági válság Magyarországra gyakorolt hatásáról beszélt. A nemzetközileg elismert szakember nem látta sötéten a jövőt.

68254-1363027006.jpg

Elisany da Cruz Silva még csak 17 éves, de már 206 centi magasból szemléli a világot. Ismét bebizonyosodott, hogy nem a méret a lényeg: a lány szívét egy sokkal alacsonyabb fiú hódította meg.