Nőt nevezhet ki Obama az FBI élére

2013. április 1., hétfő 23:41

Washington, 2013. április 1., hétfő - Egy nő szerepel annak a listának az élén, amely az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hamarosan leköszönő igazgatója, Robert S. Mueller lehetséges utódainak nevét tartalmazza - közölte hétfőn a The Washington Post.

A listavezető, Lisa Monaco nemrégiben lett Barack Obama elnök terrorelhárítási tanácsadója, miután elődjét, John O. Brennant az elnök a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) élére nevezte ki.
A 44 éves Monaco az első nő lenne az FBI élén. Mielőtt átvette volna Obama terrorelhárítási tanácsadójának feladatkörét, az igazságügyi minisztérium nemzetbiztonsági osztályát vezette. Korábban volt Janet Reno, Bill Clinton igazságügyi miniszterének tanácsadója, valamint Columbia Kerület (az amerikai főváros) helyettes szövetségi ügyésze és Mueller kabinetfőnöke is az FBI-nál.
Az amerikai napilapnak névtelenül nyilatkozó, esélylatolgató szakértők egy része szerint Monaco esélyeit csökkenti, hogy csak nemrég nevezték ki elnöki tanácsadónak és hogy a Fehér Ház nem híve a "forgóajtószerű" kinevezési politikának. Mások viszont úgy vélik: az elnök éppen azáltal, hogy maga mellé vette, közvetlen közelről győződhet meg Monaco vezetői képességeiről.
A 68 éves Mueller várhatóan szeptember 4-én vonul vissza hivatalából, amelyet 12. éve tölt be, és a Fehér Ház azt szeretné, ha a szenátus még a nyári szabadság előtt megerősítené az új FBI-igazgató kinevezését. A jelenlegi igazgató egy héttel a 2001. szeptember 11-i terrortámadások előtt vette át az FBI irányítását. Vezetése alatt a hatóság hagyományos bűnüldöző szervből a globális terrorelhárítás eszközévé vált.
Az igazgató tevékenységét mind a Bush- mind az Obama-kormányzat nagyra értékelte, az FBI tevékenysége ugyanakkor jogvédő szervezetek bírálatának célpontjává vált. A vonatkozó törvény az FBI-igazgatók hivatali idejének felső határát 10 évben szabja meg, ám 2011-ben Obama arra kérte a szenátust, hogy további két évvel hosszabbítsa meg Mueller megbízatását.
A The Washington Post szerint Mueller lehetséges utódainak listáján Monaco mellett ott szerepel még Merrick B. Garland, Columbia Kerület szövetségi fellebbviteli bíróságának főbírója, James B. Comey, a Bush-kormány igazságügyi miniszterhelyettese, Neil MacBride, Virginia állam keleti kerületének szövetségi ügyésze és Patrick J. Fitzgerald volt chicagói szövetségi ügyész.
Obama elnök már történelmet írt azzal, hogy múlt héten Julie Pierson személyében nőt nevezett ki az amerikai
kormányzati vezetők védelméért és a pénzügyi bűncselekmények felderítéséért felelős Secret Service élére. A CIA-n belül működő Nemzeti Fedett Szolgálatot - amelynek feladata, hogy kémeket küldjön külföldre és fedett műveleteket hajtson végre - február vége óta ugyancsak egy nő irányítja, szintén először az ügynökség történetében.

hirdetés
Kapcsolódó cikkek

Ütközéssel bünteti a szabálytalankodó autósokat egy buszsofőr Oroszországban, de anélkül, hogy személyi sérülést okozna.

android400-1453434225.jpg

Budapest, 2016. január 22. - Tavaly ötven százalékkal több androidos kártevőt regisztrált a G Data német vírusvédelmi cég, mint 2014-ben, az idén pedig további fenyegetések várhatók.

Brüsszel, 2014. március 28. - Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, hogy biztosítson védelmet a polgárok számára a szálló por okozta szennyezettség ellen - ismertették az uniós intézmény egyes tagállamokkal szembeni kötelezettségszegési eljárások keretében megtett legutóbbi lépéseit.