Megszüntetheti az egykézést Kína, jöhetnek más reformok is

2013. november 18., hétfő 06:00

egykezes-kina-1384721620.jpgAz egy háztartás-egy gyerek elvhez 30 éve ragaszkodnak Kínában. Most a kormány részlegesen szakíthat azzal a politikájával, hogy bünteti azokat, akik második gyereket is vállalnak - legalábbis az állami tulajdonú Xinhua hírügynökség szerint. A kedden befejeződött párttanácskozáson más reformokról is döntöttek zárt ajtók mögött.

A kínaiak többségének egyetlen gyerek engedélyezett, de ez nem mindenkire érvényes: az etnikai kisebbségeknek és a vidéken élőknek engedélyezik a két gyereket akkor, ha az elsőszülött lány. Sanghajban, ha a házaspár bármelyik tagja a halászatban dolgozik, és több mint öt évet töltött el a tengeren, akkor büntetés nélkül vállalhatott idáig is második gyereket. De súlyos, egy éves átlagfizetésnek megfelelő büntetést kaphatnak, elveszhetik a lakásukat, vagy a munkájukat azok, akikre vonatkozik a szabályozás. Kiskapuk azért vannak: a gazdagok egyszerűen kifizetik a második gyerekért járó büntetést, a kevésbé gazdagok pedig a tisztségviselőket fizetik le, mert az még mindig kevesebbe kerül, mint a büntetés befizetése. De a büntetés megfizetése nélkül a gyereknek a hatóságok nem adnak iratokat, amelyek nélkül nem tanulhat, és később nem dolgozhat.

 

Amikor bevezették a születésszabályozást, Kína a világ legszegényebb országai közé tartozott, miközben alig harminc év alatt a lakossága 540-ről 960 millióra ugrott. A hatvanas évek közepén még egy átlagos kínai házaspárnak nagyjából hat gyereke volt, ma kevesebb, mint 1,5 gyerek ugyanez a szám. Az egykepolitikával aztán 1980 óta 400 millió születést akadályoztak meg. A családtervezési abortuszok száma 1983-ban volt a csúcson: csak abban az évben 14,37 millió terhességmegszakítás történt.

hirdetés

 

A legdrámaibb történet valószínűleg 2012-ből származik: a 27 éves Feng Csian-mejt hét hónapos terhesen kényszerítették a hatóságok abortuszra, mert a férje, egy 29 éves farmer nem tudta összegyűjteni a második gyerek megszületéséhez szükséges büntetés összegét. Több mint tíz férfi próbálta egy autóba dugni a terhes feleségét, majd miután elmenekült, a nagynénje házában törték rá az ajtót. A hasába fecskendeztek valamit, majd harminc órával később megszülte a halott csecsemőjét - írta meg az Economist. Az esetet a Weibón, a kínai Twitteren hatalmas harag és milliónyi hozzászólás követte.

 

Zsugorodó munkaerő és feleséghiány

 

A kínai nők többsége úgy fogja fel, hogy ha csak egy gyereket szülhet, akkor az már legyen fiú. A szelektív abortuszok így groteszk módon felborították a nemek arányát: a becslések szerint Kínában az évtized végére 24 millió férfi maradhat nő nélkül. Philip O'Keefe, a Világbank egyik Kínában dolgozó tisztviselője szerint „először lehetünk tanúi majd annak, hogy egy ország hamarabb fog megöregedni, mint meggazdagodni”.

 

Az elöregedő népesség csökkenti a munkaerő-állományt is: 2040-re minden kínai nyugdíjasra két felnőtt fog jutni. Az egykéknek két szülőről és négy nagyszülőről is gondoskodniuk kell. És ez még a kínaiak szerint sincs rendben. A Xinhua szerint a kormány most az egy gyerek-egy háztartás politikán fokozatosan lazítana, hogy „támogassa a népesedés hosszá távú, kiegyensúlyozott fejlődését”. „A reform az első jelentős lazítása lehet az 1970 óta érvényben lévő korlátozásoknak. Évi kétmillióval is bővülhet a születések száma” - mondta a Wall Street Journalnak Weng Feng, a University of California demográfusa.

 

A reformokról a Kínai Kommunista Párt központi bizottságának kedden véget ért plenáris ülésén döntöttek zárt ajtók mögött, és pénteken hozták nyilvánosságra a határozatokat. A kormány az átnevelő munkatáborokat is megszüntetné. Nincsenek hivatalos statisztikák, de a becslések szerint most is több mint kétmillió ember lehet olyan büntetőmunkán, ahova tárgyalás nélkül jutottak: bűnözők, prostituáltak, tiltott vallási csoportok tagjai vagy csak másként gondolkodók. Csökkentenék még állítólag a halálbüntetéssel sújtható bűncselekmények körét, és határozottabban fellépnének a vallatásoknál előforduló kényszer ellen is. A kongresszuson több, nagyobb horderejű gazdasági reformot is bejelentettek. Tovább növelnék a magánszektor szerepét a gazdaságban: több kisebb bankot, magántőke által finanszírozott pénzintézetet és külföldi befektetést engedélyezhetnek, és szélesebb tulajdonjogokat adnának a farmeroknak. De egyelőre ezek is csak ígéretek - írta az index.hu.

Forrás: greenfo.hu

Kapcsolódó cikkek

aix-en-provence02-400-arthurnfrance-1385474026.jpgElőször mutatkozik be Pécs városa az Aix-en-Provence-i karácsonyi vásáron. A cél a baranyai megyeszékhely népszerűsítése, a helyi turisztikai vonzerők megismertetése olyan hungarikumok segítségével, mint a bor, a méz, a pálinka vagy a mézeskalács - tájékoztatta portálunkat a pécsi városháza.

zrinyi-szobor-elszallitasa-2016aprilis400-1462247311.jpg

Zágráb, 2016. május 3. - A szigetvári ütközet 450. évfordulója alkalmából Zrínyi Miklós és kora címmel rendez nemzetközi tudományos konferenciát csütörtökön Zágrábban a magyar nagykövetség és a Zágrábi Magyar Intézet. A Zrínyi-programsorozatot egy nappal korábban kiállítással nyitják meg - tájékoztatta az MTI-t Sokcsevits Dénes igazgató.

london400-1467562508.jpg

London, 2016. július 4. - A brit választók nagy többségének nincs kifogása az ellen, hogy a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok az országban maradhassanak a brit EU-tagság megszűnése után is.