Lőfegyvert találtak egy hétéves iskolás táskájában New Yorkban

2013. január 18., péntek 11:17

A rendőrség átmeneti időre lezárta a tanintézetet. A BBC News hírportál szerint egyelőre nem közölték, hogy az előkészítőbe járó fiú miért vette magához a 0.22 kaliberes kézifegyvert, és azt sem, hogyan fedezték fel nála.

Noha nem történt komolyabb baj, az incidens nagy riadalmat keltett az iskolások és a szülők között. A rendőrség csaknem egy órán át lezárva tartotta a tanintézetet.

 

Az eset két nappal azután történt, hogy New York állam törvényben szigorította a fegyvertartás szabályait. Egyebek között betiltották a "támadó lőfegyverek" beszerzését, egyúttal kiterjesztették a szóban forgó fegyverkategória értelmezését. A jogszabály a jelenlegi 10-ről 7-re csökkentette a tölténytárak maximális kapacitását. A kötelező háttérellenőrzés ezentúl a fegyvervásárlók mellett azokra is kiterjed, akik lőszert akarnak beszerezni. A nagytételű munícióvásárlásról az eladóknak automatikusan értesíteniük kell a rendőrséget. A fegyvertartási magánengedélyekről állami nyilvántartást hoznak létre, a törvény ugyanakkor megtiltja a fegyvertulajdonosok nevének nyilvánosságra hozását. Még inkább megnehezítették azt is, hogy elmebetegek fegyverhez jussanak.

hirdetés

 

Az intézkedéssel New York lett az első szövetségi állam, amely a decemberi newtowni vérfürdő nyomán szigorította a fegyverbirtoklásra vonatkozó jogszabályokat.

 

Az amerikai elnök szerdán a fegyvervásárlók átfogó ellenőrzéséről, bizonyos félautomata fegyverek árusításának betiltásáról és a tölténytárak kapacitása felső határának 10 lőszerben való maximálásáról szóló törvény mielőbbi elfogadását sürgette a kongresszustól. Az elnök ezenkívül aláírta azt a 23 rendeletet, amelyet saját hatáskörben hozott meg a fegyveres erőszak szövetségi szintű visszaszorítása érdekében.

 

(mti)

Kapcsolódó cikkek

udbina1-400-1424593498.jpgZágráb, 2015. február 23. - A svájci Swiss Space Systems (S3) űrcég bejelentette, hogy egy űrkikötővel és kutatóközponttal ellátott űrközpont megépítését tervezi 2020-ig a közép-horvátországi Udbinában - adta hírül a horvát sajtó.

Különleges matematikai modellt dolgozott ki a Közép-európai Egyetem (CEU) hálózattudományi professzoraként dolgozó Kertész János és kutatócsapata: a modell segítségével előre - akár egy hónappal a megjelenés előtt - megjósolható, hogy egy mozifilm kasszasiker lesz-e, vagy sem.

aix-en-provence02-400-arthurnfrance-1385474026.jpgElőször mutatkozik be Pécs városa az Aix-en-Provence-i karácsonyi vásáron. A cél a baranyai megyeszékhely népszerűsítése, a helyi turisztikai vonzerők megismertetése olyan hungarikumok segítségével, mint a bor, a méz, a pálinka vagy a mézeskalács - tájékoztatta portálunkat a pécsi városháza.