Kétszázötven diákot állítanak elő a romániai érettségi botrány nyomán

2013. július 5., péntek 16:03

images-1373033968.jpgKétszázötven diákot állítanak elő a román hatóságok az egyik korrupciós érettségi botrány nyomán, a diákok péntekre tervezett csoportos kihallgatásáról lemondtak, miután a hatósági eljárás felháborodást keltett a szülők körében.

Romániában a hét elején tört ki egy korrupciós botrány a bukaresti Dimitrie Bolintineanu iskolában, amelynek igazgatónőjét befolyással való üzérkedés miatt előzetes letartóztatásba helyezték. A hatóságok szerint az igazgatónő - akit azóta leváltottak - megígérte a diákoknak, hogy pénzért cserébe "elnéző" felügyelőtanárokat fog biztosítani az osztálytermekben.
A vádhatóság pénteki közlése szerint mintegy 250 diák tartózkodott azokban a tantermekben, ahol a felügyelőknél indokolatlan pénzösszegeket találtak. Ezeket például cigarettásdobozokban vették át a pedagógusok, az egyik tanárnő például a melltartójába rejtette a kenőpénzt a román média szerint.
A rendőrök pénteken, az utolsó vizsganap végén akarták bekísérni a rendőrségre a diákokat autóbuszokkal, de az akció felháborodást váltott ki a szülők körében, akik közül egyesek megpróbálták megakadályozni a járművek behajtását az iskola udvarára.
Az ügyben Victor Ponta miniszterelnök is megszólalt, aki bírálta a hatóságok eljárását. "Nem élünk már Daniel Morar (volt korrupcióellenes főügyész) és a kommunisták idejében, hogy az embereket az utcáról szedjük össze és bevigyük az ügyészségre. Annál is inkább, hogy itt gyermekekről van szó" - mondta a miniszterelnök.
Ezt követően Bogdan Staicu, a bukaresti törvényszék mellett működő vádhatóság vezető ügyésze bejelentette: a 250 diák közül csak húszat hallgatnak ki pénteken, akik beleegyeztek ebbe, a többieket hétfőtől idézik be. Hangsúlyozta, a diákok nem gyanúsítottak, őket azért akarják kihallgatni, hogy több részletet tudjanak meg az érettségi kapcsán kialakult korrupciós ügyről.

hirdetés
Kapcsolódó cikkek

zrinyi-szobor-elszallitasa-2016aprilis400-1462247311.jpg

Zágráb, 2016. május 3. - A szigetvári ütközet 450. évfordulója alkalmából Zrínyi Miklós és kora címmel rendez nemzetközi tudományos konferenciát csütörtökön Zágrábban a magyar nagykövetség és a Zágrábi Magyar Intézet. A Zrínyi-programsorozatot egy nappal korábban kiállítással nyitják meg - tájékoztatta az MTI-t Sokcsevits Dénes igazgató.

old-man-driving-car-1359022058.jpegIdős emberek kapatosan is vezethessenek autót, de csak nagyon lassan - így döntött Írországban Kerry megye önkormányzata. A testület ülésén öten szavaztak a meghökkentő javaslat mellett - mindannyian kocsmárosok, vagy volt kocsmárosok. A szavazáson hét "megyeatya" tartózkodott, tucatnyi pedig nem tartózkodott a teremben, mert el se ment az ülésre. A javaslattal Danny Healy-Rae tanácsos rukkolt ki. Indoklása szerint az autóvezetői szeszhatár megemelése hangulatjavító: segítene azokon az öregeken, akik magányosan tengetik napjaikat otthon és búskomorságba esnek, viszont eljárnának kocsmázni, ha utána haza is hajthatnának autóikkal. Healy-Rae rámutatott arra, hogy gyér forgalmú utakat használnának, és csak nagyon lassan szabadna haladniuk.

 

android400-1453434225.jpg

Budapest, 2016. január 22. - Tavaly ötven százalékkal több androidos kártevőt regisztrált a G Data német vírusvédelmi cég, mint 2014-ben, az idén pedig további fenyegetések várhatók.