Kemény berlini tűzoltópróba szigetvári sikerrel

2013. szeptember 22., vasárnap 14:49

szigetvari-tuzolto-berlin-1379854473.jpgEmbert próbáló nemzetközi megmérettetésen vett részt Veres Soma Dániel tűzoltó őrmester, a Szigetvári Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltója szeptember 4-től 9-ig Berlinben. A Firefighter Combat Challenge több mint egy évtizeddel ezelőtt indult útjára azzal a céllal, hogy demonstrálja a tűzoltó hivatás keménységeit.

„Készen állnak a legkeményebb két percre a tűzoltósportban?”- kérdezte a versenyre jelentkezőktől David Gratz parancsnok. Minden oka megvolt arra, hogy így tegyen, ugyanis Paul Davis-szel közösen kifejlesztettek öt olyan egymás utáni gyakorlatot, amellyel a leginkább mérhető a tűzoltók állóképessége.

 

A versenyzőknek először egy felharmonikázott „B” tömlőt kellett a földről felvenniük, ezzel felfutni egy három emelet magasságú állványzatra, majd egy erre a célra kialakított ládába helyezni a tömlőt. Ezt követően az emeleti korláton kihajolva egy húsz kilogrammos súlyt kellett kötél segítségével felhúzni az emeletre, ezt szintén a ládába tették, majd lefutottak a lépcsőn.

hirdetés

 

A földszinten egy „kalapácsasztal” jelentette az újabb kihívást, amelyen egy hetven kilogrammos súlyt helyeztek el. A versenyzőnek a súly fölé kellett állnia és egy négy kilogrammos kalapáccsal hátrafelé ütnie azt addig, amíg el nem csúszott legalább két métert. Ezután szlalom futás következett, amelynek a végén egy „C” sugarat húztak ki, majd egy céltáblát kellett eltalálni a vízsugárral. Az utolsó feladat egy kilencven kilogrammos bábu mentése volt, amelyet félig felemelve harminc méteres távolságba húztak el.

 

Mindezt úgy teljesítették a lánglovagok, hogy közben mindvégig kompozit palackos légzőkészüléket használtak, valamint tűzoltó védőruhát, csizmát és sisakot viseltek.

 

Az egyéni versenyszámokban a 302 induló közül összesítésben a 169. helyezést érte el Veres Soma Dániel 2 perc 45 másodperces idővel. A páros tandemváltóban a 74 csapatból a 27. helyezést érték el. A harminc év alatti korcsoportban pedig a közel 200 indulóból a 78. helyezéssel zárt a szigetvári tűzoltó.
A nemzetközi versenyen a magyar tűzoltók mellett németek, lengyelek, franciák, olaszok, csehek, és szlovák versenyzők is indultak.

 

Hírünk és fotónk forrása: Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

 

További képekért kattintson ide.

Kapcsolódó cikkek

San Diego, 2015. július 14. - Az iraki fegyveres erők még iráni és amerikai segítséggel sem tudták legyőzni az Iszlám Államot (IÁ), ami azonban nem sikerül egy hadseregnek, sikerülhet a mozivásznon egy embernek: Rambo szembeszáll a szélsőséges dzsihadista szervezettel.

Budapest, 2016. június 20. - Európa képletesen június közepére elhasználta minden idei belső energiaforrását. 2016-ban június 18-ra esett az Európai Energiafüggőség Napja (European Energy Dependence Day).

az-ezerarcu-torok-konyha-8469307bf5827936d4009fdea6b4979a-1364807571.jpg

Nem,ez nem egy kacifántos recept, hanem egy svéd étterem meglepő húzása. Az egyik vendég egy csavart talált a kebabjában.