John Lipsky Pécsett: a volt IMF vezető szerint volt már rosszabb

2012. október 31., szerda 11:57

John Lipsky Pécsett

John Lipsky a pécsi Teleki Józsefről elnevezett előadássorozat első vendégeként a gazdasági válság Magyarországra gyakorolt hatásáról beszélt. A nemzetközileg elismert szakember nem látta sötéten a jövőt.

John Lipsky, az IMF volt alelnöke (Strauss-Kahn botránya után rövid ideig megbízott elnöke) a PTE vendégeként beszédét  a következő bíztató mondattal kezdte: „A mai kihívások bagatellek a korábbiakhoz képest.” Valóban: a háborúk árnyához és az elnyomáshoz viszonyítva egy gazdasági válság nem annyira ijesztő jelenség.

 

Lipsky először is az EU rövid történetét tekintette át, kitérve a gazdasági együttműködés eleve körvonalazódó hibáira, mint a közös valuta, amelyre minden ország másképp reagál, illetve a válságokat kezelni tudó megfelelő intézmények hiánya. Az Európai Unió legfőbb kihívása a tagországok között gazdasági kihívásokban rejlett és rejlik a mai napon is. Érdekes mozzanat, hogy az alapításkor mindenki azt várta, hogy a szövetség nagy vesztese Németország lesz, míg a dinamikusan fejlődő Olaszország és Spanyolország tudja majd legjobban kihasználni az EU adta lehetőségeket. Ehhez képes mára fordult a kocka, és pont fordítva van.

hirdetés

 

Visszaemlékezett, hogy a Valutaalap már a nemzetközi válság első jelei előtt figyelmeztetett arra, hogy Kelet-Közép-Európa anyagi területen nagyon sebezhető. Ezek az országok ugyanis – köztük hazánk is – nagymértékben támaszkodtak a külföldi tőkebeáramlásra. Emellett Magyarország még olyan problémákkal is küzdött, mint a munkaadók és dolgozók között szélesedő szakadék vagy az alacsony hatékonyságú adózási rendszer. Amikor 2007-ben elkezdődött az amerikai jelzálog krízis, Lipsky már sejtette, hogy a válság nem fog megállni a kontinens határán, hanem a toxikus pénzügyi aktívák révén tovább terjed Európára is. Az, hogy a Kelet-Európába áramló tőke hirtelen megtorpant, nem a mi hibánk a szakember szerint, azonban kétségkívül minket sújtanak a következményei. Az IMF azonban gyorsan kiterjesztette a stabilitási programot erre a régióra is, és 20 millió dollárt biztosítottak Magyarország számára a nehézségek azonnali kezelésére.

 

Most a pénzügyi és szabályozási reformok ideje érkezett el. Szembe kell néznünk vele, hogy egyelőre csak lassú fejlődésre van lehetőség, de közben a hosszú távú jó esélyeinkről sem szabad megfeledkezni. "Erősíteni kell a bizalmat Magyarország iránt, olyan környezetet kell kialakítani, melyben a befektetők jól érzik magukat." – tanácsolta Lipsky a kerekasztal résztvevőinek és közönségének. Emellett úgy véli, hogy a magyar munkaerőpiacot is alapjaiban kell megreformálni, növelni kell a részvétel arányát és csökkenteni kellene a munkaerőköltséget. Emellett meg kell oldani az államadósság problémáját, hosszú távon pedig az oktatásba kell komolyabb erőforrásokat fektetni. Lipsky a 2008-as IMF hitelt sikersztorinak tartja, és úgy véli, a Széll Kálmán terv következetes végrehajtása hozzásegítheti az országot a kilábaláshoz.
 

Kapcsolódó cikkek

 Fort Benning, 2013. május 7., kedd - Sidi Péter az alapversenyben világcsúcsot ért el, a döntőben végül a nyolcadik helyen végzett a férfi légpuskások között a Fort Benningben zajló sportlövő Világkupa-versenyen.

London, 2013. július 3., szerda - Teljes a "Royal Baby"-láz Londonban, különösen azoknak a spekulációknak a hatására, amelyek szerint Vilmos herceg és hitvese, Katalin hercegnő első gyermeke az eddigi nem hivatalos utalásokban szereplő július közepi időpontnál hamarabb, akár már ezen a héten megszülethet.

zrinyi-szobor-elszallitasa-2016aprilis400-1462247311.jpg

Zágráb, 2016. május 3. - A szigetvári ütközet 450. évfordulója alkalmából Zrínyi Miklós és kora címmel rendez nemzetközi tudományos konferenciát csütörtökön Zágrábban a magyar nagykövetség és a Zágrábi Magyar Intézet. A Zrínyi-programsorozatot egy nappal korábban kiállítással nyitják meg - tájékoztatta az MTI-t Sokcsevits Dénes igazgató.