Angol nyelvtudás: tartunk az élvonal felé

2014. november 25., kedd 06:05

ef-europa400-1416891736.jpgBudapest, 2014. november 25. - Európa megőrizte vezető pozícióját az angoltudás területén: a legjobban teljesítő tíz ország erről a földrészről került ki. A felmérésben vizsgált összesen 63 állam között hazánk is jó eredményt ért el, a 17. helyet megszerezve a második legjobb kategóriában foglalunk helyet, óriásit fejlődve az elmúlt évek alatt - derül ki egy friss felmérésből.

Az Education First a napokban nyilvánosságra hozott jelentése szerint azok közé tartozunk, amely országoknak az elmúlt időszakban a legjelentősebb fejlődést sikerült elérniük. A legnagyobb előrelépést 2007 óta Lengyelország könyvelheti el magának az Eucation First szerint, ez pedig elsősorban annak köszönhető, hogy a lengyelek hatékonyan alakították át oktatási rendszerüket a '90-es években és az ezredforduló utáni esztendőkben, és jelenlegi rendszerükben hatékonyan motiválják a diákokat egészen a gimnázium végéig, a felsőoktatásban részt vevők száma pedig egyre nő, eredményeik javulnak.

 

Sikeres reformok

 

A kutatás szerint a magyar felnőtteknek is sikerült nagyobb mértékben előremozdítaniuk angoltudásukat. Az elemzés megjegyzi, hogy az elmúlt időszakban jelentős átalakítások történtek a magyar oktatásügyben is, ennek részeként erősödött az idegen nyelvek oktatása, a diploma megszerzéséhez pedig már feltétel a nyelvvizsga megszerzése.

hirdetés

 

Az európai országok összesítve 3,59 ponttal javítottak értékelésükön, és mindössze három olyan ország volt, amelyben 2007 óta csökkent az angolul beszélők száma (ezek Norvégia, Ukrajna és Észtország). Magyarország a negyedik (Törökországgal nem számolva a harmadik), legnagyobb növekedést produkálta 7,75 pontos bővüléssel.

 

Nagyon erősek a fiatalok

 

Európában a korosztályok vizsgálata azt mutatta, hogy eltérően más régióktól, a kontinensen a fiatalok (18-24) angoltudása azonos szinten áll a már dolgozó, karrierjüket építő középkorúakéval (25-44). Más régiókban utóbbi csoport tudása felülmúlja a munkaerőpiacra még ki nem lépett fiatalokét.

 

Európában mind a férfiak, mind a nők csoportja messze felülmúlja angoltudásban a világátlagot, de újabb jó hír hazánk számára, hogy e tekintetben mi még az európai átlagnak is felette állunk (a nők esetében 2, a férfiaknál 1 százalékkal). Magyarországon eszerint a férfiak 56,59 százalékot értek el, a nők pedig 59,93-at.

 

A legjobban a fiatalok teljesítenek nálunk, a 18-24 évesek körében jóval többen tudnak angolul, mint az általában az európai fiatalokról elmondható. Az előny a 25-44 éveseknél is megmarad, bár csökken, az ennél idősebbek azonban már gyengébben teljesítenek. Míg az 55 év felettiek szinte az európai átlaggal pontosan megegyező mértékben beszélnek angolul, a 45-54 év közötti csoport a kontinens átlagánál jóval gyengébben teljesít.

 

Mi kell a sikerhez?

 

A kutatás szerint évről évre növekszik az angol nyelv elismertsége mint globális lingua franca, vagyis közös nyelv, ugyanakkor az oktatási rendszereknek mindenhol időbe telik alkalmazkodniuk az angol nyelv széles körű oktatásához. A legtöbb országban sikerrel jártak az elmúlt évek átalakításai, ám vannak olyan államok, amelyek nem hatékonyak az angol nyelvtudás terjesztésében, ami általában a nemzeti szintű tervezetek hiányára vezethető vissza. A fejlődés igen nagy része a szülők, szakemberek és vállalatok kezdeményezéseinek köszönhető az Education First szerint.

 

A szervezet arra következtet, hogy a sikeres, hatékony reformokhoz elengedhetetlen az oktatási rendszer egységesítése, az angol alapvető ismeretként definiálása, a megfelelő pedagógusképzési programok elindítása és a megfelelő értékelési rendszerek kidolgozása. Ugyanilyen fontos a felnőttek nyelvtanulásának támogatása, a külföldi tanulmányok ösztönzése, a vállalatok bevonása az oktatási folyamatba és a világszinten jelentős események, mint például az olimpiai játékok felhasználása az angol nyelvet népszerűsítő kampányokban.

 

Forrás: Education First / Edupress, infografika: EF EPI

Kapcsolódó cikkek

Dél-Korea-Budapest, 2014. október 27. - Magyarország is képviseltette magát az infokommunikációs és távközlési tárcavezetők éves találkozóján október 19-én, a dél-koreai Busanban. A rendezvényen résztvevő ötvenkét ország szakterületi miniszterei a szektor globális jövőképét rögzítő közös nyilatkozatot fogadtak el - közölte a múlt héten a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Moszkva, 2013. március 31., vasárnap  - Az orosz fővárosban és környékén a szokásosnál 8-9 fokkal hidegebbet mértek az első tavaszi hónapban, és a korábbi években tapasztaltnál sokkal több hó hullott. A fagyoknak mind több hajléktalan esik áldozatául.

A Google a világ legértékesebb márkája, 2014-re 2013-hoz képest 40 százalékkal nőtt a márka értéke, és elérte a 158,8 milliárd dollárt - derült ki a Millward Brown Optimor médiapiaci kutatóvállalat "Brandz Top 100" felméréséből.