A „Schwäbische Türkei“ a német rádióban

2013. november 6., szerda 08:00

Szeptember végén nyolc német újságíró tesztelte a Dél-Dunántúl kulináris kínálatát és ismerkedett a vidék sváb hagyományaival. A sajtóút nyomán az első megjelenés nemrégiben látott napvilágot - tájékoztatta az OBJEKTÍV Hírügynökséget a Magyar Turizmus Zrt.

A Radioreise.com riportere, Alexander Tauscher mintegy félórás műsort állított össze, hogy ezúttal ismét Magyarországra terelje a hallgatók figyelmét. Hazánk ugyanis már többször szerepelt a müncheni rádiós újságíró adásaiban. 2009-ben a Tisza-tó, 2010-ben pedig a Balaton került fókuszba.

hirdetés

 

Mivel a rádiós honlap a Reiselust, azaz „Utazási kedv“ főcímet viseli, az ott közzétett beszámolókat az életszerűség, a sokszínűség, az adott úti célok hangulatának a kedvcsináló felidézése jellemzi. Ugyanez vonatkozik a riporter mostani összeállítására is: a számos helybélivel készített interjú révén a beszámoló kifejezetten szórakoztató.

 

A több epizódból álló riportműsorban a hallgatók rövid bevezetést kapnak a Szekszárdi és a Villányi borvidék jellegzetes borkínálatába, a borkészítés rejtelmeibe, valamint a borokhoz passzoló gasztronómiai kínálatba. Gyűrűfű ökofalu kapcsán ökoturizmusunkat és biotermékeinket mutatják be. Pécsről megtudhatjuk, mennyire izgalmas a történelme és milyen sokszínű, széles kulturális kínálattal rendelkezik ma is.

 

Az összeállításban a svábság is fontos szerepet játszik: a számos beszélgetés, a harmonikaszó és a kétnyelvű, azaz egyszerre magyar és német szavakat használó nóták igazi betekintést nyújtanak a vidék német ajkú lakosságának életébe, hagyományaiba, azok őrzésébe. A „kivándorlók“ fejezetben pedig érdekes sorsú fiatal pár mutatkozik be, akik Svájcból Almáskeresztúrra költöztek, kecsketenyésztéssel és biosajtok készítésével foglalkoznak.

 

A műsort - amely itt bárki számára hozzáférhető - több rádióadó is sugározza: a hagyományos adók - mint a baden fm, a schwarzwaldradio, az antenne frankfurt, a radio saarbrücken, a Hamburger Lokalradio - mellett számos online rádió, így pl. a Happy Radio RTI is lehozza a műsort, ezáltal mintegy 500 ezer hallgatót elérve.

 

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

Kapcsolódó cikkek

London, 2014. március 11. - A külföldön tanuló magyar diákok azért mennek el, mert színvonalasabb tanulmányokra és több munkalehetőségre vágynak - derül ki a Milestone Institute felméréséből.

szekelyek-menete1-1382878844.jpgRéty, 2013. október 27. - Kiáltványban erősítették meg a Székelyek nagy menetelésének résztvevői, hogy élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik Székelyföld államon belüli önkormányzását. A Székely Nemzeti Tanács és a hozzá csatlakozott erdélyi magyar pártok és szervezetek az egységes, autonóm Székelyföld iránti elkötelezettségüknek kívántak nyomatékot adni.

instant-tanterem-vodafone400-1436118522.jpgBudapest, 2015. július 6. - A Vodafone Csoport az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával együttműködve nemrég munkába állította az első két Instant Tantermet a kenyai Kakuma menekülttáborban. A ládában szállítható készlettel idén 15 000 olyan gyermeknek adatik meg a tanulás lehetősége, akinek el kellett hagynia otthonát.