A Nestlé kezdeményezése a fiatal európai munkavállalókért

2013. december 28., szombat 16:00

A következő három évben a Nestlé tízezer fiatalnak nyújt álláslehetőséget Európa-szerte. Az ifjúsági kezdeményezés részeként ezen felül további tízezer 30 év alatti fiatalnak kínál gyakornoki lehetőséget a cég, iskolai tanácsadói programokat indít, valamint európai beszállítóit is felhívja a csatlakozásra. A Nestlé több magyarországi partnere jelezte már, hogy részt vesz a kezdeményezésben.

Az európai fiatalok munkába kerülését segítő átfogó kezdeményezésével a Nestlé összesen húszezer 30 év alatti európai fiatalnak biztosít munka- vagy gyakornoki lehetőséget a termelés, adminisztráció, marketing, pénzügy, kutatás-fejlesztés területén a következő három évben.

 

"Európában ma minden negyedik fiatal állásnélküli" – hívta fel a figyelmet a munkavállalókat és a vállalatokat egyaránt érintő problémára Laurent Freixe, a Nestlé európai vezetője a kezdeményezés bejelentésekor. "Miközben folyamatosan növekedünk és beruházunk Európában, minden tőlünk telhetőt meg akarunk tenni a fiatalok képességeinek erősítéséért, fejlesztéséért, és munkavállalási lehetőségeik javításáért” - mondta a vezető. Hozzátette: a vállalat a gazdasági válság ellenére is folytatja beruházásait, a most elindított program nagy részben erre a folyamatra támaszkodik. Androulla Vassiliou, az Európai Bizottság oktatásügyért felelős biztosa a vállalati szektor Európa talpraállásáért tett hozzájárulásaként üdvözölte a Nestlé kezdeményezését.

hirdetés

 

A négy pillérre épülő Nestlé Ifjúsági Kezdeményezés részeként a vállalat közép- és főiskolai tanácsadói programokat is indít a fiatalok álláskeresési képességeinek fejlesztésére. Ezen felül az "Összefogás az Ifjúságért" elnevezésű program keretében a Nestlé több mint 60 ezer európai beszállítóját is arra ösztönzi, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez. A kezdeményezés megvalósításában a Nestlé Csoport valamennyi európai vállalata részt vesz, köztük a magyarországi is.

 

A kezdeményezés Magyarországon

 

Az Ifjúsági Kezdeményezés budapesti bejelentésén elhangzott: már több hazai cég jelezte, hogy csatlakozni kíván a Nestlé törekvéséhez. Mike Nixon, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: “A vállalat az elmúlt évek során folyamatosan fejlesztette hazai kapacitásait, melynek eredményeként 2011-hez képest 25 százalékkal emelkedett a foglalkoztatottak száma.” Hozzátette: a most induló kezdeményezés részeként Magyarországon legalább 50%-kal emelik a gyakornoki pozíciók számát és a következő három év során 180 gyakornoknak biztosítanak munkatapasztalat-szerzési lehetőséget.

 

Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár az eseményen elmondta: „Nagy öröm, hogy egy újabb multinacionális cég teremt munka- és tapasztalatszerzési lehetőséget magyar fiataloknak, és ezen belül megváltozott munkaképességűeknek. Ezzel is hozzájárulva a fiatalok munkanélküliségének csökkenését célzó kormányzati célkitűzésekhez, illetve, hogy 2014 első negyedévének végére további 5000 fővel emelkedjen a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatottsága hazánkban."

 

A Nestlé Ifjúsági Kezdeményezés pillérei

  1. Álláslehetőség a termelés, adminisztráció, marketing, pénzügy, kutatás-fejlesztés területén tízezer 30 év alatti fiatal számára Európában 2016-ig.
  2. Gyakornoki lehetőség tízezer 30 év alatti fiatal számára Európában 2016-ig.
  3. “Készen a munkára”: álláskeresési tanácsadói program indítása Európa szerte közép- és felsőoktatási tanulók részére (önéletrajzírás, állásinterjú tréning, tanácsadás).
  4. “Összefogás az Ifjúságért”: Nestlé beszállítóinak szövetsége a kezdeményezés céljainak támogatására, munkahely és munkatapasztalat biztosítására.

Forrás: nestle.hu

Kapcsolódó cikkek

klein-david-hatterben-a-celkereszt-kuloar-kezdete400-1460478888.jpg

Budapest-Katmandu, 2016. április 13. - Az elmúlt napokban már a hármas táborban akklimatizálódott Klein Dávid, aki akár a hétvégén elindulhat a 8091 méter magas Annapurna hegy csúcsára. A Johnnie Walker Annapurna Expedíció igazán izgalmas periódusba lépett.

 Washington, 2013. július 2., kedd (MTI) - Ősi kukoricaföldek maradványainak elemzésével próbálják felbecsülni a kutatók a guatemalai Tikal maja romváros egykori lakosságának pontos méretét.

2013. május 23., csütörtök - Most is fent vannak a Kancsendzöngán a serpák, akik kutatnak az eltűnt magyarok után és egy koreai mászót mentenek - közölte Kollár Lajos expedícióvezetőre hivatkozva csütörtökön a Magyarok a világ nyolcezresein szóvivője.