Külföld

A mai ember két órával kevesebbet alszik, mint száz éve élt elődje

alvas-1364657956.jpg

A mai ember két órával kevesebbet alszik, mint a száz éve élt elődje, és a nők között több a rossz alvó, mint a férfiak körében - egyebek mellett ez derül ki a Benyovszky Orvosi Központ által az alvászavarok hátterének feltárására indított kutatási program eddigi eredményéből.

Több tucatnyi embert temetett maga alá egy földcsuszamlás Tibetben

Peking, 2013. március 29., péntek  - Nyolcvanhárom embert temetett el élve egy hatalmas földcsuszamlás Tibet bányászati területén, Lhásza térségében, 4600 méteres tengerszint feletti magasságban - jelentette a kínai média pénteken.

"Szellemrészecskéket" értek tetten átváltozásuk közben

Róma/Genf, 2013. március 28., csütörtök - Harmadszor sikerült a tudósoknak "tetten érniük", miként változik át a "szellemrészecskének" is nevezett neutrínó egyik fajtája a másikba az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) és az olaszországi San Grasso Laboratórium által végzett OPERA-kísérlet keretében.

Saját anyja adott pénzt fegyverre a newtowni tömeggyilkosnak

Washington, 2013. március 28., csütörtök  - Egy karácsonyi üdvözlőlap keretében fegyvervásárlás céljára kiállított csekket ajándékozott az anyja Adam Lanzának, aki a connecticuti Newtown elemi iskolájában decemberben 26 emberrel, köztük 20 gyerekkel végzett - derült ki az ügyészség által csütörtökön nyilvánosságra hozott iratokból.

Először tesznek "rövidített" űrutazást a Nemzetközi Űrállomáshoz

Moszkva, 2013. március 27., szerda  - Először indul a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) olyan legénység, amely mindössze hat óra alatt teszi meg az utat a Szojuz TMA-08M űrhajóval - jelentették be szerdán a kazahsztáni Bajkonurban.

Lóhúsbotrány - Gyanús marhahús-konzervek Romániában

 Leállították Romániában a gyártó kérésére az "Ardealul" marhahúskonzervek értékesítését, mert felmerült a gyanú, hogy lóhús került az összetevők közé - közölte vasárnap a román Mediafax hírügynökség.

Rekordmértékű radioaktív anyagot mutattak ki egy fukusimai halban

 Rekordmértékű, kilogrammonkénti 740 ezer becquereles koncentrációjú radioaktív céziumot mutattak ki egy Fukusima közelében fogott halban több mint két évvel az ott bekövetkezett atomerőmű-balesetet követően - közölte szombaton a létesítményt üzemeltető TEPCO cég. A vállalatot szombati hírek szerint amerikai katonák perlik.

Megvan az új pápa!

el-papa-profecias-l-cavlt3-1363203391.jpeg

Buenos Aires érseke, Jorge Mario Bergoglio lett az új pápa. A Ferenc nevet vette fel.

Megkezdődött a konklávé!

2013-02-27-papa-konklave-valtozas-1363102231.jpg

Ma délután kezdetét vette a konklávé a Vatikánban. A bíborosok bezárkóznak, döntésüket szokás szerint a kémény füstje jelzi majd...

Ütközéssel bünteti a szabálytalankodó autósokat egy buszsofőr

Ütközéssel bünteti a szabálytalankodó autósokat egy buszsofőr Oroszországban, de anélkül, hogy személyi sérülést okozna.