13 éve, szeptember 11-én...

2014. szeptember 11., csütörtök 15:32

0584-szeptember-11-het-dolog-amit-eddig-nem-tudtunk-a-terror-elleni-haborurol-1410444755.jpg

Sokkolta a világot a terrortámadás, ami miatt az amerikai biztonsági szolgálat teljes készültségben várta ezt a napot, a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan. A tragikus évforduló ugyanis nem csak az amerikaiak számára fontos, az iszlamista terrorszervezetek is szimbolikus jelentőséget tulajdonítanak szeptember 11-nek, noha fenyegetésről egyelőre nem tudni.

Az aggodalmak középpontjában a magát Iszlám Államnak tituláló szélsőséges csoport, az Al-Kaida áll, melynek tagjai nemrég két amerikai újságíró halálát okozták.

 

Jeh Johnson, a 13 évvel ezelőtt végrehajtott terrortámadások nyomán létrehozott belbiztonsági minisztérium vezetője szerint jó hír azonban, hogy az ország sokat fejlődött a támadások korai felismerésének és meghiúsításának terén.

"Itthon a szövetségi bűnüldöző szervek újból és újból kiváló munkát végeznek azzal, hogy számos személyt már azelőtt azonosítnak, lenyomoznak, letartóztatnak és bíróság elé állítnak, mielőtt még terrorcselekményt követnének el"

hirdetés

 

13 éve...

 

2001, szeptember 11-én Reggel 8 óra 46 perckor egy eltérített repülő csapódott bele a World Trade Center egyik ikertornyába, majd 18 perccel később, amikor már a televíziós csatornák élő felvételeket közvetítettek a lángoló toronyházról, egy újabb utasszállító érkezett, és milliók szeme láttára robbant fel a második toronyban. A harmadik gép a Pentagon épületébe repült, és a Fehér Ház is hasonló sorsra jutott volna, de az eltérített repülő utasai hősiesen visszafoglalták a gépet a terroristáktól, de a lezuhanást már nem tudták megakadályozni.

A repülőjáratok egyetlen utasa sem élte túl a támadásokat, s a terrorakció folyamán 2978, a géprablókkal együtt összesen 3031 ember vesztette életét. 

 

Az Egyesült Államok a 2001. szeptember 11-ei terrorcselekményekre válaszul még abban az évben, október 7-én hadműveletet indított az al-Kaida vezetőjének, Oszama bin Ladennek menedéket adó afgán rezsim ellen, megdöntve a tálibok hatalmát. És ezután már nem volt megállás: Irak lerohanása 2003. március 20-án kezdődött, az Egyesült Államok hadereje az északi kurd lázadókkal összefogva, nemzetközi koalíciós erőkkel  támadott, s az „Operation Iraqi Freedom” nevű hadművelettelkezdetét vette az iraki háború. Oszama bin Ladent 2011-ben ölték meg az amerikai haditengerészet csapatai egy rajtaütés során. 

 

A világ emlékezetében

 

A Worls Trade Center helyszínén a 2001-es terrortámadások 10. évfordulóján adták át a támadások emlékhelyét, amely mellé 2014-ben egy múzeum is nyílt, mely a National September 11 Memorial Museum nevet viseli, de nem csak a 2011-es merényletnek kíván emléket állítani.

 

Amerikában és világszerte megemlékezéseket tartanak, tegnap az amerikai kongresszus civileknek adható legmagasabb elismerését, az Arany Medált adták át Washingtonban a hősi halottaknak.

A bátorságuk és a kitartásuk miatt kapják a kitüntetést azok az áldozatok, akik szeptember 11-én minden erejükkel a szörnyű tragédia ellen küzdöttek - mondta az áldozatok családját képviselő férfi.

 

Barack Obama amerikai elnök szerda esti televíziós beszédében kijelentette: az Egyesült Államok módszeres légi hadjáratot fog folytatni a terroristák ellen, hogy a 13 évvel ezelőttihez hasonló támadás ne fordulhasson elő többet.

 

"Tizenhárom év telt el mióta megtámadták országunkat. A sokk és az ezzel járó fájdalmak ellenére is Amerika ma jobb helyzetben van mint valaha és kézbe tudja venni a jövőjét" 

Kapcsolódó cikkek

Az Európai Parlament jóváhagyta a jövő év januárjában induló új uniós oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramot, az Erasmus+-t. A képzettség és a foglalkoztathatóság javítását, az oktatási, képzési és az ifjúsági munka területén működő rendszerek korszerűsítését célzó hétéves program a jelenleginél 40 százalékkal magasabb, 14,7 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodhat.

Hatvanhét évesen elhunyt Bigas Luna díjnyertes spanyol filmrendező, forgatókönyvíró, Penélope Cruz és Javier Bardem felfedezője.

Három éve nem tud aludni egy brit nő amiatt, hogy agya állandóan egy régi slágerrel "traktálja".