Véglegesítették az új fix traffipaxok helyét

2015. december 5., szombat 08:35

Budapest, 2015. december 5. - Valamennyi fix telepítésű traffipax - hivatalosan Véda közúti intelligens kamera - felszerelési helyét véglegesítette a rendőrség - írta a Zsaru Magazin.

A rendőrség honlapján közzétettek szerint a közúti halálesetek és sérülések számának csökkentése érdekében létesülő rendszer rögzített kamerái még nem működnek üzemszerűen. A rendőrség azok "élesítési" időpontjáról időben tájékoztatni fog.

 

A kamerák a sebességmérés mellett - többek között - forgalomszámlálásra és többféle szabályszegés felismerésére, dokumentálására is alkalmasak.

 

A Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala konzorciumában megvalósuló projekt keretében felszerelt új traffipaxot pontos helyszíneit a rendőrség honlapján is közzétette.

hirdetés

 

A police.hu/sites/default/files/lista1.pdf lista szerint Budapesten összesen 6 új traffipaxot helyeztek el: kettőt az M3-as, kettőt az M5-ös autópályán, és kettőt az M1-M7-es autópályák közös szakaszán. Ezek mellett Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tíz, Fejér, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében megyénként nyolc új kamerát helyeztek el. A listából kiderül, hogy a főváros mellett más nagyvároson belül is telepítettek több új kamerát, például Miskolcon és Szegeden négy-négy, Debrecenben három új helyen mérnek a rendőrök. Emellett Baranya megyében és Bács-Kiskun megyében hét-hét, Békés, Csongrád és Heves megyében megyénként hat, Győr-Moson-Sopron megyében öt szupertraffipaxot szereltek fel.

 

A police.hu/sites/default/files/lista2.pdf lista alapján Veszprém megyében tíz, Zala megyében kilenc, Vas és Nógrád megyében öt-öt, Pest megyében négy új kamera van. Emellett Somogy, Komárom-Esztergom, Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is megyénként hat új traffipaxot szereltek fel. A lista szerint a Szabolcs megyeiek közül csaknem az összes, öt Nyíregyházán van, míg egy Mátészalkán található.

 

A Véda közúti intelligens kamerahálózat részeként március 26-ától működik az ország közútjain 160 változtatható helyű kamera. Hogy hol, mikor mérnek üzemszerűen, arról a rendőrség a honlapján, a Sebességellenőrzések menüpont alatt naprakész tájékoztatást ad minden érdeklődőnek - írták.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

nagyek-nyertek-kozlekedik-a-csalad400-1435031630.jpgMogyoród-Pécs, 2015. június 23. - A Közlekedik a család elnevezésű családi vetélkedő országos döntőjét június 21-én Mogyoródon, a Hungaroringen rendezték meg. Két év második helyezése után az idei győztes Nagy Sándor és családja lett Baranyából.

Pécs, 2014. december 14. - Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Pécs több forgalmas útszakaszán demonstráció miatt december 15-én, hétfőn 7-től 16 óráig - hívja fel a közlekedők figyelmét a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

Pécs, 2015. január 23. - A Pécsi Rendőrkapitányság „A világháló csapdái” elnevezéssel, A Biztonságosabb Internet Napja alkalmából tájékoztató, segítségnyújtó programot szervez szülők, pedagógusok és minden érdeklődő számára.