Tizenhárom városban csaptak be trafikosokat

2013. december 10., kedd 13:05

Zalaegerszeg, 2013. december 10. - Az eddigi információk szerint 13 városban csaptak be pénzváltás ürügyén trafikosokat azok a szlovák csalók, akiket Sárbogárdon fogtak el és Zalaegerszegen előzetes letartóztatásba helyeztek - közölte a zalaegerszegi rendőrkapitányság vezetője mai sajtótájékoztatóján.

Farkas Tibor arról számolt be, hogy a 41 és 43 éves férfi augusztusban érkezett Magyarországra, és először Győrben, majd az egész ország területén azzal tért be dohányboltokba, hogy vásárol és pénzt vált. Az eladókat azonban megtévesztették a nagycímletű bankjegyek többszöri váltásával és gyors forgatásával, és így alkalmanként 10 és 60 ezer forint közötti összegeket szereztek.

hirdetés

 

Zalaegerszegen szeptemberben követték el az első bűncselekményeket, de az azóta beszerzett adatok alapján Mezőberényben, Komáromban, Egerben, Ajkán, Pécsen és Szarvason is hasonló módszerrel csaltak, de még érkeznek információk más rendőrkapitányságoktól is. Az eddig ismert helyszíneken összesen 470 ezer forintot zsákmányoltak a csalók. A zalaegerszegi rendőrök a múlt csütörtökön Sárbogárdon fogtak el őket.

 

A bíróság szombaton elrendelte a két férfi előzetes letartóztatását. Valószínűleg még egy szlovák társuk is segédkezett a bűncselekmények elkövetésekor - mondta el a zalaegerszegi rendőrkapitány.

 

Farkas Tibor az MTI kérdésére hozzátette: a szlovák hatóságoktól már kértek, de még nem kaptak információt a két férfi múltjáról. Az elkövetőket többrendbeli, üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsítják.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

A pécsi rendőrkapitány február 6-án, csütörtökön 12 órától február 8-án, szombaton 24 óráig fokozott ellenőrzést rendelt el a baranyai megyeszékhely közigazgatási területére - derül ki a rendőrség honlapjáról.

rendorseg-sajtotaj-1394534310.pngBaranya, 2014. március 11. - Sajtótájékoztatón számolt be dr. Fellegi Norbert, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese négy megyei dohánybolt kirablása miatt indított nyomozások eredményéről.

Pécs, 2016. december 3. - Kilenc év börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Járásbíróság pénteken egy férfit, aki tavaly nyár elején két nőt próbált megerőszakolni a baranyai megyeszékhelyen - közölte a Pécsi Törvényszék az MTI-vel.