Könnyebben őrizhető a Duna déli szakasza

2015. augusztus 8., szombat 07:00

duna-hatar1-400-1438966046.jpgMohács, 2015. augusztus 8. - Megújult a folyami határőrizeti rendszer a Duna déli szakaszán, a csaknem 400 millió forintos fejlesztéssel megoldottá vált az államhatár és a vízi határátkelőhely között lévő mintegy 16 kilométeres szakasz folyamatos felügyelete.

Kalmár Ádám, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság idegenrendészeti osztályának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: eddig ezt a szakaszt nem tudták folyamatosan ellenőrizni, csak járőrözéssel biztosították a Duna határbiztonságát.

 

A mostani fejlesztés a többi között egy-egy, mintegy 40 méteres - nagy hatótávolságú hőkamerával, radarral és nappali kamerákkal is ellátott - tornyot jelent Mohácsnál és Kölkednél. Ezek révén folyamatosan belátják az érintett szakaszt. A tornyokat önálló biztonsági rendszerrel, térfigyelő kamerákkal és mozgásérzékelőkkel látták el a rongálások megelőzése érdekében.

hirdetés

 

A nappali és a hőkamerák, valamint a radarok folyamatos, együttes működése révén már nagy távolságból észlelhetővé és megfigyelhetővé válnak a Dunán közlekedő járművek és emberek. A tornyok vezérlését és az onnan érkező információk feldolgozását a mohácsi vízi határátkelőhelyen létesített vezetési ponton végzik.

 

Kalmár Ádám a Duna határbiztonságáról elmondta: migrációs szempontból csendes határszakasznak számít a Duna, évente 8-10 illegális határátlépés történik. Ennél valamivel nagyobb számban, évente 15-20 esetben kapnak el csempészeket, akik elsősorban cigarettát próbálnak Magyarországra hozni.

 

A Duna egyre inkább felértékelődött az európai biztonságot tekintve, Magyarország a Duna-stratégiában is hangsúlyos szerepet kap - emelte ki. A mostani beruházással, új járőrhajóval, hőkamerákkal, nappali kamerákkal, felszerelésekkel és radarrendszerrel eleget tudnak tenni a schengeni határellenőrzési kódexben a határellenőrzés iránt támasztott követelményeknek. Emellett maga a határőrizet is olcsóbbá válik, a rendőröknek ugyanis nem kell folyamatosan járőrözniük, csak akkor kell gyorsan reagálniuk, ha az szükséges.

 

A Duna déli szakaszán a Magyarországra belépő, illetve innen kilépő hajók határellenőrzését a mohácsi vízi átkelőhely látja el, amely - az Európai Unió és a schengeni térség déli vízi kapujaként - felelős az unióba vízi úton érkező vagy onnan távozó teljes személy- és áruforgalom ellenőrzéséért.

 

Forrás: MTI, MTI-fotó: Sóki Tamás

 

duna-hatar2-600-1438966266.jpg

Kapcsolódó cikkek

Komló, 2014. december 12. - A Komlói Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi Harka László István 58 éves férfit, aki 2014. április 1-jén otthonából eltávozott, azóta hollétéről nincs információ.

stadion6-1377991447.jpgA Pécsi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a szeptember 1-jén megrendezésre kerülő NB I-es labdarúgó mérkőzés biztosításának idejére forgalomkorlátozás lép életbe a Stadion környékén.

Egy 56 éves nő vesztette életét abban a közúti közlekedési balesetben, amely tegnap este történt Szederkény és Szajk között.