Jogerős büntetés az Abaligeti úti gyilkosnak

2015. november 11., szerda 06:00

Pécs, 2015. november 11. - Jogerős határozatában helybenhagyta az 1998-as pécsi Abaligeti úti emberölés elkövetőjére korábban kiszabott 13 év fegyházbüntetést kedden a Pécsi Ítélőtábla.

A 43 éves Hamvas Gábor testőrével együtt 1998. január 21-én csalta a Pécsről Abaliget felé vezető útra egy üzlettársát, hogy véglegesen rendezze elszámolási vitájukat.

 

A vádlott szóváltást követően szerszámnyéllel támadt rá a sértettre, majd a bántalmazástól súlyos sérüléseket szenvedő, csaknem öntudatlan embert a testőre közreműködésével az út széli korlátra ültette. Az áldozat elvesztette az eszméletét, legurult a havas lejtőn, Hamvas Gábor azonban utánament, és egy késsel az arcát, valamint a fejét huszonkilencszer megszúrta, amitől üzlettársa elvérzett.

hirdetés

 

A testőrt még abban a hónapban elfogták, és egy évvel később bűnsegédként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt jogerősen 8 év fegyházbüntetéssel sújtották.

 

Hamvas Gábor Angliába szökött, ahol 14 éven át bujkált. Új személyazonosságot szerzett, egy fuvarozó cégnél targoncavezetőként, sofőrként dolgozott, amikor 2012 márciusában a Nemzeti Nyomozó Iroda a nyomára akadt, és angol rendőrök elfogták. A férfit 2013 júniusában sikerült Magyarországra szállítani.

 

A táblabíróság Tóth Sándor bíró vezette büntetőtanácsa kedden megalapozottnak találta a Pécsi Törvényszéknek Hamvas Gábor ügyében hozott elsőfokú határozatát, és a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt marasztalta el.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

feher-melinda-orsos-kitti-1398426879.jpgPécs, 2014. április 25. - A Szigetvári Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a 17 éves lányokat. Egyikük a szigetvári, másikuk a szentlőrinci gyermekotthonból távozott ismeretlen helyre. Hollétükről azóta nincs információ.

Pécs, 2015. szeptember 29. - Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Pécsi Törvényszék hétfőn első fokon azt a három férfit, aki tréfából sűrített levegős pisztollyal levegőt fújt egy munkatársába tavaly Pécsen.

bodor-maria-1380573129.jpgA Szigetvári Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a fiatalkorú Bodor Máriát, akinek hollétéről azóta nincs információ, hogy 2013. szeptember 4-én szentlőrinci otthonából ismeretlen helyre távozott.