Halálos baleset az 57-esen

2013. november 3., vasárnap 11:25

Egy 56 éves nő vesztette életét abban a közúti közlekedési balesetben, amely tegnap este történt Szederkény és Szajk között.

A jelenleg a rendőrség rendelkezésére álló adatok alapján november 2-án 22 óra 45 perc körül egy személygépkocsi közlekedett Szederkény irányából Szajk felé az 57-es számú főút 12+970 km szelvényénél, amikor a járművet vezető 61 éves mohácsi férfi eddig tisztázatlan okok miatt elütötte az úton keresztbe gyalogosan közlekedő G. L-né marázai lakost. Az 56 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

hirdetés

 

A baleset után a személygépkocsinak hátulról nekiütközött a mögötte haladó gépjármű 34 éves vezetője, majd annak szintén nekiütközött egy 39 éves férfi az általa vezetett gépkocsival. A gépjárművezetők a balesetben nem sérültek.

 

A Mohácsi Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.  

 

Forrás: Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság/police.hu

Kapcsolódó cikkek

duna-hatar1-400-1438966046.jpgMohács, 2015. augusztus 8. - Megújult a folyami határőrizeti rendszer a Duna déli szakaszán, a csaknem 400 millió forintos fejlesztéssel megoldottá vált az államhatár és a vízi határátkelőhely között lévő mintegy 16 kilométeres szakasz folyamatos felügyelete.

Nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt a Pécsi Rendőrkapitányság. A közlekedési baleset szemtanúinak jelentkezését várják.

Pécs, 2015. április 9. - Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla tegnap jogerősen annak a férfinak a büntetését, akit első fokon életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtottak, amiért 2013 őszén baltával agyonverte egy rokonát Mohácson.