Díjkitűzés egy májusi cserbenhagyás miatt

2014. augusztus 12., kedd 08:00

Pécs, 2014. augusztus 12. - Nettó 200 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. május 18-án éjfél és 3 óra közötti időben a 6601-es számú út 27. kilométerszelvényénél halálos közúti közlekedési baleset történt. Egy feltehetően Cserdi felől Szentlőrinc irányába közlekedő jármű az úttest jobb oldali forgalmi sávjában fekvő személyen áthajtott, majd a helyszínről segítségnyújtás nélkül távozott. A baleset következtében a férfi a helyszínen életét vesztette.

A Szigetvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 02060/412/2014. bü. számon nyomozást rendelt el segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

hirdetés

 

A balesetben elhunyt férfi 40 éves volt, 170 centiméter magas, vékony testalkatú, haja rövidre nyírt, vörös színű. A baleset időpontjában kék színű farmernadrágot, zöld színű katonai jellegű zubbonyt viselt.

 

A rendőrség kéri, hogy aki látta a gyalogosan közlekedő férfit, vagy szemtanúja volt a fenti esetnek, a balesettel, az okozó gépjárművel, illetve az okozóval kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen a Szigetvári Rendőrkapitányság 72-504-400-as központi hívószámán, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8 -16, p: 8 -13), vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 200 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére intézkedéseket tesz. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

 

Forrás: Baranya Megyei rendőr-főkapitányság

Kapcsolódó cikkek

siklosi-faiskola-akac-utca-csomopont-utcakereso-hu-1413633520.jpgPécs, 2014. október 19. - Az országos közúthálózat pécsi jelzőlámpás csomópontjainak berendezés-rekonstrukciója az 58-as főúton folytatódik.

Pécs, 2014. szeptember 2. - Kiemelt rendőri jelenlét az iskolák környékén, az új tanévben is folytatódik „Az iskola rendőre” program.

Pécs, 2015. január 23. - A Pécsi Rendőrkapitányság „A világháló csapdái” elnevezéssel, A Biztonságosabb Internet Napja alkalmából tájékoztató, segítségnyújtó programot szervez szülők, pedagógusok és minden érdeklődő számára.