Biztonságban a szünidőben

2015. június 20., szombat 08:00

Budapest, 2015. június 20. - A rendőrség a nyári szünidőre való tekintettel néhány bűn- és baleset-megelőzési tanáccsal szeretné elősegíteni a gondtalan kikapcsolódást - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata.

Közel 1,2 millió iskoláskorú részére kezdődött meg a nyári vakáció. A gyermekek elhelyezése sok szülőnek okoz gondot. Érdemes olyan elfoglaltságokat találni számukra, amelyek nem eredményeznek céltalan időtöltést, hiszen a legnagyobb veszélyek ebből származhatnak. Fontos, hogy tudásukhoz mérten felkészüljenek a gyermekeiket érő, érintő veszélyekre, korunk változásaira, a folyamatosan újuló technikai környezetre.

 

Mondják el gyermekeiknek:

  • Értékeikkel ne hivalkodjanak, azokat ne tartsák jól látható helyen, ne adják oda idegeneknek.
  • Táskájukat közösségi helyeken ne hagyják őrizetlenül. A legjobb, ha azt mindig maguk mellett tartják.
  • Idegenekben - még ha kedvesek is - ne bízzanak meg, velük ne menjenek sehová, még útbaigazítás céljából sem.
  • Szórakozó- és közösségi helyeken italaikat ne hagyják őrizetlenül. Amennyiben ez mégis megtörténik, ne igyanak abból, hiszen nem tudhatják, hogy nem került-e bele valamilyen szer.
  • Ne próbálják ki a különböző kábítószereket, mert hatásuk kiszámíthatatlan és könnyebben válhatnak áldozattá és elkövetővé is.
  • A késő esti órákban lehetőség szerint csoportosan induljanak haza, egymást védve-kísérve.
  • Ha támadás éri őket, ne az értékeiket, hanem testi épségüket védjék.
  • Ismerjék a segélyhívó telefonszámokat (107, 112), illetve szüleik telefonszámát is.

Kérjék meg gyermekeiket, ha elmennek otthonról, mondják meg hová mennek, kivel találkoznak, mikor érnek haza, valamint ismerjék meg barátaik nevét, címét, telefonos elérhetőségét.

hirdetés

 

Fontos, hogy a szülők betartassák a biztonságos internetezés szabályait. Számtalan olyan program van, amely lehetővé teszi a veszélytelen böngészést. Ezeket érdemes használni, mert a szülők állíthatják be, mennyi időt tölthetnek a gyermekek az interneten és milyen tartalmú oldalakat látogathatnak. Beszélgessenek a gyermekekkel a világhálón látottakról, hallottakról. Célszerű megkérni a gyermekeket arra, hogy időnként mutassák meg a profiloldalukat.

 

Vegyenek részt a gyermekeik virtuális életében is és hívják fel figyelmüket a következőkre:

  • A létrehozott profiloldalon a lehető legkevesebb információt adják meg magukról.
  • Ne töltsenek fel magukról vagy ismerőseikről, barátaikról olyan képeket, amelyek méltatlan helyzetbe hozzák saját magukat vagy barátaikat. A feltöltött képeket bárki lementheti és más oldalra feltöltheti.
  • Online zaklatásnak lehetnek kitéve (például sértő, fenyegető, megfélemlítő leveleket küldhetnek nekik). Ha ilyen történik, mindenképpen beszélgessenek a gyermekekkel, hogyan kezeljék ezeket. Ha úgy érzik, hogy veszélyben van a gyermekük, tegyenek bejelentést a rendőrségen.

Amennyiben Önökben további kérdések fogalmazódtak meg, információkért forduljanak bizalommal a területileg illetékes rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadóihoz, illetve a drogprevenciós összekötőkhöz:

www.police.hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes/drogprevencios-osszekotok

 

A tanítási szünet időszakában jelentősen megnövekszik a gyermekek veszélyeztetettsége. Ez egyaránt igaz a közlekedési, az otthoni és az egyéb balesetekre. A tanítás befejezését követően a gyermekek felszabadultabbá, óvatlanabbá, figyelmetlenebbé válnak.

 

A közúti baleseti statisztikai adatok egyértelműen alátámasztják, hogy a legtöbb gyermekbaleset a nyári hónapokban történik és a tragédiák száma is ekkor a legmagasabb. Körükben a 10-14 éves korosztály kockázata kimagasló. A személysérüléses közúti közlekedési balesetek egyharmada nyáron éri a gyerekeket, akik sérüléseiket ilyenkor leggyakrabban gépjármű utasaként szerzik. A nyári szünidőben gyakoribbak a kerékpáros balesetek is, az érintett gyermekek 40%-a ebben az időszakban sérül meg.

 

A személyi sérüléssel járó közúti gyermekbaleseteket az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság elemezte, megállapításaik az ORFK-OBB honlapján olvashatók bővebben: baleset-megelozes.eu

 

Fontos hangsúlyozni, hogy a szülők és közlekedők a nyári időszakban különösen ügyeljenek a gyermekekre, amennyiben az úton vagy annak közelében, akár gyalogosan, akár kerékpárral megjelennek. Számítsanak arra, hogy a gyermekek közlekedése kiszámíthatatlan, sokszor nincs veszélyérzetük és gyakran kalandot keresnek. A gyermekek koruknál és tapasztalatlanságuknál fogva a legveszélyeztetettebb és legsérülékenyebb résztvevői a közlekedésnek. Még nem rendelkeznek azokkal az ismeretekkel, amelyek a biztonságos közlekedéshez elengedhetetlenül szükségesek, s figyelmük sem eléggé koncentrált.

 

Ezért a gyermekekre mindenhol potenciális veszélyek leselkednek, ahol gépjármű-közlekedés van: a forgalmas vagy akár a gyérebb forgalmú utak mentén, a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeknél, a lakó- és pihenőövezetekben, a bevásárlóközpontok parkolóiban, a játszóterek és találkozóhelyek környezetében. Továbbá ők a legfogékonyabbak az új ismeretek megszerzése terén, esetükben a tanulás hatásfoka kiemelkedően magas. Ezért a közlekedési szabályok ismertetése, a veszélyek tudatosítása és a helyes magatartásminták átadása balesetektől óvhatja meg a gyermekeket, s akár életmentő is lehet.

 

Végezetül ne feledjék: a gyermek számára az első számú mintát a szülők szolgáltatják! - zárja közleményét az ORFK.

 

Forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2014. szeptember 18. - A Pécsi Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a fiatalkorú Balogh Lajos Gergő pécsi lakost, aki 2014. június 18-án a Pécs, Megye utcai gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet magáról nem adott.

A Pécsi Rendőrkapitányság tavaly november 1-jén tett feljelentés alapján büntetőeljárást folytatott ismeretlen tettes ellen szexuális erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Pécs, 2015. július 15. - Vádat emeltek azok ellen a fiatalok ellen, akik tavaly szenteste megöltek egy hajléktalant a vasútállomáson.