Több mint ezren búcsúztatták Fűzy Ákost

2013. szeptember 21., szombat 21:14

fuzy-akos-temetese1-1379791230.jpgPécs, 2013. szeptember 21. - Több mint ezren vettek részt ma délután a pécsi köztemetőben Fűzy Ákosnak, a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapat vezetőedzőjének, korábbi pécsi trénernek a búcsúztatásán.

A 49 éves szakembertől özvegye, három lánya, a sportág jeles képviselői - többek között Rátgéber László korábbi szövetségi kapitány, egykori pécsi játékosok, mint Béres Tímea, Fegyverneky Zsófia és Iványi Dalma - vettek végső búcsút. A gyászszertartáson jelen voltak a győri kosárlabdacsapat vezetői, köztük Fűzy András elnök - Fűzy Ákos unokatestvére -, a játékosok (második képünkön), valamint a közelmúltban kinevezett új vezetőedző, Szentendrei Áron is.
    
A búcsúztatáson beszédet mondott a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) nevében Janovics László, a Baranya megyei szövetség elnöke mondott beszédet, aki ismertette a kosárlabda-szakember életútját és a karrierjét. Fűzy hosszú évekig dolgozott a pécsi női kosárcsapatnál, előbb Rátgéber László segítője volt - aki mellett később a női válogatottnál is ténykedett -, majd már vezetőedzőként 2010-ben bajnokságot nyert a Pécs 2010-zel. Az aranyérem megszerzése után szerződött Győrbe, ahol 2012-ben ért a csúcsra, miután a Magyar Kupát és az NB I-et is megnyerte csapatával. A legutóbbi szezonban mindkét sorozatban ezüstérmes lett irányításával a csapat.

hirdetés

   
Páva Zsolt, Pécs polgármestere a város képviseletében, személyes élmények felelevenítésével emlékezett Fűzy Ákosra (első képünkön). Németh Károly, az edző pécsi jó barátja a játékostársak és kollégák nevében, Fodor Sándor pedig a győri barátok nevében búcsúzott.
    
Szeptember 7-én Kapuvár és Vitnyéd között ütközött össze egy személyautóval a győri csapatot a soproni mérkőzésre szállító autóbusz. A baleset helyszínén meghalt Tapodi Péter klubigazgató, Fűzy Ákos vezetőedző pedig a győri kórházba szállítása után vesztette életét, több játékos megsérült.

 

Forrás: MTI, MTI Fotó: Lendvai Péter

 

fuzy-akos-temetese2-1379791425.jpg

Kapcsolódó cikkek

peac-pecs-mk2014-gyoztes400-1395610274.jpgSzékesfehérvár, 2014. március 23. - A PEAC-Pécs fennállása során először hódította el a női kosárlabda Magyar Kupát, miután a Székesfehérváron rendezett nyolcas döntő vasárnapi fináléjában nagy csatában legyőzte a címvédő Sopront.

Pécs, 2015. január 29. - A PVSK férfi kosárcsapatának kiemelt támogatója jóvoltából egy belépővel ketten léphetnek be a Körmend elleni rangadóra, és nyereményjáték is vár a szurkolókra! A meccs kezdési időpontja január 31., szombat 18:30, helyszíne: Lauber Dezső Sportcsarnok.

34-1354369390.jpgA pécsi lány élete első egyéni döntőjét úszta az idei Olimpián. Az egész ország izgult érte, de a nagyvilág figyelmét is felkeltette szokatlanul bájos külsejével. A bulvársajtó már szerelmére is fényt derített.