Pécs büszkesége a paralimpián: Sors Tamás

2012. június 1., péntek 14:19

44-1354369546.jpgA címvédő Sors Tamás aranyérmet nyert csütörtökön 100 méteres pillangóúszásban a londoni paralimpián.

 

A 20 éves pécsi úszó a legjobb idővel, vetélytársait messze megelőzve jutott be az S9-es sérültségi kategória döntőjébe a délelőtti selejtezőből, 59.94 mp-es eredménye közel két másodperccel volt jobb a második helyen fináléba jutott spanyol riválisáénál.

Az 59.23 másodperccel világcsúcstartó, többszörös világ- és Európa-bajnok sportoló - aki négy éve Pekingben a magyar küldöttség egyetlen aranyát szerezte - féltávnál fél testhossznyi előnnyel vezetett, végül ennél kisebb különbséggel előzte meg az Athénban aranyérmes ausztrál MatthewCowdreyt, és 59.54-gyel győzött.

 

hirdetés

"Szerettem volna világcsúccsal nyerni, persze ezzel együtt örülök az első helynek" - nyilatkozta a döntő után Sors Tamás. "Láttam a végén, hogy jön az ausztrál, és imádkoztam egy jó benyúlásért, sikerült. Külön öröm számomra, hogy öt éve veretlen vagyok ebben a számban, és az, hogy nem lett világcsúcs, azt jelenti, hogy maradt még bennem. Jó formában érzem magam, két súly helyett már két rakéta van a lábamon, várom a holnapi 100 méter hátat. Az uszoda hangulata fantasztikus volt, annyira izgultam a hangzavarban, hogy csak a végén mertem felnézni a lelátóra. Köszönöm, hogy ennyi magyar szorított nekem!"

44b-1354369585.jpg

AnatolijPetrov tanítványa pénteken 100 háton, majd a későbbiekben (időrendben haladva) 400 gyorson, 50 gyorson, 200 vegyesen és 100 gyorson is elindul Londonban, utóbbi számban és 400 gyorson bronzéremmel zárt a 2008-as játékokon. A 100 méteres pillangó fináléjának másik magyar résztvevője, a paralimpiai újonc Tóth Tamás hetedik lett.

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2015. január 29. - A PVSK férfi kosárcsapatának kiemelt támogatója jóvoltából egy belépővel ketten léphetnek be a Körmend elleni rangadóra, és nyereményjáték is vár a szurkolókra! A meccs kezdési időpontja január 31., szombat 18:30, helyszíne: Lauber Dezső Sportcsarnok.

Budapest, 2015. április 5. - A riói paralimpia évében a felkészülés utolsó nagy hajrájához kíván hozzájárulni K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram a sportolók anyagi segítésével. A fejenként 800 000 forintos támogatás sorsa közönségszavazáson dől el. A kilenc jelölt között ott van a pécsi Iván Bence úszó is.

Élvonalbeli pécsi kosárlabdacsapatok egy-egy szombati és vasárnapi mérkőzéséről számolunk be röviden.