Dzsiudzsicu holland módra

2014. január 21., kedd 15:40

bjj363-1390315097.jpgPécsett él és a brazil dzsiudzsicu (bjj) fortélyait oktatja gyerekeknek és felnőtteknek a Hollandiából származó Remy VdrHoort, aki félig magyar származású feleségével és lányaival közel három éve döntött úgy, hogy a Magyarországra költözik.

- Imádom Pécset, életem legjobb döntését hoztam meg, amikor ideköltöztem. A párom mindig is szerette Magyarországot, de engem is hamar lenyűgözött a szépsége. A hegyek, a tavak és a történelmi belváros kombinációja teszi igazán különlegessé a várost, a magyarok tárt karokkal fogadtak, azt gondolom, hogy a csapatomat nyugodtan nevezhetem a magyar családomnak – dicsérte új hazáját Remy, aki két évvel ezelőtt kezdett brazil dzsiudzsicu-edzéseket tartani néhány pécsi barátjával.

 

- Amikor a csapat elég nagyra nőtt, alapítottunk egy hivatalos sportegyesületet, emellett saját edzőtermet is találtunk. Szemináriumokat tartottam rendőröknek és fegyőröknek, az ország minden részéről csatlakoztak hozzánk sportolni vágyók. Büszkén mondhatom, már a versenyeken is elismerik munkánkat. Néhány diákom akár 60 kilométert is utazik az edzések kedvéért, nyaranta pedig Európa más országaiból is csatlakoznak hozzánk. Az órákon ötvözzük a kemény munkát a szórakozással.

hirdetés

 

Remy a bjj-t mindenki számára elérhetővé szeretné tenni, ezért a négyéves gyerekektől kezdve az amatőr felnőtteken át a sikeres versenyzőkig bárki megtalálható az edzőtermében.

 

- A gyerekcsoport a legnagyobb öröm számomra, emellett nagyon büszke is vagyok rájuk. A legfiatalabb gyermek négy, a legidősebb tizenkét éves a csoportban. A 11 évnél idősebbek keddenként akár a felnőtt programhoz is csatlakozhatnak. A gyermekcsapatunk nagyon sikeres a versenyeken, amelyet a rengeteg arany- és ezüstérem is bizonyít. Az edzéseken egyesítjük a játékot a gyakorlással, számomra az a legfontosabb, hogy a gyerekek örömüket leljék abban, amit csinálnak, hiszen ezáltal gyorsabban és többet tanulnak. A lányaimmal például születésüktől kezdve edzek, a tréningeken átélt öröm és az edzőteremhez való kötődésük miatt olyan egyensúlyban nőnek fel, amely segít abban, hogy az iskolában is jól teljesítsenek. Saját példám is jól mutatja, hogy a dzsiudzsicu nem csak férfi sportág, a harcművészet nagyon hatásos a lányok számára is, az évek során több női önvédelmi kurzust is tartottam. Néhányan közülük csatlakoztak a hagyományos órákhoz is, így már külön női csoportunk is van. A felnőtteknél a versenyzők mellett számos diák is látogatja az edzéseket, akik amatőr szinten művelik a sportágat. A csapat nagyon összeszokott, barátias és nyitott a tréningek hangulata, de bárkit szívesen látunk a teremben - mondta a holland edző.

 

További információ, órarend: www.bjjpecs.com

 

A bjj, teljes nevén brazil dzsiudzsicu (angolosan: jiu jitsu) Japánból eredő földharc alapú küzdősport, amelynek történelme a szamurájok korára nyúlik vissza. A sportágnak végül számos különböző variációja alakult ki. A dzsiudzsicu jelentése lágy művészet, a sportolók súlyos sérülések nélkül próbálják meg semlegesíteni az ellenfelet, ezért is ajánlják bárkinek ezt a harcművészetet. Ahogy Remy fogalmaz, tanítványai a kemény edzéseket követően is sérülés nélkül tudnak másnap munkába vagy iskolába menni. A dzsiudzsicu fejleszti az egyensúlyt, a reflexet, a türelmet, és azt, hogy kezelni tudjuk az akadályokat a tatamin és az életben egyaránt. A sportot gyakorlók komoly tudásra tesznek szert az emberi test határairól és működéséről.

 

Forrás: Pécsi Sport Nonprofit Zrt.

Kapcsolódó cikkek

A Pécsi VSK-PANNONPOWER NB I-es férfi kosárlabda-csapatánál a napokban döntés született a próbajátékon szereplő idegenlégiósok sorsáról. A csapat mindhárom külföldire - Veljko Budimirre, Nemanja Kovacevicre és Garrett Greenre - egész szezonban számít.

Budapest, 2013. október 15. - A PMFC-Matias és a Budapest Honvéd egyaránt 100 ezer forintos pénzbüntetést kapott a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának keddi ülésén.

klausz-kassa400-1440325658.jpgBudapest, 2015. augusztus 23. - Hasonlóan alakult Klausz Kristóf és pécsi navigátora, Kecskeméti Balázs számára az augusztus 14-16-i, kassai versenyhétvége, mint amiben a Weiz Rallyn volt részük. Úgy néz ki, a Renault Clio R3-mal nagyon nehezen jön ki a lépés, hiszen Ausztria után Szlovákiában sem tudtak átgurulni a célvonalon.