Bossaball: új őrület a brazil strandok hangulatával

2014. február 19., szerda 06:00

bossaball228-1392785416.jpgA több sportág elemeit ötvöző, igen látványos bossaball nevű játék ugyan még viszonylag új a sportok palettáján, de az érdeklődők márciustól akár már Pécsen is kipróbálhatják.

- Az egyik barátom talált rá erre a sportágra, és megkért, hogy segítsek neki a magyarországi meghonosításában. Egy egész hetes spanyolországi edzőtáborban ismerkedtünk meg a bossaballal, ahol a sportág kitalálójainak vendégszeretetét élvezhettük. A tábort követően megalkottuk az első magyar bossaball-csapatot - kezdte Thassy Tíra, a pécsi egyesület elnöke, aki a PTE sportirodájának szabadidősport referenseként hétköznapokon az egyetemistáknak szervez különböző sporteseményeket, rendezvényeket.

 

- Jelenleg a pécsi bossaball-edzések beindításán dolgozom, toborzom a játékosokat, valamint a hallgatói rendezvényekre szervezek bossaball-meccseket. Jártunk már az EFOTT-on, a PTE-s gólyatáborokban, valamint a Szigeten és a Volton is lehetett bossázni, emellett céges csapatépítő tréningeken is részt vettünk már. Ebben a sportágban többek között az a jó, hogy nincs szükség eszközökre, nyáron fürdőruhában, télen pedig bármilyen sportruhában lehet űzni ezt az igen különleges sportot. Előnyt jelent, ha valaki korábban már röplabdázott, de ez egyáltalán nem feltétel, legfeljebb egy kis labdaérzékre van szükség, a játék gyorsan tanulható és folyamatos a fejlődés - foglalta össze a sportág sajátosságait az első magyar női bossaballjátékos.

hirdetés

 

Ugyan a bossaball elsősorban nyári sportág, ennek ellenére a fővárosban a hideg évszakokban is tartottak edzéseket, Pécsen pedig márciusban indulnak a tréningek, várhatóan hétvégenként lehet majd ismerkedni ezzel a csapatjátékkal.

 

További információk a facebookon.

 

A bossaball elnevezése a bossa nova zenei stílusból és a ball, mint labda szavak kereszteződéséből született. A játék szülőatyja Filip Eyckmans, egykori válogatott teniszező, aki két évig dolgozott a pálya kifejlesztésén, majd a bossaball népszerűsítése céljából csapatot toborozva járta a világot. A sportág a 21. század új csapatsportja, melyet két négyfős csapat játszik egy speciális gumivár alapú pályán, ahol a center pozíciójában álló játékosok egy-egy trambulinon játszanak. A bossaball leginkább a röplabdára hasonlít, azonban mégis más, hiszen ötvözi a labdarúgás, a capoeira és a torna elemeit. Ezáltal a különböző sportolói háttérrel rendelkezők is megtalálják a sportágban rejlő szépségeket. A sportok egyvelege, a brazil tengerpartok hangulatát idéző zene, valamint a trambulinok használata teszik a játékot igazán látványossá és a közönség számára is élvezhetővé. A bossaball a világ számos helyén elérhető, a leghíresebb csapatok természetesen Brazíliában és Spanyolországban vannak.

 

Forrás: Pécsi Sport Nonprofit Zrt.

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2013. október 15. - A PMFC-Matias és a Budapest Honvéd egyaránt 100 ezer forintos pénzbüntetést kapott a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának keddi ülésén.

gyurkovics-ferenc-digisport400-1382899315.jpgWroclaw, 2013. október 27. - Gyurkovics Ferenc szombaton produkált 380 kilogrammos összteljesítményével a 10. helyen végzett a 105 kilogrammos súlycsoportban a súlyemelők lengyelországi világbajnokságán.

tanc02-braunschweiger400-1480916872.jpg

Pécs, 2016. december 5. - Megrendezték a standardtáncok formációs világbajnokságát vasárnap a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban. A sporttörténelmi eseményen kilenc ország tizenhárom legkiválóbb felnőtt csapata mérte össze tánctudását.