Zöldbuszozott a Pannon Filharmonikusok

2014. szeptember 28., vasárnap 08:00

zoldbusz-pfz1-400-1411819277.jpgPécs, 2014. szeptember 28. - Az evopro csoport meghívására a Pannon Filharmonikusok is részt vett a Modulo buszcsalád elektromos hajtású prototípusának próbaútján. A társulat szeptember 24-én a Kodály Központtól indulva tett egy próbakört Pécs utcáin.

A zenekart szállító elektrobusz érintette Pécs forgalmasabb buszmegállóit, ahol a társulat zenével köszöntötte az utcán várakozó utazóközönséget.

 

A „zenebusz” külön kitérőt tett a pécsi Széchenyi térre, ahol a Pannon Filharmonikusok megint csak zenével üdvözölte a helyiekből és turistákból spontán szerveződő közönségét. A főtéren Mészáros Csaba, a buszt fejlesztő evopro csoport elnök-tulajdonosa köszöntötte a társulatot, és megjegyezte, a busz és a zenekar párosával Magyarország két büszkesége áll egymás mellett, és kivételes dolog a művészeteknek és a tudományoknak együtt örülni. Szavait később Bogányi Tibor vezető karmester azzal egészítette ki, hogy a két társaságban két dolog közös, mindketten innovatív munkát végeznek, és nemzetközi szinten is megmérettetnek.

hirdetés

 

Az evopro csoport számára máskülönben nem újdonság a műszaki tudományok és a művészet összekapcsolása. Irányítása alatt 2013 júniusában nyitotta meg kapuit a budapesti Zipernowsky Tudományok és Művészetek Háza, mely e két terület egymás mellett élését, valamint összetartozását hirdeti és erősíti. A ház egymással párhuzamosan futó tudományos és művészeti tárlatok, programok megvalósulásának ad teret.

 

A Pannon Filharmonikusok - mint Pécs és az ország egyik vezető művészeti intézménye - társadalmi szemléletformáló szerepénél fogva rendkívül fontosnak tartja, hogy támogatásáról biztosítson olyan kezdeményezéseket, melyek környezettudatos személetmódjukkal a fenntartható élettér kialakítását segítik, így sokat tehetnek környezetünk megóvása érdekében.

 

Az együttes bízik abban, hogy a most kifejlesztett elektromos busz hozzájárulhat ahhoz, hogy Pécs is jelentős lépéseket tehessen a zöld közösségi közlekedés felé, ezáltal városunk levegője tisztábbá válhat, mindennapi környezetünk élhetőbbé.

 

Forrás: Benkő Eszter, PFZ

Videó: Zöldbuszra szállt a Pannon Filharmonikusok

 

zoldbusz-pfz2-600-1411819542.jpg

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2015. június 3. - Egyszerűsödik a vízdíjszámlák postázása és rendezése a jövőben: az elkövetkezőkben a Tettye Forrásház Zrt. évente két alkalommal küld csak számlát. A féléves leolvasások után az elszámolás mellett a következő időszak részszámláit is kézbesítik a háztartásoknak.

2013. május 14., kedd - Hegedüs Norbert, a Lungo Drom jelöltje fideszes támogatással nyerte meg a kenderföldi körzetben az önkormányzati képviselő-választást.

szemle1-400-1385567870.jpgMinden megyében rendkívüli téli technikaieszköz-szemlét tartottak ma a katasztrófavédelmi szakemberek. A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviselői az M6 autópálya Bátaszéki Mérnökségi Telephelyén, a BIOKOM Nonprofit Kft. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pécsi telephelyén tartottak soron kívüli szemlét.