Végéhez közeledik a „Zöldülnek a királyok” környezettudatos verseny

2014. február 13., csütörtök 14:53

A budapesti és pécsi Király üzletek bevonásával tavaly, 2013. márciusában elindult a Magyarországon egyedülálló környezettudatos üzlet mintaprojekt. Az egy éves program célja az volt, hogy a budapesti és a pécsi Király utcának és az azokat körülvevő területnek közös koncepciót adva, környezettudatosságra ösztönözze az ott található üzletek tulajdonosait, dolgozóit, beszállítóit és természetesen vásárlóit is.

A cégek teljesítményét az év során folyamatosan figyelték, márciusban kiderül, hogy mely üzlet nyerte az egy éves versenyt. Ezt a saját eddigi teljesítményben történt pozitív változás százalékában mérik.

hirdetés

 

2014. március 18-án kerül sor a projektzáró díjátadó sajtótájékoztatóra, melyen kiderül, melyik üzlet nyer és kapja az ÖKOdíj formatervezési pályázat nyertes munkáját.

 

Az ÖKOdíj formatervezési pályázatra sok regisztráció érkezett olyan tehetséges fiataloktól, formatervező, designer hallgatóktól, akik számára fontos a környezettudatos életmód. A regisztráció határideje 2014. január 31-e volt. Feladat a Zöldüzlet környezettudatos üzlet verseny győztesének díjának megtervezése és elkészítése.

 

A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. Szakmai Fórumot is szervez, melyben szó lesz többek között a zöldüzletben rejlő piaci lehetőségekről, a zöldmarketing szerepéről, ezek gyakorlati oldaláról, neves cégek és elismert szakértők által bemutatott hazai és nemzetközi példák alapján.

A fórum időpontja: 2014. március 5. 13:00-18:00 (regisztráció: 12:30h-tól)

 

A zöldüzlet programhoz 2014 márciusától lehet csatlakozni. Az ország minden üzlete számára elérhető lesz a zöldüzlet védjegy.

 

Kapcsolódó cikkek

11960113-962193960485933-445014494912538120-n-1440768278.jpg

A minap egy budapesti portál igen kreatív impresszumával futottam össze. A szerkesztők neve, fotója és elérhetősége mellett rövid idézet olvasható arról, mit szeretnek leginkább Budapestben. Szinte megható volt látni, hogyan éreznek a város iránt, amelyben élnek, érdekes pedig azért, mert mindenki más oldalát mutatta be abba a néhány mondatba sűrítve. Rögtön az jutott eszembe, vajon tudnánk-e hasonlóan beszélni Pécsről?
Íme hát a Pécsi Plusz kihívása: Mondd el, mit szeretsz a városunkban!

Pécs, 2016. augusztus 4. - Mintegy négyszáz kiállító mutatkozik be a Szentlőrinci Gazdanapokon, Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági szakvásárán, amelyet augusztus 12. és 14. között 23. alkalommal rendeznek meg a baranyai városban - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

sokakra kilakoltatás vár Pécsett

Most épp egy rokkant anya és várandós lánya kerülhet utcára az önkormányzati lakásból, mivel több milliós tartozást halmoztak fel. De ők csupán az elsők a sorban.